Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-05-22 / 21. szám

mindenképen azon van, liogy egyrészt a jó magot erőszakos emberi kézzel kiszaggassa, másfelől arra törekszik, hogy a mennyire tőle telik, konkolyát közbeszórván, növekedését és gyümölcstermését elfojtsa. De mind ez hiábavaló, ha az Ur intésére hallgatunk, ki annak fogásait nekünk régen kijelentette, hogy valami módon minket véletlen meg ne lepjen, és minden mesterkedései ellen minket elég erős fegyverekkel látott el. Mily iszonyú gonoszság egyébiránt Isten igéjének tulajdonítani akár a zendülések bűnét, melyeket csak istentelenek és lázadók támasztanak, akár a szakadások vétkét, melyeket ámitók szereznek ? Azonban ez sem újság. Illyéstől kérdezték : Nem ő-e az, ki Izraelt háborgatja? Krisztus lázitónak mondatott a zsidóktól. Az apostolokat azzal vár dolták, hogy a népet lázadásra indítják. Es külömböt tesznek-e, kik mostan is minden háborúságot, zenebonát és villongást, melyet ellenünk támasztanak, nekünk tulajdonítanak ? mint kelljen pedig az ilyeneknek megfelelni, Illyéstől tanulhatunk, hogy tudniillik nem mi terjesztjük a tévelygéseket, nem mi indítunk lázadásokat, hanem Ők magok, kik Isten hatalma ellen viaskodnak. Azonban ha szinte ezen egy felelet elégséges, azok vakmerőségének visszatorlására, másfelől azok gyöngeségének kell segítségére lennünk, kik az efféle botránkoztatások által néha megtántorodnak és tévelygésbe ejtetnek. Hogy azért ily zavarok által meg ne ingassanak, és helyzetükből ki ne forgattassanak, tudniok kell, hogy ugyan az esett az apostolokon az Ő idejükben, a mi most mi rajtunk esik. Voltak tudatlan és állhatatlan emberek, kik ön magok veszedelmére elcsavarták, a mit Pál Isten sugallatára megírt, a mint Péter mondja. Voltak Istent megvető emberek, kik midőn hallák, hogy a hol a bűn megnevekedett, ott a kegyelem sokkal inkább bővölködik, mindjárt azt okoskodták ki belőle: maradjunk hát meg a bűnökbe ü, hogy a kegyelem annál inkább megnövekedjék. Mikor azt hallották, hogy a hivők nincsenek a törvény alatt, azonnal arra fakadtak, hogy vétkezzünk tehát, mert hisz nem vagyunk a törvény alatt, hanem a kegyelem alatt vagyunk. Voltak, kik őt avval vádolták, hogy bűnre tanít. Sok hamis apostolok is lopództak be, kik az általa épített egyházakat pusztították. Némelyek gytilölét és versengés támasztása végett, nem tiszta szándékból hirdették az evangéliumot gonoszul remélvén, hogy ugy nyomorgattatását és fogságát sulyosbitandják. Némely helyt nem volt az evangéliumnak előmenetele. Kiki mind a magáét kereste, s nem azt a mi Krisztusé. Némelyek meghátráltak, és visszatértek, mint az ebek az ő okádásokra, és mint a disznók a sárban fetrengésre. Sokakat a lélek szabadsága testi kicsapongásokra ragadott. Sokan atyafiaknak tétették magokat, kik miatt aztán a híveket fenyegette veszedelem. Sőt magok között, az atyafiak között támasztattak versengések. Mit kellett hát az apostoloknak cselekedniök V Nem kellett volna-e egy ideig eltitkolniok vagy épen abbahagyniok az evangéliumot, miután azt annyi versengés magvául, annyi veszély anyagául és annyi botránkozás alkalmául szolgálni tapasztalták ? De az ilyen szorongatások alkalmával eszükbe jutott, hogy Krisztus botránkozásnak köve és megütközésnek kősziklája, a mely sokaknak esésekre tétetett és feltámadásukra és oly jegyül adatott, a melynek ellene inondanak. Ennek biztos tudatában minden háborgások és botránkozások veszedelmei közt bátran haladtak előre. Ugyan-e gondolatok minket is erősíthetnek, miután Pál bizonyítása szerint az az evangéliumnak maradandó sajátsága, hogy halálnak illatja legyen azok halálára, a kik elvesznek, noha inkább a végett adatott nekünk, hogy életnek illatja legyen az életre és Istennek hatalma a hivők üdvösségére. Bizonyosan tapasztalnók is azt, ha hálátlanságunk által Istennek e kiváló adományát meg nem rontanók, és veszedelmünkre nem forditanók, a minek üdvösségünkre való egyetlen eszköznek kellene lennie. Ismét hozzád fordulok, oh király! Meg ne kiindítsanak azon hamis vádoskodások, melyekkel ellenfeleink rád ijeszteni akarnak, hogy ezen uj evangelium által (a mint ők nevezik) semmi másra nem igyekeznek, mint hogy lázadásra alkalmatosságuk, mindennemű bűnökre szabadalmuk legyen. Mert a mi Istenünk nem viszongásnak szerzője, hanem a békéé és az Isten fia nem a bűn szolgája, hanem azért jött, liogy az ördög művét lerontotta. Méltatlanul vádolnak tehát bennünket oly igyekvésről, melyre soha távolról sem szolgáltattunk legkisebb gyanút is. Ugyan, mi törekednénk birodalmak felforgatására, kiktől