Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-05-08 / 19. szám

volna is, mint a mennyi eszeveszett fő van, mégis csak az Isten fog lenni az űr Genfben." (136.) Midőn a hatalmas Berthelier s a városi kormányon levő, dulakodó libertin társai, kiket a consistorium az űr asztalától eltiltott, de a városi kétszázak tanácsa az ahhoz járulásra felhatalmazott, — a sz. asztalhoz közeledtek, eltakará kezeivel Kálvin a sz. jegyeket s igy kiáltott fel: „Ezen kezeket elvághatjátok, tagjaimat szétzűzhatjátok, véremet kionthatjátok ; de arra, hogy nektek profánoknak, ezen szent jegyeket odanyújtsam, soha semmi erővel nem fogtok kényszeríteni." (152.) Ily szigorú volt Kálvin mindenütt, hol az erkölcstelenséget kellett zabolázni. így p. o. egy ember, ki játékházát titkon folyvást fenntartotta, bitófához köttetett, s a kártyák nyakába akasztattak; kik álarcos mulatságot rendeztek, a sz. Péter templomában térden állva kértek bocsánatot a gyülekezettől; egy divatárusnő, ki egy menyaszszonyt fénytüzve, és kacérosan ékesített fel, két napi fogságra Ítéltetett; egy házasságtörőt bűntársával együtt a hóhér hordozott fel s alá a városban. (52.) Söt kiterjeszté figyelmét e szigorú erkölcsbiró az erkölcstelenségnek csak árnyékára s lehető kűtforrására jelesen a fényűzés ártatlan nemeire is. Az arany, ezüst, és drágakő ékszerek határozottan megtiltatlak, gyürüt is csak egyet volt szabad viselni, s csupán a menyasszonyoknak ; selyem, bársony s prémes ruha még a mesterembereknek sem engedtetett meg. A férfiaknak hosszú hajat viselni, s a nőknek hajókat felékesíteni megtiltatott. A szabók semmi uj divatot be nem hozhattak a tanács előleges beleegyezése rtélkiil. Meg volt szabva, hogy a társas vigalmak p. o. lakodalmakban hány és milyen tál ételt lehel feladni, a drága ételek, idegen földről hozott déli gyümölcsök eltiltattak stb. (98 — 9.1.). De nem tagit meggyőződésétől, s nem haboz az igazságot leplezetlenül kimondani, ha a föld leghatalmasabb fejedelmével áll is szemközt. Igy Ferenc, francia király, népe mozgalmait Genfből vélvén szittatni, szigorú fenyegetésekkel lép fel, és Genf némi kétszinü s kitérő lépesekhez készült, hogy a vészt elháríthassa, de Kálvin, kit tanácsért megkérdeztek, igy felelt: „Genf biztonsága épen nem ilyen, vagy amolyan földi viszonyokon, hanem egészen és egyesegyedül a mindenható Istennek védelmén alapul. S vnjjon lemondjunk-e ebbe vetett hitünkről Franciaország irányában? Ez annyi lenne, mint hazánk hajlékát a szikla alapról ingatag, és csalárd fövényre állítani. Franciaország politikai mozgalmaiban a genfi prédikátoroknak semmi részök nincs. Ezt meg kell irni a királynak, és tudtára adni, hogy a genfi prédikátorok ezentúl is ugy fogják viselni magokat mint eddig, és ha szükség személyesen is készek a király előtt mindenkor számot adni.t

{

(242.) S ne vélje az olvasó, hogy Kálvint e nagyszerű küzdelmeiben valami nagy rokonszenv s támogatás kísérte volna. Kardokkal, botokkal ellátva jelent meg néha-néha a templomban az általa s reformátor társai által dorgált, fenyített zabolátlan, erkölcstelen tömeg, s csak elszánt jó barátok menték meg egy izben mind Kálvint, mind Faréit a szószékbeni agyonveretéstől (64.). Megtörténi később is, hogy a genfi utcákon ha megjelent Kálvin, még a gyermekek által is csúfoltatott; a kutyákat széltiben Kálvinnak nevezték, s öt Kainnak gúnyolták. „Csudálatos küzdelmek között kellett nekem itt élnem; — mondja Kálvin, tiszttársaihoz intézett utolsó intésében és vigasztalásában — néha éjszakának idején ötven-hatvan lövés is történt ajtóm előtt, hogy engem rettentsenek. Majd azután elűzték a városból és Strassburgba mentem. Nem sok idő múlva visszahívtak, de. épen olyan akadályok állottak Usztem útjában, mint azelőtt, a kutyákat reám úszitották, s kiáltották; fogd meg, a az ebek ruháimat szakgatták, s lábaimba haraptak." (279 — 80. 1.). S midőn már vélnéd, hogy Kálvin a szenvedéseket megsokalva tán az üldözött Illyéssel felkiáltand : „Elég immár az én életem; vedd el óh uram az én lelkemet," ekkor szól igy biztatólag tisztlársaihoz : „Mennél dühösebben áll ellenünk az Isten igazságának ellensége, mennél inkább véli, hogy a győzelem már kezeiben van, s mennél inkább hiszi azt, hogy diadaléneke által a gyávákat megrémítheti: annál elszántabban kell nekünk elöállanunk, hogy hűségünket megtartsuk, bizonyságot tegyünk, s az emberi gonoszságnak az Isten sz. akaratját ellene állítsuk s a gyengéket felemeljük az Isten legyözhetlen erejébe vetett hit által (145. 1.). De mennél több helyet olvasunk, idézünk ez érdekes életrajzból, annál több ötlenek szemünk elé, melyet idézni szeretnénk, hogy a kezünk alatt levÖ műnek Kálvin életére vonatkozó adatkincseit feltárjuk : de utasítjuk az olvasót e rövid ismertetés után magára a műre, lapozgassa ezt végig, ismerkedjék meg minél részletesebben azon egyénnel, kinek nevéhez s szelleméhez oly sok nagyszerű esemény van kapcsolva, ki milliók lelkében s szent emlékében él 3 század óta, s élni fog még századokon keresztül. Csak azon egy kérést adva még kalauzul e könyv olvasására, hogy — mint fentebb is mondám — ne keressen Kálvinban szentet, ö is csak ember, tévedhető, hibázható volt ; és hogy óvakodva törjön az olvasó a reformátor egyik vagy másik elve, intézménye felett pálcái. Távol legyen, hogy kivétel nélkül alá akarnál irni azoknak, mert hiszen azon kor szempontjából is lehettek azok közt tévesek, annyival inkább 300 éves haladás, tökélyesbülés után lúlmehetett egy némelyiken a protestanlisinus: de itt is mint általában a történelemben, bármely intézményt soha sem a mai, hanem azon illető kor álláspontjából kell megítélnünk. Hogy pedig azon korban Kálvin nagy ember volt, hit, erkölcs-fegyelmi elvei, intézményei nagyok: az nem szorul emberi bizonyitgatásra, fényesee bizonyítja ezt Európa 300 éves történelme. A mü utóbbi felét, a „K a 1 v i n i z m u s"-t illetöieg, elég legyen tájékozás végett a 6 valóban érdekes fejezet cimét ide igtatnom, melyek is e következők: 1. A Kálvinizmus jelleme általában. 2. A praedeslinatio vagy elövégzet. 3. Az úr vacsorája. 4. Istentisztelet. Egyházi szertartások. 5. Egybázalkotmány. 6. A kálvinizmus befolyása az államéletre. Adja Isten, hogy Kálvin megdicsőült szelleme, mely ezelőtt 300 évvel (1564 május 27. napnyugotkor)' hagyá el roncsolt sárházát, minél több megtestülést nyerjen ; a