Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-05-29 / 22. szám

győződése, liogy e törvény által a világnak ujjá kell születnie, — a legmagasabb fokig volt kifejlődve. E remények nyomán küzdelmes nagyszerű élet fejlett ki zsidóországon, s ezen élet közepett a fiatal nazarenus nagyratörő lelke sem a túlzott zsidó, sem a külföldről beszivárgott, s mind inkább lábrakapó lielleu szellemnek magára befolyást nem engedett, hanem elragadó szépségű kültermészet (melynek leírása R. könyvének legszebb részét képezi) kebelén, lelkét folyvást a régi próféták műveinek olvasása és bensejében való feldolgozása által táplálván, túl emelkedett korának és nemzetének egyoldalú eszmekörén. Itt ismerte fel először Istent mint atyát, ki mind azoknak kebelében lakozik, a kik őt alázatos lélekkel keresik, és vigasztalójuk, bűntudattól való szabaditójuk lesz azoknak, kik lelki szegénységükben más vigasztalót nem ismernek istennél. Ezen alapgondolathoz aztán oly erkölcsi tant csatolt, a mely ugyan nem eredeti, de személyiségének elragadó szépsége, és beszédének varázsa által csodahatással volt a kedélyekre. A prófétákkal egyezöleg minden külsőség iránt ellenszenvvel viseltetett; áldozatok és külső istenitiszteleti szertartások ellen kikelt, és a vallás és erkölcstan két fősarktételeképen, különösen az isten és felebaráti szeretetet emelte ki. Lásd a 14-ik fejezetet, a hol a többek között igy nyilatkozik: ,,a pap mint államhivatalnok mindig a nyilvános áldozást sürgeti, a melynek ő kötelezett szolgája, és ellenzi a magán imádságot, mint a mely legközelebbi út, hogy ő nélküle is el legyünk. — Ennek ellenében Jézus a szív vallását emeli ki, és halálos ellensége a kegyesek mindennemű üres cselekvényeineki keveset gondol a bőjtöléssel, az áldozatnak fölibe emeli a bántalomnak megbocsátását; Isten szeretete, könyörület és kölcsönös elnézés, ez az ő egész törvénye. Általában senki sem tartott oly keveset a külsőségekről mint Jézus, innen van aztán, hogy oly gyakran hivatkozik Ezsaias azon mondatára: e nép ajakkal tisztel engem, de szive távol van tőlem. Ezekből látni való, hogy Jézus, nem a fennálló valóságnak, hanem az eszményi állapotoknak volt barátja, és egész működése oda volt irányozva, hogy a fenállót felforgatva eszméinek csináljon helyet. Ily értelemben Jézus felforgató revolutionarius volt. De másfelől senkisem is birt annyi hittel, hogy eszméi okvetlen valósulni fognak, mint Jézus; ö a jövendőben bizott, annyival is inkább, miután a romlott jelent egyáltalában tarthatlan-nak ismerte föl. Jézus az. — mondja R. egy helyen — a ki az eszme valóságában legerősebben hitt. Jézus magasztos eszméit, mindjárt működése elején sok, polgári állással nem biró fiatal ember osztotta, s ezek sereglettek össze körülötte, hogy az Isten országáról képzett gondolatait valósítani segítsék. Azoknak hirdette Ő azt a magasztos Isteneszmét, a melyet ő nem a korlátolt gondolkodású judaísmus iskoláiban, hanem szive mélyében s lelke kincstárában talált. Különösen nyilvános életének első heteiben és hónapjaiban egész erejében élt e tiszta Isten-tudat lelkében, és a mit érzett és tudott, azt egész tisztaságában hirdette is, de későbben mind jobban-jobban túlzásokba merült, és rajongásokra tévedt, a melyeket csak magasztos szenvedése, és halálának tragicus hatása birt teljesen kitörölni emlékezetünkből. Különösen nagy fordulatot idézett elő Jézus életében — R. szerint — az a viszony, a melybe ő egy időre ker. Jánossal lépett. E viszony részletezése, egyikét képezi azon pótlásoknak, mélyekkel R. szükségesnek látta Jézus életrajzát a képzeletből megtoldani. Jézusnak is volt már egy kis iskolája, még mielőtt Jánossal érintkezésbe jött volna. A két lelkesült ifjú csakhamar rokonszevezett egymással. Mind a kettőnek tanitványai jó viszonyban éltek és a keresztelőnek halála után Jézus, mint bizalmas barát az elsőknek egyike volt, a kit ezen esetről értesítettek. Jézus ismét magára maradott, de a keresztelőnek példája nem volt hatás nélkül reá; eltanulta tőle nevezetesen mimódon kell a népre hatni, hogy sikert arassunk, és Jézus csakugyan az ő elragadó egyénisége, tudományának ereje és kedvessége által, itt-ott egy ártatlan fogás által is, a minőt Jeanne d'Arc is használt, mind jobban-jobban megnyerte a sziveket és különösen a nők és gyermekek közt tett hódításokat, a kik leírhatatlan lelkesedéssel csüggtek rajta. — Az első siker megkettőztette buzgalmát és ő komoly törekvéssel látott nagy munkájához, Isten országa létesítéséhez, melyben a mint már elmondtuk, ő teljes meggyőződéssel bizott, mert 43* .