Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-03-27 / 13. szám

lyen magas és nehéz fogalom, légyen szabad egy pár haj— dankori, valamint legújabb igen tanúságos példát idézni. M o s e s az Isten egységének legrégibb hirdetője, azt maga törvényhozása alapjává tette s theokratiai államrendszerét arra építette. A Sinai hegyről az Istentől lehozott törvénytábla élén áll az, s Jehova magának bármely faragott kép és hasonlatosság általi utánzását tiltja: — „Halljad Izrael: a mi Urunk Istenünk egy Isten," (V. Mos. VI. 4.) igy hangzik a zsidó nép legfőbb, legszentebb törvénye, — de mily későn vert az annak éltében gyökeret! Moses és a hatalomban utódai a népet a bálványimádás „utálatossága és gonoszságától" — mint ez fenebb a 47. 48. 1. előadva volt — átokkal és fenyegetésekkel egybekötött legszigorúbb tilalmak által akarták eltartoztatni, de siker nélkül, az engedetlen nép nem szünt-meg bálványait mindannyiszor felállitni, „az idegen és hamis isteneknek szolgálni," attól csak századok múlva, sok szenvedések, nyomorúságok kinos rabságba harcoltatás, szétszóratás után tudott megválni, az ó szertartáshoz ragaszkodásáról lemondani, általában azon igazságra felemelkedni, hogy: ,,az Úr csak egyedül Isten, ö kivülötte nincsen több Isten." (V. Mos. IV. 35.) S mit látunk e részben, szinte három évezred elteltével a 19-dik században? Minő bámulatos ellentét ötlik itt szemünkbe? Gondolkodó fők, első rangú philosophusok, egy Fichte, Hegel, Feuerbach Lajos, keresik az égben, mint a földön az istenséget, az e g y örök Lény felséges eszméjével foglalkoznak, annak tiszta fogalmát kitalálni akarják, s kutatásaik eredménye az, hogy a külvilág rendje, ugy mint a szellemi világé egyazonos, mind a kettő az Isten nyilatkozata az öntudatban, s a mit a természetbúvár a természettörvényének nevez, az a philosophus szerint a természetben nyilatkozó isteni ész. Nem szükség mondani, hogy az újkori philosophia e vívmánya oly magas eszméket fejez-ki, mik a közéletben érvényre nem emelkedhetnek, csak az avatottak kincsét képezik, s ez értelemben az emberi szellemnek évezredes fáradozásai az istenség fogalmával, siker nélkül maradtak. íme ! az isteni szellem világával, felsőbb ihletettséggel megajándékozott tudósok az egy Isten égi fényben tündöklő képét a világnak meg nem mutathatják, íme! lángeszű bölcsek, mint a műveltség alsóbb fokán álló emberek egyaránt nem képpesek az egy Istent megfogni és azon eszmét elbírni. Ebből érthető, hogy az egy Isten ily magas, elvont képzetének, ugy szóllva, az emberi véges észhez alkalmaztatása telte szükségessé a fövalóság lényege- és tulajdonságainak mintegy szétválasztását, könnyebb lévén azokat igy elkülönített alakban gondolni és megfogni. Tán nem hibázunk az igazság ellen, ha állítjuk, hogy a szent háromság vagy az egy istenségnek három külön lényegben képzése és hivése, éppen a fenemiitett nehézségből származott és fejlődölt-ki. Hogy a szentháromság eszméje, az Istennek itt e földön testben megjelenése, söt egy isteni lénynek itt a földön csudateljes és rendkívül módon születése, — a keresztyén vallásnak e legfőbb hitágazatai — mára keresztyénség előtt, régibb népek vallásos éltében feltaláltató hitcikkek voltak, s igy bátran mondhatjuk, az emberiség vallásos öntudatából lettek, ugy szóllva a keresztyénségbe átültetve, — ezt a történelem bizonyítja. Nem szükség mondani, hogy e történelmi igazság, — miszerint a keresztyén legszentebb mysteriumok Jézusnak a földön megjelenése előtt élt és müveit népek éltében és hitében feltalálhatók, a szóban forgó fontos ügy állására nagy világot dérit, skie históriai adatról és régi tényről fogulatlanul tud gondolkodni, ha kezét szívére teszi, a szent dolgokban az igazságot kutató, s e részben a történelem tanúbizonyságára hivatkozó Renant nem fogla bűnösnek kiáltani, vagy legalább róla szelídebben ítél. Mi a szentháromságot illeti azt az indusok legrégibb mythologiájában feltaláljuk; e nép őskori szent könyvében, a Vedákban a nap, hold és az Indra — a levegőég, kiterjesztett erősség fejedelmének—tiszteletére szentelt hymnusokban, mint az egy örök Fövalóságnak Brahma, Vishnu és Shiva három felsőbb rangú isten neve alatt imádásában, — kik néha Trimurti hármas alakjában együtt vannak ábrázolva. 8

5

) Platónál is, az istenség eszméjének, vagy lényegének, ugy szóllva hármas alakban ernlitésével találkozunk, a miből azonban korántsem kell azt következtetni, mintha e görög bölcs nézete a keresztyén felfogáshoz hasonlitna, — de hogy az isteni tulajdonságokat ö is mintegy elkülönítve képzeltn, bizonyos. Fenebb már volt említve, miszerint a világ teremtőjét egyszersmind atyának is nevezi, mely kifejezést több-versen használja, — az istennek fiait is említi, nem kevésbé Alcibiadesben felhozza az Istent és annak lelkesedett tolmácsát, — o deog xat deo npo<p7jT7j<t. — Nem kevésbé gyakran előfordul nála az isteni józanokosság vagy értelem eszméje — Xoyog des — s mint az Epinomisban mondja, „a látható világot a „kiválólag isteni józanokosság" — Xoyog o 7raVTO)V dscozarog — alkotta, s annak segítségével, az ember, mint a Phaedonban mondja, „az életen biztosan áthatolhat."8

6

) Hogy az idvezitö különösen kedves tanítványának, — „ki a Jézus kebelében nyugoszik vala" (Ján. XIII. 23.) szent Jánosnak az evangyéliumában használt, az istenséggel egynek mondott Ao^os, az ige, — „kezdetben vala amaz az ige, és az ige vala az Istennél, és az az ige Isten vala,'' (Ján. I. 1.) — Platóból átvett, töle kölcsönözött eszme, tudva van, — annak bővebb fejtegetése és bizonyítása nera ide tartozik. 85

) Az indusok mythologiájára nézve ma is becses könyv : Polier Mythologie des Indous. Tom. II. Rudolstadt 1809. 8. — L. Heeren Ideen über die Politik, den Verkehr und den Handel der vornehmsten Völker der altén Welt. Göttingen 1815. — 8. I. Theil 2-te Abtheilung. (In der S. 511—518.) Sz. F. 86

) L. Hunyadi „Keresztyén Archivarius" I. Darab. 121. L. továbbá : 108 1. és 125. 1. Az isteni ész és akarat— Áoj'og xac dcavota Oeou 104 1. a világ alakja (ősképe) és az anyag az örök bölcseség által lettek, — loy(f) 'íjoxrjV iőéa xat űXa 109 1. stb. Sz. F.