Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-03-27 / 13. szám

nem gondoskodván érdekében közinlézetekrol az állam. Lykurg a maga rendszerében a nevelésnek nemcsak célját jelelte ki, hanem egyszersmind módját is megszabta, még pedig oly ridegséggel, mely lehetetlenné telte, hogy a spártai nevelök közt a paedagogia gyakorlatilag mini művészet, elméletileg mint tudomány fejlődésnek indulhasson. E mellett Spárta nem nézte annyira helotáit, hogy félig civilizál!, félig vad mívcltségét velek megosztotta volna. Végre is felette sok nehézséggel járt s egyáltalában nem népies szellemű volt a görög míveltség. Mint a görög ugy az olasz földön sem voltak állami tanintézetek egész a császárok koráig, midőn az önkény és zsarnokság nyomása alatt megszűnvén az államélet nyilvánossága s vele a szólásszabadság, mely a gyakorlat utján annyi jeleseket nevelt, már magában az államhivatalok alkalmas egyénekkel való betöltése végett is nélkülözhetetlenekké váltak a tanintezetek. A keleti és nyugoti császárok iskolákat alapítottak, de nem hogy felköltsék az általok megdöntött népszellemet, hanem hogy bürokratákat neveljenek, kiknek kezei közt nemsokára szétpatlant az önkényesen kezelt államgépezet, s egy sírba temetkeztek dicsőség nélkül a rendszer, az állam, a nép és a kik öt elbuktaták. Rómában a császárok koráig az állam nem törődött a neveléssel: az a család teendője vala. S mielőtt nyilvános pályára lépett volna az ifjú, nagytehetségű államférfiak, szónokok, hadvezérek, jogtudósok oldala melleit gyakorlatilag képezte magát az életre, igyekezvén elsajátítani a mester fogásait s vévén tőle alkalomszerű utasításokat. Igy készültek kevéssel ezelőtt egy részben hazánk ifjai is a nyilvános életre a jelesek oldala mellett s nem egyszer volt alkalmunk látni, hogy az ifjú, kinek talán nem voltak kitűnő iskolai érdemei, a nyilvánosság előtt a közügyek harcában az ünnepelt férfiak sorában vívott. Hol megszűnik az államélet nyilvános lenni, ezen mesteri és egyenesen az életre képző paedagogiai befolyás is megszűnik s egészen az iskolákra megy át, meglehel nagyobb tudományossággal, de többnyire kevesebb szerencsével, gyakorlatiassággal ós életbölcseséggel. Róma világuralomra törekedett, s ezért oly egyetemes miveltségre, valódi humanitásra kellelt törekednie, melynél fogva képes legyen a világ minden népeinek vallását és viszonyait magába fogadni. S ez általánosságnál fogva öntudatlanul egyengette keblében utát a keresztyénségnek, mely a legmagasb paedagogiai elv vagy inkább az emberi iriívelödés minden mozzanatát magába ölelő paedagogiai rendszer. A római császárok uralkodása alatt a nép sorsa s azzal együtt az alig tengődő elemi oktatás is folyvást alább szállott, tehát semmi emelkedése a közoktatás ügyének majdnem 500 éven át. Jöttek a költöző népek, hozván szívökben szabadságszeretetet, hódítván a népeket s hódolván lassanként a keresztyénségnek, de gyűlölvén a tudományokat. Theodorik kedvelte a tudósokat, de azt nem akarta, hogy a gót ifjúság tanításban részesüljön, s halálával a főbbek meg nem engedték, hogy a koronaörökös oktatást vegyen a tudományokban,melyek, bár a biblia már alV.században gót nyelvre le volt fordítva, érezhető előmenetelt nem lettek, nem egész a Nagy Károly idejéig. 0, a szászok meghódítója, belátta azt, miszerint egy nép megtérítése végett nem elég, hogy bálványai fegyveres kézzel elkoboztassanak, célul tűzte ki a közértelmiség munkába vételét. Nem tartotta elégnek, hogy a kolostorokba zárkozott szerzetesek egy része, mely irni és olvasni tudott, azok tanításával foglalkodjék, kik hasonlóképen zárdai életre szánták el magukat; kimondotta, hogy az ifjúságnak tanulnia kell, s nem félt, hogy harcias szellemét, melyre a bódítónak oly nagy szüksége volt, megrontja az iskola. Nagy Károly nyitott utat a tudományosság előtt a kolostorokból az életbe ; az ő szavára állottak elö teljes számmal a keresztyén iskolák, O a mély elme bölcseségével azt is belátta, hogy a nép mivelődését csak ugy lehet sikerrel munkába venni, ha elébb a tanítói hivatalra alkalmas egyének képeztetnek, s hogy azoknak ne legyen más teendőjök, mint a tanitás, azaz hogy egy egységes, addig még ismeretlen tanítói testületnek kell létre jőnie. E nagy gondolat eredetileg a Nagy Károly gondolata volt, érett és józan gondolat, nem vaktában felmerült ötlet, cél és mellette az eszközök, tehát nem kevesebb mint terv, a népnevelés nagy munkájának terve, melyről kicsinylőleg, melyről ama valóban nagy ember dicsőítése nélkül szólni nem lehet, mindamellett is, hogy a siker kezdetben alig érezhető volt; mert nagyon éretlen gondolkodásra mutatna azt várni, hogy midőn egy világtörténeti elv kimondatott, minden következményeit rögtön magával hozza. A keresztyén népiskolák a Nagy Károly szavára állottak elő, s ebben nevének maradandóbb emléket emelt mint hódításaiban. Tudjuk, hogy Ő a középkorban élt. Megszoktuk már a középszázadokról fel sem vevőleg, sőt megvetéssel szólani. Pedig azon kor, mely a keresztes háborúkban annyit áldozott a kegyelet emlékeiért, nem volt minden lelkesedés nélkül, s azon századok, melyek a közértelmiség munkába vétele iránt annyi fogékonysággal birtak, nem voltak kivetkezve minden szellemiségből : a népiskolák felállításának dicsősége azon századokat illeti. Igaz, hogy az uj kor a régi alkotványt a tudomány elvei szerint mesteri kezekkel rendezte el, de az alapítók a középkorban éltek. Már magában az által, hogy egy külön álló tanítói testület jött létre, szükségkép fejlődésnek indult a paedagogia, elébb mint művészet, később mint tudomány. Kik folytonosan ugyanazon munkával foglalkodnak, a gyakorlás által könnyűséget szereznek a kivitelben, lassanként könnyítő fogásokhoz jutnak, mi reflexióval jár, elvekre vezet, melyekből további gondolkodás utján kifejlik a tudomány. A középkor sok készletet és adatot szolgáltatott át az uj kornak, az iskolákat és az eljárás érezhető hiányait j s ugyan amaz intézkedések és tökéletlen próbák előzményei nélkül tehetett volna-e az uj kor gondolkodásában oly óriási előhaladást a paedagogia ? A reformácio, melyet eléggé elfoglalt az egyház rendezése, tüzetesen nem foglalkodhatott az iskolák ügyévei.