Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-03-27 / 13. szám

oly nemes és felséges eszmében öszpontositá, mi által az embert megszentelte, s méltósága érzésére serkenté, — nem a legméltóbb joggal neveztetett e ő, a dicső tanitó — Isten fiának, nem lehet e ma is a megnyílt égből e szózatot hallani; „Ez amaz én szerelmes fiam, kiben én megengeszteltettem?" (Mát. III. 17.) Jézustól azért valamint tanítványaitól is használt e kitételek, kapcsolatban a szent léleknek feljebb előadott fogalmával — mely eszmék a keresztség formájában: „Elmenvén tanítsatok minden népeket, megkeresztelvén őket Atyának, Fiúnak és Szent léleknek nevében" (Mát. XXVIII. 19.) egybefoglalva, oly nagyjelentőségű kifejezést találtak, — a mint érthetővé teszik a szentháromság korán kifejlett képzetének származását, ugy annak történelmi alapját is világosan mutatják. Távol vagyok azonban attól, hogy e históriai fejtegetéssel a keresztyén vallás egyik legszentebb eszméjének, hitágazatának fontosságából bármit levonni, annak magasztos érvényét csökkenteni szándékoznám, sőt inkább ugy vélem, éppen bebizonyítottam, hogy a mely vallásos eszmével az emberiség már a keresztyénség előtt foglalkozott, azt kiváló tiszteletben tartotta, s az a keresztyén hittanba is nemesebb, tisztább, felsőbb értelembe befogadva lön, — az emberi józanokosságban gyökerező, azzal összeforrott oly fogalom, miben az emberi nem vallásos és erkölcsi nevelésének a gondviseléstől adott fötényezöjét kell ismerni és tisztelni. Az által, hogy a szentháromság történelmi igazság, a kereszlyenségre nézve is magasabb jelentőséggel bír. A szentháromság történelmi múltjának e rövid vázlata után átmegyünk Jézus istenségére. Mit ír e részben Renan? Az V-d. fejezetben többek köztt az Istennek, mint atyának fogalmát fejtegetvén, (75 1.) ezt mondja: „Jézus egy percben sem nyilvánította azon szentségtörő eszmét, hogy Isten volna. Azt hiszi, hogy egyenes viszonyban áll az Istennel, magát Isten fiának hiszi. A legmagasabb Öntudat az Istenről, mi valaha az emberiség keblében létre jött, Jézusé." — Jésus n'énonce pas un inoment l'idée sacrilége qu'il sóit Dieu. II se croit en rapport direct avec Dieu, il se croit fils de Dieu. La pius haute conscience de Dieu qui ait existé au sein de l'humamté, a élé celle de Jésus. Nem szükség mutogatni, hogy Renan minden bűne, a rá kiáltott istenkáromlási vád, azon mondatban foglaltatik, miszerint Jézus inagát Istennek nem tartotta, és sohasem vallotta. Ha ez állítás igaz; a keresztyén egyháznak arra vonatkozó hite megingatva van, s annak e hitágazatra épített egész theologiája, sz. Pál kitételét használva, „hamis nevü tudomány" színében jelenik-meg; az éppen Jézus állal volna megcáfolva. Renan ez állításának commentárját aXV-d. nem kevésbé érdekes fejezetben találjuk. Abban elő van adva, hogy Jézus maga természet feletti szerepléséről, voltakép tehát isteni természetéről micsoda nézetben volt, mit hitt. Szerző elörebocsátván az Idvezitőröl keletkezett legenda genesisét, ezt mondja: „Hogy Jézus gondolatában sohasem volt magát Isten testben megjelenésének adni-ki, — azon kételkedni nem lehet, miután az a zsidók előtt tökéletesen idegen eszme, annak a synoptikusok evangyéliomában legkisebb nyoma sincs, s csupán János evangyéliomának azon részében emlitettik, a mit nem lehet Jézus gondolatai viszhangjának tartani." (p. 242) Szerinte Jézus magát többnek tartja egy közönséges embernél, de Istentől végetlen távolság által van elválasztva, — érzékfeletti idealismusánál fogva saját személyiségét tisztán sohasem fogta-fel, nála az eszme minden, a test, mely a személyeket megkülömbözteli, semmi, — e cim; „Isten fia," vagy egyszerűen „Fiu," nála hasonló ehez : „ember fia," s mint ez a „Messiással" egyet jelent. E cim „ember fia" birói minőségét fejezi-ki, ez pedig „Islen fia," az Isten legfőbb céljaiban és hatalmában részvétét, — azon hatalomban, mely határt nem ismer, „a természet neki engedelmeskedik," s mint Renan ismétli: sem neki, sem tanítványainak nem volt a természet törvényeiről oly fogalmuk, mi a lehetetlen határát kilelné, (p. 242 — 245.) — Amely idealismust Renan Jézusnak tulajdonit, — abba, itt is, maga esik belé. Ezeket előre bocsátván, légyen szabad Jézus istenségének kérdését, egészben véve, Renan eszméi fonalát követve, kissé bővebben fejtegetni. Jézus istenségének van-e, és mi alapja? 1. Az evangyéliomban. 2. A történelemben. Az első pont alatt az evangyéliomból kiszemeljük és fontolóra vesszük a főbb helyeket, melyekben Jézus maga személyének Istenhez való viszonyáról szól. E részben főkép szeretett tanítványa János tanubizonyságtételeit vesszük szemügyre. Lássuk elébb azon helyeket, melyekből az jő-ki, hogy Jézus magát Istennel egylényegünek, voltakép tehát egynek mondotta volna. J á n. III. 13. mondja: hogy a mennyből szállott-le, tehát az égből jött ide a földre. J á n. III. 16. az Isten egyetlenegy szülött fia, s a ki benne hiszen, örök élete van. J á n. VI. 46. ö ki Istentől van, látta az atyát. Ján. X. 30. Én és az atya egy vagyunk. J á n. XIV. 9. 10. Filep! a ki engemet lát, látja az atyát; mi módon mondod azért te: mutasd-meg minékünk az atyát? Nem hiszed-e, hogy én az atyában, és az Atya én bennem vagyon? a melyeket én szóllok néktek, nem magamtól szólom, hanem az Atya a ki én bennem marad, ö cselekszi e cselekedeteket. S végre Ján. Y. 23. a ki nem tiszteli a Fiút, nem tiszteli az Atyát, a ki azt elküldötte. Lássuk már azon helyeket, a melyekben Jézus vallja, hogy egy Isten van, magát az atyának feltétlenül alárendeli, nálla kisebbnek mondja. Ján. VIII. 28. 29. a mint tanított engem az Atya, azokat szólom, — engem elbocsátott az Atya, — — éli mindenkor azokat cselekszem, a melyek néki kedvesek.