Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-04-17 / 16. szám

'i^ptyjk-!^ . „i. ..-U-W^ÜI,.. 491 (Vallásos Un i o.) „A lutheránusok és reformátusok egyesülése kérdésében, egyik főbb pont annak tudása, hogy történt a két protestáns egyház elszakadása, és mi okozta azt ? — A mondott két egyház közötti külömb-8ég, mint tudva van, az úri szent vacsoráról, és az Isten által idvességre, vagy kárhozatra előre elrendelésről, elválasztásról, az úgynevezett praedestínatioról formált külömböző értelmen alapul. Szükség ezekre nézve a keresztyén egyház történeteiből némi felvilágosítást előre*bocsátni. A keresztyén vallás alapitója Jézus, a külső isteni tisztelet formájára nézve követői elibe semmit sem szabott, őket azonban két vallásos szertartásra szorosan kötelezte, u. m. a keresztségre, és az úri szent vacsorával élésre, melyek éppen azért, mivel egyenes en az IdvezitŐ-töl vannak rendelve, eleitől fogva a keresztyénektől szentségeknek, sacramentumoknak tartattak. — A mi különösen az úri szent vacsorát illeti, a keresztyének ez által Jézus halála emlékezetét kívánják újítani, s akkor egyszersmind a gyülekez et előtt magok hitéről nyilvános vallomást tesznek. E szentség a keresztyén vallás kezdetétől fogva az isteni tisztelet egyik nevezetes és lényeges része vala; külömböző időkben azonban erről az anyaszentegyház keblében igen külömböző, mondhatni, ellenkező vélekedések támadtak, s ez éppen a legtöbb és legélesebb versengésekre alkalmatosságot adó hitágazatok közzé tartozik; minek okát abban kell keresni, hogy azon szavaknak, melylyekkel Jézus azt szerezte: „vegyétek, egyétek, e z az én testem, mely ti érettetek megtöretik," (I. Kor. XI. 24.) a századok folytában a hivők nem egyforma értelmet tulajdonítottak. Jézus mennyei, és a legtisztább erény eszméjének alaptörvénnyé tétele által valóban idvezitő tudománya igazságáért magát áldozatul adta, azt halálával megpecsételni kívánta. E fontos óra közeledtével tanítványait, kikre nagy munkája bevégzését bízta, a végső vacsorán az on áldozat fontosságára akarta emlékeztetni, nekik, s általuk tudománya minden jövendő követőinek eszükbe hozni az adott példának mindég szemök előtt tartását ; hogy az Űr halála hirdetésekor az erény gyakorlására köteleztetésöket mindannyiszor magok közt megújítsák, s azért bár mi szenvedésre, sőt a legterhesebb áldozatra is készen álljanak! Szóval, az úri szent vacsora szerzése Jézus által nem egyéb, mint az Idvezitőre és boldogító tudományára emlékeztetés, az erkölcsiség legfőbb, legmagasabb eszméjének alkalmatosság szerénti példázolatbanelőadása. A kenyér, melyet keleti szokás szerint megszegett, az igazság tanításáért nem sokára megtörendő testének, a hihetőleg piros bor — mi Palaestinában legközönségesebb, — kiontandó vérének igen illő jegyei valának. Az apostolok által alapitott legelső keresztyén községekbe már be vala vive az úri szent vacsorával élés, s az első és második században az úgynevezett agapékkal vagy szeretet vendégségeivel egybekötve / rendszerint azok után történt; mikben a cél volt, a szegényekkel jól tenni, s egymást a szeretet és egyesség kötelével szorosabban összekapcsolni. A harmadik század folytában, a hivők száma szaporodásával, az úri szent vacsora az agapéktói külön választatott, majd ez utolsók, több azokba becsuzott visszaélésekért eltöröltettek, az úri szent vacsora kiosztása pedig, melyben minden hivők részt vettek, kenyér és bor formájában, a vasárnapi isteni tisztelet alkalmával és több ünnepélyességgel történt. A negyedik században, midőn a keresztyén vallás már uralkodóvá lett, a papság tekintete nevekedett, a külső isteni tisztelet is nagyobb fénynyel és pompával kezdett véghezmenni, a mi kölönösen az úri szent vacsora kiosztásában igen jelentőssé lett. Az isteni tisztelet ugyan ekkor már két megkülömböztetett szakaszra oszlott. Az elsőn, mely énekből, szent irás olvasásából, predikállásból, és könyörgésből állott, a község minden tagjai, a megkereszteltettek ugy, mint a keresztségre elkészítendők, az ugy nevezett katechumenusok jelen voltak, és ez volt a missa catechu menő rum. Ennek végződésével a meg nem kereszteltettek a templomból eltávoztak, és az úri szent vacsorában részesedésre csak a hivők bocsáttattak, minekutána a püspök által a kenyér és bor megszenteltettek. Ez volt a missa fidelium, melyet mint szent és titokkal teljes szertartást az avatatlanok s/,eme elöl elrejtendőnek véltek. Átaljában az úri szent vacsorát áldozat-képpen kezdették tekinteni, elébb ugyan nemesebb és inkább lelki értelemben, mint hálaadó áldozat jegyét, de, lassanként azon vastagabb és babonaságra vezető képzet is gyökeret vert az elmékbe, mi szerint e szentséggel élés által az Istent meg lehetne engesztelni. Ezen az úton az úri szent vacsorának mind inkább természet feletti erőt kezdettek tulajdonitni, azt kenyérnél és bornál többnek tartani; s minekutána a léleknek a halál után tüz általi megtisztulását, az ugy nevezet purgatoriumot illető képzet becsúszott, *) — szokásba jött a megholtakért úri szent vacsorával élni, minek azon hatást tulajdonították, hogy az elhunytak lelkét az örök tűzből kiszabadítja, s igy eredtek a halottakért tartott misék, missae pro defunctis. E szerént mind inkább egy sokat jelentő és bizonyos félelmet gerjesztő titok, — mysterium íremen d u m — alakjában gondolták az úri szent vacsorát, mi által keskenyebb körbe szorult az azzal élés, és a nép benne ritkábban részesült. Igy az úri szent vacsoráról lassanként oly képzet csuszótt-be a keresztyén egyház keblébe, mely annak eredeti jelentésétől merőben külörnbözött, s azon céltól, mire az Idvezitő által rendelve volt, meszsze távozott: e szertarfcásróli fogalomban a tiszta *) Ezt elébb híres egyházi tanitó, s Afrikában hippo-i püspök Augustinus (szül. Tagastéban Numidiában S54-b. megholt 430-b.) tanitá, I. v. nagy Gr e rgely pápa pedig (500-től G04-ig) ki legelsőben nevezte magát „az Isten szolgái szolgájának" servus servorum Dei, — teljesen kiformálta, és erős alapra tette.