Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1864-03-20 / 12. szám
— hogy az eddigi termény-, és készpénz díjazást jövőre megvonja. Az egyházmegyei kormány azonban — a legnagyobb részben más hitfelekezetii, és ott nem lakó nagyobb birtokosoktól lévén e földbirtok nagylelküleg ajánlva, — az egyháznak e dacos nyilatkozatát visszautasította, azon helyes oknál fogva, mert hiteles kimutatás szerint, ez által a lelkész és tanító dijázása az eddigginél sokkal csekélyebb leendne. — Mely alkalommal, fájdalommal, s közbotránkozással kelletett hallanunk, azon egyház jelen volt gondnokának, az egyház nevében nyilvánított, — s örök szégyenére szolgáló — azon botrányos nyilatkozatát : hogy készebbek az egyház tagjai, vallásukat változtatni. — mint a papot, s tanítót — továbbra is díjazni. — Mire a közingerültségből — egy átalános tessék — szó lön a felelet. Majd a görgői egyházkerületi közgyűlésnek, a g—lyi lelkész hivatalától! felfüggesztését megsemmisítő határozata olvastatván, sajnos érzéssel és mély sérelmül vette az egyházmegye, hogy a főtiszt, egyházkerület a kellő bizonyítékok hiányát adván okúi, a helyett, hogy az ügyet a szükséges adatokkali fölszerelés végett visszautasította volna : megsemmisítő Ítéletét — az elitéltnek — több oldalú vizsgálat alá jöhetendett, bizonyítványaira alapítván, az egyházmegye ítéletét egyszerűen megsemmisítette. — E sérelmét és sajnálatát egyházmegyénk a főt. egyházkerület mint felsőbb kormányhatósága irányábani kész engedelmesség és tisztelet megadása mellett, távol attól, hogy ez ügyet ujabb vizsgálat tárgyává tétetni akarná, saját autonom kormányzata tekintélye érdekében, egy tiszteletteljes föliratban nyilvánítani elhatározta. Iskolai ügyeink, nem mondhatjuk, hogy átalában, sok kívánni valót nem hagytak volna föl, — minek legfőbb oka: valljuk meg, legnagyobb részben szegénységünk ; de mindemellett örömmel vallhatjuk meg, hogy azuj népiskolai szervezet, mindenütt, hol az ügy élén alkalmas és életre termett emberek állanak, megtette áldásos hatását. — Mert a ladmaci, újhelyi, gálszécsi, morvái, és laszt o m é r i iskolák, bár mi népes és nagy helyeknek büszkeségökre lehetnének. Legnagyobb oka, több iskoláink hátramaradásának, azoknak fölszereletlensége; — azonban, a tevékeny népiskolai választmány, főleg annak lelkes elnöke: D. K. indítványa nyomán e részben is a legkedvezőbb sükert igérö intézkedések lesznek teendők. — Csak a tanitó urak se vessék el magukat gyáván, és tétlenül. — A régi tanmódszer emberei, — bármi szerelmesek legyenek is abba, — megfognak szégyenülni, egy Szendrey Sándor előtt, s ha az ujabb rendszer következményeinek meg nem felelnek, az fog történni velők, a mit ott túl a Laborcon, lelkes N. I. barátunk, a mily kedélyesen, oly találólag szokott mondani, a maradás embereire, hogy elébb utóbb kihullnak az idő rostáján. Egyházi s iskolai ügyeink iránt — mindig nagyobb érdekeltség mutatkozik, — mit jelen gyülésünk is tanúsított. — Lelkes világi embereink — nem csak hivatalnokainkat értve, — örömmmel, s némi büszkeséggel vesznek részt, az egyház szerény embere mellett, bármi csekély megbízatásokban. — S csak örömmel lehet üdvözölnünk e kedvező jelenséget, — Mert csak is addig van jövője evangyéliomi egyházunknak, mig szabad intézményeink, melegkeblü pártolókra — s kitartó hü munkásokra számolhatnak; s mert protestantismusunk szabadságfája is csak a lankadni nem tudó részvét áldásos földében vehet csupán nevekedést és biztos tenyészést; a hideg közönyösség kopár szikláján, vagy a szalmatüzü föllelkesedés futó homokján, — elsatnyul kivész menthetetlenül. Még egy szomorú hírt t. szerkesztő úr! Harmadnappal ezelőtt látogattam meg haldokló ágyán Vályi Pál s. a. újhelyi lelkész barátunkat. — S ma már, mint bizonyost írhatom Önnek, — hogy midőn e sorokat végzem — ő nincs többé az élők között. A lánglelkü s híveitől imádva szeretett nagy pap, s hószín keblű jó barát, 4 hó óta tüdővészben sínlelt, — — ez okozta halálát. S öt, az annyi sokaktól tisztelt, s szeretett lelkészt és barátot, a legméltóbb fájdalom könyei kisérik sirjába. Nekrologját, — hiszem — hogy egy az enyimnél avatottabb toll után, pár nap alatt fogja ön becses lapjában közölhetni. Nekem, mint a többek között egyik legközelebbi barátjának elég a fájdalom, mit vesztésén érzek. Legyen áldott örökre a jó barát emlékezete. — Béke poraira! . . . i . . . . . s . . A veszprémi ref. egyházmegye a mult hó végén (Febr. 23 — 25) tartá Veszprémben ez évi első képviseleti nagy gyűlését Oláh János esperest s P a p Ferenc segédgondnok urak elnöklete alatt. Határozatai közül néhány közérdekübbet sietünk a t. közönség tudomására juttatni. Örömmel tapasztaltuk az egész gyűlés folyamából, annak határozati-, intézkedési- s indítványaiból, hogy csak ugyan — hála a jó égnek — kezd tavaszodni, kezd hajnalodni. A vallás s egyházügyek iránti közömbösség enyészik: a tudományos műveltség, józan haladás s felvilágosultság iránti vágy, érdek ébredez. Tudomány volt a reformatio növényének melegágya, az éltető napsugara; e nélkül a protestáns egyházban nincs élet, csak kínos tengődés. Élénk mozgalom, fejlődés, haladás tapasztalható Európa müveit népei közt, bármi terén tekintünk szét, — s csak egyházi életünk fáját engednénk a tespedés férge által pusztíttatni? 0 nem ! Kálvin három százados szelleme éltetőleg kezd ismét hazai reformált egyházunk felett lengedezni, űzve ugy a tudatlanság mit a tétlenség démonait. Ez éltető szellemnek kell tulajdonítanom azon hálás kegyeletet, mely az evangeliom nagy lelkű bajnokai, az örök érdemű reformátorok sz. emléke iránt protestáns egyházunkban általában ébredez. Ez előtt 4 évvel Melanchton 3 százados emlékét ünnepié a két protestáns egyház, most Kálvin halála napjához közeledünk, és ennyi nyomor, ínség közepette is, melyei az ég reánk mért, mindenfelé intézkedést tesz hazai ref. egyházunk is, azon nap egyszerű ugyan, de kegyeletes megüléséhez. Igy a fentnevezett e. megyei gyűlés is Véghely Imre ülnök úr indítványára elhatárzá, hogy superintendens úr kéressék meg, miszerént az e. kerületi k. gyűlés helyéül s idejűi B. Füredet s május