Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-05-29 / 22. szám

— s ezek ismét R. szavai —„Jézus osztotta e tekintetben minden reformátorok balgaságát, hogy működése nyomán ég és föld megindul, és a dolgoknak egészen uj rendje fog bekövetkezni. Minthogy azonban földijei természetfölötti missiójának hitelt adni vonakodtak, Kaphernahumba tette át lakását, a hol uj, nagyobb közönség előtt lépett fel mint messiás. Itt a zsinagógában és a tengerparton hirdette Jézus az ő tanait az önmegtagadásról, az önkéntes szegénység áldásairól, a földi javak megvetéséről, a mely eszmék annál élénkebb viszhangra találtak, miután hallgatóinak egész természete ily élet létesítése felé ugy is nagyon hajlott, és e demokratikus és ebioniticus irányzatok teljes öszhangzásban voltak az akkor legnagyobb dicsfényben álló próféták ebbeli tanaival. A föld a hová a mag esett, nagyon alkalmas volt, s innen beszédeinek nagy hatása; mindinkább szaporodtak követői, különösen a nép alsóbb rétegeiből, s minél nagyobb volt ezeknek hite ő benne, annál inkább erősödött önhite maga felől. O maga ugyan rendesen emberfiának nevevezte magát, a Dánielből ismeretes írjfct na kifejezést követve, de azért mégis, nem vette rosz néven, ha környezete, Dávid fiának címezte, habár eleintén ez zavarba hozhatta, minthogy a szegény nép köréből származása ismeretes volt; de lassankint a közvélemény annyira erőt vett rajta, hogy végre tetszett is neki ama cim, mely missiójának előmozditására nem kis hatással leendhetett. Látnivaló — igy folytatja R— hogy Jézus, működésének mindjárt elején az Istenországa nagy és tiszta eszméjének életbeléptetése és létesítése tisztátalan elemek által lőn megzavarva, és a keresztyénség a mint valósággá kezdett válni, mindjárt első fellépésekor előítéletek által lett elhomályosítva. Keresztelő János kivégeztetése után nemsokára Jézus hosszabb időt töltött Jeruzsálemben. Itt egészen más kört talált, mint a melyhez regényes egyszerű Galilaeájában hozzá volt szokva. „Valószínűleg érezte, hogy itt ellenséges világban van, a mely őt kicsinylőleg nézi. Minden a mit látott, kedve ellen volt." A magán- és nyilvános életnek feslettsége, a sadduceusok dölyfös elvilágiasodása, a2 Írástudók gyümölcstelen vitatkozási dühe és legfőbbkép a papok alávaló erkölcstelen viselete, azoknak a vallásos dolgok kezelése körül tiszteletlen és gondatlan eljárása undorral töltötte be keblét, ugy hogy midőn 31-ben Galilaeába visszatér, azt „az egy gondolatot hozta magával Jeruzsálemből, hogy az ó-zsidó cultussal kiegyezkednie nem lehet. Az áldozatok megszüntetése, az istentelen fenhéjázó papság megbuktatása s általános értelemben a törvénynek eltörlése elkerülhetetleneknek látszottak előtte. Ezen időtől fogva ő nem zsidó reformátor többé, hanem a judaismus megdöntőjé • nek veti fel magát.u

— Most kezd erőt venni rajta a meggyőződés, hogy ő mint a zsidók által rég várt Messiás Isten országát Izrael romjain fogja helyreállítani. Általános hit volt, hogy a Messiás Dávid fia lesz és mint az, Bethlehemben fog születni. Jézus most már szereti is, hogy „Dávid fia" néven nevezik, miután annélkül sikert nem remélhetett. Lassankint gazdag mondakör alakul származására nézve, és Jézus nem ellenzi annak terjesztését, miután „az idealistikus galilaei előtt a „Dávid fia" cim eléggé volt igazolva, ha az, a kinek azt adták, népe dicsőségét neveli s annak szép napjait visszaidézi." — Általában R. szerint Jézus eredeti eszméi s a működése folytán alakult meggyőződése közt nagy örvény tátong; de Jézus azt észre nem vette, mert missiójának létesítése hevében idealismusa mind jobban fokozódik s nem tud többé külömbséget tenni magas hivatása és személye közt és azért ráhagyja környezetére, hogy őt, ha nem is istenné, mint a későbbi egyház, de mindenesetre természetfeletti lénynyé teszi és róla mindenféle természetfeletti dolgokat hirdetnek, csodatetteiről beszélnek stb. Ha ez nekünk nem látszik egészen becsületes eljárásnak, az R. szerint semmi baj, mert a keleti embernek az őszinteségről és igazságosságról más fogalma van mint nekünk és azért nem szabad azokat a dolgokat a mi fogalmaink után mérlegelni. „A történetirás — mondja R. — végkép lehetetlenné válik, ha nyíltan meg nem engedjük, hogy az őszinteségnek többféle mértékei vannak. Minden nagy dolgok a nép által vitetnek véghez; már pedig a népet csak ugy lehet vezetni, ha felfogásához alkalmazkodunk. A bölcsész, a ki ezt tudva, mégis elszigeteli magát és nemességébe vonul vissza, nagy mértékben méltó a dicséretre. De ki az