Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-03-20 / 12. szám

nyilvánitá előttem, hogy e részben minden esetre Ítéletet kér hozatni, s miután itéletesen be igazolandja az ellene emelt vádak alaptalanságát — a keletkezett súrlódásokat hivataláróli lemondásával fogja elenyésztetni, — meg bízván engemet, hogy ezt az egyházmegyei gyűlésnek jelenteném be. Bejelentem, az ingerültség csillapult, a határozat meghozatik. Feljebbvitel utján a nt. egyházkerületi kormányszék elébe vitetik s esperes úr az ellene emelt vádak súlya alul föloldoztatik. Ezen fölmentés nem veté meg a nyugodalom párnáját, esperes úr adott szavának beváltására emlékeztetvén, miután e részben Ígérete beváltásával késedelmezett, három ülnökeink bizalmatlanságot nyilvánítván ellene, hivatalaikról lemondottak, kijelentvén hogy kormánya alatt nem szolgálnak. Ennek lőn tehát eredménye az, hogy minden jelen volt ülnökeink, ki egy ki más okra nézve, s maga a kettős elnökség is, hivatalaikról leköszönének. Nem célom elsorolni azon külömböző okokat, melyekre a kezdeményező ülnököket követő lemondok fekteték lemondásaikat, mert ez a dolog érdeméhez nem egészen tartozik, de azt meg kell említenem, hogy ezen általános lemondás lehet csak kisegítő eszköze annak, hogy egyházmegyénk kebelében a feszült viszonyok, súrlódások s ezeknek kellemetlen következményei megszüntessenek. Egyházmegyei terünkön a közügyek vitelével megbízott elöljáróknak munkálkodásaikért, csak a közbizodalom és elismerés adhatja meg legszebb jutalmukat, s törekvéseik fáradalmait csak ennek párnáin nyugodhatják ki, és ha ez felettek megingattatni céloztatik, maguk s a közügyek iránti kötelesség szabja elébek, hogy vagy vissza vonuljanak azon ösvényről, melyen akár ön gyarlóságaik, akár a körülmények tövisei miatt e szép jutalmat el nem érhetek, vagy nyúljanak oly módokhoz, melyek által kiderüljön az, ha váljon a feléjök szórt bizalmatlanságnak oka saját gyarlóságaikban vagy rossz aka. rat cselszövevényeiben rejlík-e ? Midőn tehát ez elvből indulva ki, tisztelt esperesünk adott szavának beváltásával hivataláról lemondott, s midőn egyházmegyei kormányférfiaink is ezt tevék, véleményem szerint semmi aggodalomra szolgálható tényt nem követének el, hanem ezzel azon ügyet, mely pár évtől lázas állapotban tartja ez egyházmegyét, bizták a nép ítéletére s szavára, mely a közmondás szerint Isten szava. Legyünk tehát a megtörténtekre nyugodtak s várjuk békességgel a nép szavát. Bay Ferenc. FELSÖ-ZEMPLÉNBÖL, febr. 25. A felső-zempléni egyházmegye, téli közgyűlését, Nagy Toronyán folyó év február hó 16-ik napján tartotta meg, Laky Endre esperes és Kazinczy András segédgondnok urak ikerelnökletük alatt, — Esperesünk Istenhez emelt kenetteljes buzgó imájában kérve segélyt a nap teendőire, elnöki megnyitó beszédében visszaidézte még egyszer emlékezetünkbe, a lefolyt év viszályos jeleneteit; — elmondá: hogy bár a nyommasztó idő vas keze, — mint a haza több vidékeire, s polgáraira, ügy az egyházakra, s azok embereire is rásulyosodván, keservesen érezhető lön az, egyházi és iskolai életünkben egyiránt; — de azért, még is — hála a gondviselésnek ! nem záródtak be végkép a legszentebb egyházi és iskolai célokra, — mindig oly kész segélyforrások. — Fölemlité egyházkerületünk fökincsének sárospataki főiskolánknak, még e legcsüggesztöbb időjelenségek között is meglepő emelkedését, már csak az által is, hogy ez iskolai év folytán 6 rendes tanár állíttatván be akadémiánkba, a tanerők nevezetes növekedést nyertek; sajnálattal említvén meg másrészről, azon iskolai ügyeinkre, főleg jogakademiánkra nézve nyommasztó körülményt, miszerint a magas kormány által követelt államvizsga függő kérdése, nagy áldozattal létre hozott jogakademiánk hitelét, még mindig ingataggá teszi. — Ez előzmények után elnökünk, a gyűlést megnyitottnak nyilvánítván : az egyházlátogatási jelentések kezdék meg a tárgysorozatot. Szomorú és örvendetes jelenségek, váltakozva merültek föl előttünk, ezek fölolvasása folytán, egyházi és iskolai ügyeinket illetőleg. — A papi földadó kérdése, — még mindig nem szűnt meg, a legkikeseredettebb viszály tárgya lenni, az egyházak és azok hivatalnokai közölt. — Igazság, s méltányosság követeli, — hogy e teher, — ne az egyházi személyek régibb javadalmai csonkulásával sulyosodjék azokra, hanem viseljék a javadalom adói, az egyházak, s ez még mindig másként van. — Mert a nyugalmát szerető lelkész és tanitó látva a szűkkeblűség, és önzés lelkét makacs daccal ellenszegülni az igazság alapján hozott egyházi felsőbb rendeleteknek, — egész önmegadással zsebébe nyul, s népszerűségét, csekély jövedelme egy részenek föláldozásával is jobbnak látja megmenteni, — a nélkül hogy kárpótoltatására gondolna, —• mint magát a népszeszély lapdájáva tenni ki — minek ily körülmények között elvégre is áldozatul kellene esnie. — — Szomorú dolog ! — és még is igy van; — s itt talán méltán is kérdezhetjük ; hogy ha ez az állapot tovább is igy tart, — s hogy ha ez a viszkcreset kimondott, s papot és hallgatót egymással ellenség gyanánt szembeállító elvénél marad; ezen viszkereset föltételezett sikere, fogja* e kárpotolni azon lelki nyugalmat és békét, valamint azon erkölcsi hatást is — mit ez által a pap: egyháza, s hivei ellenében föláldozni kénytelen ! — Nem — soha nem! — Láttuk szomorú példáját, e gyűlés folyama alatt, több s különösen a b. u —i, és 1—i eseteknél. Gondoljatok módokat, s eszközöket uraim ! de olyakat, hol a pap személye, még csak közvetve se forogjon ez ügyben, hallgatói ellenében, — mert különben a keserű veszteség, bizony mindenkor csak a papé marad. A 1—i egyházban, a lelkész es tanitó részire, az eddigi javadalmakon kívül, — bizonyos mennyiségű földbirtok adatván ki a közösből, — kinyilalkoztatá az egyház,