Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-05-01 / 18. szám

rancsoltak a superintendentiának fölfelé, annyival szigorúbbá lett lefelé; s a mit a két első évben nem talált feltűnőnek, kérlelhetlenül megrótta a harmadikban. Időközben az iskolák felszóliltattak, hogy tapasztalataikat, véleményeiket az uj szervezetről tegyék irásba. — Az irkák véleményei — ha jól tudom — kicseréltettek, legalább Körössel a pesti és kecskeméti. Mindezeknek a projectumoknak olyan forma sorsa volt, mint Bécsben a magyar kereskedelmi kamrák véleményeinek. Jó reménynyel néztünk a leendő eredmények elé ... . és kaptunk egy egészen uj szervezetet. Semmi sem maradt meg a régiből a kormányzótestületek neveit kivéve. Nem az lön módosítva, alakítva, melynek elvei fölött nyilatkoztunk, hanem teljesen uj elvek lőnek elrendelve, melyek iránt meg sem voltunk kérdezve, s melyekről nem nyilatkozhattunk. — Ilyenforma keletkezése van az Entwurfnak is. Kiadatott. Punctum. De hát punctum legyen-e ilt? Talán még se. Az a punclum nem finale. És ha a superintendentia meg fog győződni, hogy szervezete mindenfelé erős idegenséggel találkozik, ha legfőbb elveinek hibái ki fognak mutattatni, ha meggyözetik, hogy uj szervezete egyfelől tág kaput nyit a hierarchiának, másfelöl az Entwurf rongyaiból van összefércelve — hiszem és vallom — módositni fogja. Már most tisztelt barátom, nem áll-e nekem egyéni szabadságomban elvileg megvitatni azt, mit mint egyén helytelennek tartok, még ha törvény is az ? De miért e sok szó? fogod kérdeni tisztelt barátom — mire e hosszú bevezetés ? quel bruit pour une omelette ? Hisz nem vagyunk ott, hogy a szabad szó kimondása hosszas mentegetőzést kivánna. Valóban nem hittem, hogy ennyire jutottunk volna, ha hinném, nem is szólaltam volna fel. — Azon octroy, melyet a főtiszt, superintendentia szervezet neve alatt kiadott, a tanárok által általános megdöbbenéssel fogadtatott mindenfelé; de hang, mely a megdöbbenést tolmácsolná, még nem szólalt fel. A végérvényes törvények nymbusa köriti — s én úgy hiszem helytelenül. A jó intentiót, tiszta szándékol ki fogná kétségbe hozni oly testület részéről, mely hazafiságának, bölcseségének nagyon válságos időkben adta bizonyítványát? Az ily testület megfontolással szokott cselekedni, s a melleit kebelében szakemberek is vannak. Nagyon népszerűtlen dolog ily tekintélyes testületnek ilynemű intézkedését az érdekelt félnek rostálgatni. — Népszerüllen — de szabad. Ezt constatirozni tán még sem volt helytelen. Nem csak szabad — de kötelesség is. Azt azon körülmény fogja felderítni, ha sikerült-e a szervezet hiányait kimutatni. Épen ezért sajnálom, hogy annyi jeles ember közölt a munka épen az én gyenge vállaimra nehezült. Azt hiszem az első kimondott szó a jelesbeket küzdhomokra fogja szólitni, s mit én hiányosan kezdék meg, bevégzendik ők eredménynyel. Bizonnyal nincs oly gyenge törvény, mely az alkalmazás által ne nyerhetne, nincs oly sújtó határozat, melyet az életbe léptetés módja ne enyhíthetne. De megnyugtató-e egyedül abban bízni? nem szomoru-e a tudat, hogy az ember sok minden esélynek van kitéve, mit a végrehajtó egyénisége gyöngíthet vagy élesíthet? Például jezsuitismus és tettetés, mely merev ragaszkodását a holt belükhöz sima és édeskés szavakba tudja burkolni, sok kekeserüséget fogna okozni. Az elnöki önkény, mely gyakran nem képes elfeledni a hierarchicus célzatokat, hasonlag a törvény betűihez támaszkodva a summáin jus summa injuriát fogná eredményezni. Azután, hogy még egyet hozzak fel, a felügyelő mindenbe avatkozása sem fogna üdvös eredményekre vezetni. Lehet, hogy ez eshetőségek sehol sem fognak megtörténni. De az mindig szomorú, ha olyan törvények vannak, melyeknek hiányai ellen egyesek bölcsesége és mérséklete védelmezi az illetőket. S mert, ügy hiszem, mindenütt igy áll a dolog. — Fogjunk hát, ha ügy tetszik, az elvek roslálgatásához. Kell, hogy bármely szakpályán lévő férfi bizonyos korlátok között annyi önállósággal birjon, mennyi elegendő^ hogy tevékenységét kifejthesse, s hogy a szárnyaszogés veszélyeinek kitéve ne legyen. — Az, ki öt alkalmazza, szerezzen magának eleve garantiákat, hogy ö hivatásának meg bir felelni. Birjon ugyan a móddal, melylyel a meg nem felelöt rendre utasítni hatalmában álljon, de kerülje az erre szükséges inspectiót törvényesitelt kémkedés által gyakorolni. Ha ezen elvet minden pályára nézve felállítjuk, felállíthatjuk a tanpályára nézve is, s annyival határozatabban, menynyivel világosabb, hogy a tanár tekintélye a legszükségesebb kellékek egyike. Hajdan az Entwurf behozta a tanárvizsgákat. Helyesen. Ha az ügyvéd, az orvos rigorosumokat áll ki, s ezek fejében kap diplomát, miért ne lennének a tanárjelölteknek is vizsgái? Ezzel az Entwurf végzett a tanárral. Volt ugyan iskolafelügyelő, s ennek bizonyos tekintetben helyettese volt az igazgató: de sem egyik sem a másik nem volt par excellence a tanárok felügyelője, hanem az iskoláké. A tanár kiállotta a vizsgát, nem volt annak a szégyenitö lehetőségnek kitéve, hogy éveken keresztül naponként tanítványai elölt újabb meg újabb vizsgákat álljon ki. Hogyan vagyunk most ? A szervezet igy szól: ,,az iskolai szék 4 megbízott tagjai által a tanításokat koronként meglátogatja, magának a tanárok és tanulók közli viszonyról tudomást szerez." A § elég tiszta és mégis homályos. Minő fogalma van például a szervezetnek a tanárok és tanulók közti viszonyról, hogy azt kutatások (nem akarom a kémkedés szót használni) tárgyává teszi ? Tegyünk fel egy lehetőséget. Legyen például valahol egy hivatalából fölteszem kegyetlenkedésekért elmozdított professzor, s ez történetesen legyen oly pártszínezetü, melyhez a tanárok nem tartoznak, és például legyen nem igazolható bizalmatlanság a tanári testület iránt, és épen ezért ezen demagóg neveztessék ki „viszony-kutató"-nak, mit gondolsz tisztelt barátom, fogják-e jó gondolkozású társai korlátolni tudni, akkor midőn a „viszonykutatás" tág fogalma oly széles tért nyit neki, hogy aífronle-ot kövessen el azokon, kikre tán csak azért haragszik, mert élhetnek? Lehet, hogy ez a világon sehol