Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-05-08 / 19. szám

mindent féktelenül tehessenek. Mit akartok ti tulajdonkép a reformacioval, ti mindenestől megromlott emberek ? Ti vádoljátok a papokat és barátokat, hogy azok játékosak, kéjencek, részegesek; de vájjon ti magatok is nem épen ilyenek vagytok-e" stb. Most álugrasz pár évtizedet, és im ugyanazon helyről egészen más kép mosolyg feléd. „Húsz éve már — irja egy müveit olasz gróf, Vergario — hogy ez a város (t. i. Genf) a pápaság babonáit számkivetette, s örömmel látom, hogy a legjelesb polgárok nagy egyetértéssel igyekeznek a dolgok uj állapotát fenntartani. Sok egyházat láttam már, mely magát reformáltnak nevezi, de egyet sem^ mely a reformációban annyira előhaladt volna mint Genf... A tudomány tisztaságának fenntartása mellett, gondoskodnak az élet tisztaságának fentartásáról is . . . Különösen vonzó tekintete van e városnak hétköznapon, midőn az igehirdetés órája közelget. Mihelyest a harang megkondul, bezárják a boltokat, minden munkát félbenhagynak, mindenfelől sietnek a templomba. Itt előveszi mindenki a maga zsoltárját. Ez (az úrvacsora osztás) a lehető legünnepélyesebb valami; magában az ősegyházban sem szolgáltatták ki méltóbban s ünnepélyesebben a sz. vacsorát mint itt. . . Nem tartanak itt nagy lármájú csengős erszényt a jelenlevők füleihez : s mindemellett is az utcákon sem találkoztam soha csak egyetlenegy koldussal sem. Oh Genf! legyen hála az erős Istennek!" (224-27. 1.) A 15. század végén s a 16-ik elején már-már megsemmisitetni látod Genf politikai szabadságát és önállóságát a szomszéd grófok, majd savoyai hercegek által (38 — 40. 1,)) a reformácio meggyökerezése utáni korból pedig igy szól egy nagyhirü katholikus francia történész: „Ez a Genf a legcsodálatosabb valami, a mi csak a történetek folyamán valaha szemlélhető volt. Magába foglalva három nemzet válogatott tagjait, kiket egy ember szelleme olvasztott egészszé, fennáll folyvást hatalmas és dühös ellenségek között, minden külső támasz nélkül, egyedül erkölcsi ereje által. Nincs nagy területe, nincs hadserege, nincsenek kincsei. A szellem városa áll előttünk, felépítve keresztyén stoicismusból, a praedestinatio kőszikla alapján." (244 1.) De különösen megismerjük Kálvint e fejezeteken keresztül minden oldalról. Megismerjük mint fáradhatlan munkást, ki „midőn már a hajnal szürkül, télen pedig még sötét éjjelen rendszerént felkél; nem alszik többet négy öt óránál. Fölkelvén darab ideig egyedül van, imádkozik, vizsgálatot tart önmaga, s gondolkodik teendői felett. Majd előhozatja könyveit, olvas és ir" végezi a teendőket, melyek reá mint lelkészre, tanárra, tudósra, íróra, nagy levelezésben állóra, consistorialis tag- s erkölcsbiróra s polgári törvényhozóra várakoznak (lásd 261 — 3 1.); és hogy minő buzgalommal s eredménnyel végzé, gondolhatjuk, ha egy oly téren vetünk rá pár pillanatot, mely hivatalától távol látszott állani, jelesen Genf alkotmányának s polgári törvényeinek reformálása terén, hol oly „erőfeszítéssel dolgozott, hogy Genf nyilvános háláját s ajándokát érdemié ki (102 1.) s oly fényes eredménnyel, hogy a nagyhirü Montesquieu igen nagy elismeréssel, a nagynevű állatnludós Ancillon pedig igy nyilatkozott: „Kálvin nem csak mélyelmü theologus, hanem kitűnő törvényhozó is volt. Befolyása azon polgári és egyházi törvények alkotására, melyek több századon keresztül Genf boldogságának s dicsőségének alapjai valának, talán még nagyobb dicsőségére válik, mint theologiai müvei. És a genfi köztársaság, mely kicsinysége dacára oly nagy hírűvé lön, mely a szigorú erkölcsöket, magas szellemi műveltséggel, a vagyonasságot egyszerűséggel, az egyszerűséget Ízléssel, a szabadságot renddel párositni tudta, ez fényesen igazolta, hogy Kálvin az embereket nemcsak ösmerte, de kormányozni is tudta." (104—4 1.) Később előttünk áll a tömérdek munka s nehéz harcok által korán megemésztetett, s fájdalmaktól körülvett, de a sz. ügyet utolsó leheüetéig szivén viselő haldokló reformálor, ki érzi, hogy közel van a halálhoz, ,,de mennél jobban sujtol a betegség — mondja — annyival kevésbé kimélem magamat, hogy legalább e müvet (az Institutio átdolgozását) bevégezhessem." „Hát azt akarjátok-e — feleié öt betegségében a dologtól tartóztatni akaró barátinak — hogy az Úr midőn elszólít, heverésben találjon engemet? (166 — 7. I.) Megismered mint szeüd, szerény, méltányos férfit, ha valódi érdemmel áll szemközt. Tekintsd meg p. o. Farel, Yiret, Melanchtonnali viszonyát, levelezéseit, vagy Bullingerhez intézett sarait, melyekben Lutherre, a svajc-i reformátorok ellen ekkor már szenvedélyesen kikelő Lutherre vonatkozólag igy szól: ,,0h Bullinger el ne felejtsd, hogy mily kitűnő, mily jeles tulajdonságokkal biró férfiú ... Én sokszor mondtam, és mondom most is, hogy ha ő engem ördögnek tartana is, én öt folyvást nagy tiszteletben, s az úr egyik kitűnő szolgájának tartanám." (53-4. 73- 5 I.) De hajthatlari szigorrá változik e szelídség, s szerénység ha akár egyesek, akár tömegek, akár tudósok, akár hatalmasok által látja a vallás alapigazságait, vagy a tiszta keresztyén élet, erkölcsiséget, egyházfegyelmel megtámadtatva. „Egy eb is megszólal, ha valaki urát megtámadja; — hát én gyáván ballgassak-e, midőn az Isten igazsága ekként megtámadtatik ?" — irá Margarét királynőnek. (128. i.) Itt nem ismeré a szelídséget. Tudjuk mi sorsa lett az egyház három-egy Istenségét három fejű cerberushoz hasonlító Servétnek, — kinek kivégeztetésében különben kisebb Kálvinnak, mint korának bűne; — éles gúnynyal lámadja meg a nikodcmitáknak nevezett részben félénk, részben fölületes s közönyös protestánsokat; (122. 1.) Genf egyik leggazdagabb s legtekintélyesebb hivatalnoka Perrin nejének, a szinle hatalmas Favre leányának, ki tánc miatt a consistorium elé idéztetve Kalvinnak szemlől-szetnbe kiáltá: „Nyomorult ember! te akarod a Favrekat semmivé tenni; te akarnád a mi vérünket inni, tudd meg, hogy elébb elpusztulsz Genfből mint mi" a legnagyobb nyugodtsággal s határozottsággal válaszolá Kálvin: „A kegyed szemtelensége asszonyom épen nem gátolja meg a consistoriumot kötelessége teljesítésében. A kegyed családja épen ugy alatta áll a törvénynek, mint bármely más család. Ha a Krisztus által kormányoztatni nem akarnak, építsenek magoknak egy uj várost, de mig Genfben vannak, alkalmazzák magokat az itteni rendszabályokhoz ; mert hogyha a Favrek családjában annyi diadém