Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-03-20 / 12. szám

— hogy az eddigi termény-, és készpénz díjazást jövőre megvonja. Az egyházmegyei kormány azonban — a legna­gyobb részben más hitfelekezetii, és ott nem lakó nagyobb birtokosoktól lévén e földbirtok nagylelküleg ajánlva, — az egyháznak e dacos nyilatkozatát visszautasította, azon helyes oknál fogva, mert hiteles kimutatás szerint, ez által a lelkész és tanító dijázása az eddigginél sokkal cseké­lyebb leendne. — Mely alkalommal, fájdalommal, s köz­botránkozással kelletett hallanunk, azon egyház jelen volt gondnokának, az egyház nevében nyilvánított, — s örök szégyenére szolgáló — azon botrányos nyi­latkozatát : hogy készebbek az egyház tagjai, vallásukat változtatni. — mint a papot, s tanítót — továbbra is díjazni. — Mire a közin­gerültségből — egy átalános tessék — szó lön a felelet. Majd a görgői egyházkerületi közgyűlésnek, a g—lyi lelkész hivatalától! felfüggesztését megsemmisítő határo­zata olvastatván, sajnos érzéssel és mély sérelmül vette az egyházmegye, hogy a főtiszt, egyházkerület a kellő bizo­nyítékok hiányát adván okúi, a helyett, hogy az ügyet a szükséges adatokkali fölszerelés végett visszautasította volna : megsemmisítő Ítéletét — az elitéltnek — több oldalú vizsgálat alá jöhetendett, bizonyítványaira alapítván, az egyházmegye ítéletét egyszerűen megsemmisítette. — E sérelmét és sajnálatát egyházmegyénk a főt. egyházkerület mint felsőbb kormányhatósága irányábani kész engedel­messég és tisztelet megadása mellett, távol attól, hogy ez ügyet ujabb vizsgálat tárgyává tétetni akarná, saját autonom kormányzata tekintélye érdekében, egy tisztelet­teljes föliratban nyilvánítani elhatározta. Iskolai ügyeink, nem mondhatjuk, hogy átalában, sok kívánni valót nem hagytak volna föl, — minek legfőbb oka: valljuk meg, legnagyobb részben szegénységünk ; de mind­emellett örömmel vallhatjuk meg, hogy azuj népiskolai szervezet, mindenütt, hol az ügy élén alkalmas és életre termett emberek állanak, megtette áldásos hatását. — Mert a ladmaci, újhelyi, gálszécsi, morvái, és lasz­t o m é r i iskolák, bár mi népes és nagy helyeknek büszke­ségökre lehetnének. Legnagyobb oka, több iskoláink hátra­maradásának, azoknak fölszereletlensége; — azonban, a tevékeny népiskolai választmány, főleg annak lelkes elnöke: D. K. indítványa nyomán e részben is a legkedvezőbb sü­kert igérö intézkedések lesznek teendők. — Csak a tanitó urak se vessék el magukat gyáván, és tétlenül. — A régi tanmódszer emberei, — bármi szerelmesek legyenek is abba, — megfognak szégyenülni, egy Szendrey Sándor előtt, s ha az ujabb rendszer következményeinek meg nem felelnek, az fog történni velők, a mit ott túl a Laborcon, lelkes N. I. barátunk, a mily kedélyesen, oly találólag szo­kott mondani, a maradás embereire, hogy elébb utóbb kihullnak az idő rostáján. Egyházi s iskolai ügyeink iránt — mindig nagyobb ér­dekeltség mutatkozik, — mit jelen gyülésünk is tanúsított. — Lelkes világi embereink — nem csak hivatalnokainkat értve, — örömmmel, s némi büszkeséggel vesznek részt, az egyház szerény embere mellett, bármi csekély megbí­zatásokban. — S csak örömmel lehet üdvözölnünk e ked­vező jelenséget, — Mert csak is addig van jövője evan­gyéliomi egyházunknak, mig szabad intézményeink, me­legkeblü pártolókra — s kitartó hü munkásokra számol­hatnak; s mert protestantismusunk szabadságfája is csak a lankadni nem tudó részvét áldásos földében vehet csupán nevekedést és biztos tenyészést; a hideg közönyösség ko­pár szikláján, vagy a szalmatüzü föllelkesedés futó homok­ján, — elsatnyul kivész menthetetlenül. Még egy szomorú hírt t. szerkesztő úr! Harmadnap­pal ezelőtt látogattam meg haldokló ágyán Vályi Pál s. a. újhelyi lelkész barátunkat. — S ma már, mint bizonyost írhatom Önnek, — hogy midőn e sorokat végzem — ő nincs többé az élők között. A lánglelkü s híveitől imádva szeretett nagy pap, s hószín keblű jó barát, 4 hó óta tüdő­vészben sínlelt, — — ez okozta halálát. S öt, az annyi so­kaktól tisztelt, s szeretett lelkészt és barátot, a legméltóbb fájdalom könyei kisérik sirjába. Nekrologját, — hiszem — hogy egy az enyimnél avatottabb toll után, pár nap alatt fogja ön becses lapjában közölhetni. Nekem, mint a többek között egyik legközelebbi barátjának elég a fájdalom, mit vesztésén érzek. Legyen áldott örökre a jó barát emléke­zete. — Béke poraira! . . . i . . . . . s . . A veszprémi ref. egyházmegye a mult hó végén (Febr. 23 — 25) tartá Veszprémben ez évi első képviseleti nagy gyűlését Oláh János esperest s P a p Ferenc segéd­gondnok urak elnöklete alatt. Határozatai közül néhány közérdekübbet sietünk a t. közönség tudomására juttatni. Örömmel tapasztaltuk az egész gyűlés folyamából, annak határozati-, intézkedési- s indítványaiból, hogy csak ugyan — hála a jó égnek — kezd tavaszodni, kezd hajna­lodni. A vallás s egyházügyek iránti közömbösség enyé­szik: a tudományos műveltség, józan haladás s felvilágo­sultság iránti vágy, érdek ébredez. Tudomány volt a refor­matio növényének melegágya, az éltető napsugara; e nél­kül a protestáns egyházban nincs élet, csak kínos tengődés. Élénk mozgalom, fejlődés, haladás tapasztalható Európa müveit népei közt, bármi terén tekintünk szét, — s csak egyházi életünk fáját engednénk a tespedés férge által pusztíttatni? 0 nem ! Kálvin három százados szelleme éltető­leg kezd ismét hazai reformált egyházunk felett lenge­dezni, űzve ugy a tudatlanság mit a tétlenség démonait. Ez éltető szellemnek kell tulajdonítanom azon hálás kegyeletet, mely az evangeliom nagy lelkű bajnokai, az örök érdemű reformátorok sz. emléke iránt protestáns egy­házunkban általában ébredez. Ez előtt 4 évvel Melanchton 3 százados emlékét ünnepié a két protestáns egyház, most Kálvin halála napjához közeledünk, és ennyi nyomor, ín­ség közepette is, melyei az ég reánk mért, mindenfelé in­tézkedést tesz hazai ref. egyházunk is, azon nap egyszerű ugyan, de kegyeletes megüléséhez. Igy a fentnevezett e. megyei gyűlés is Véghely Imre ülnök úr indítványára el­határzá, hogy superintendens úr kéressék meg, miszerént az e. kerületi k. gyűlés helyéül s idejűi B. Füredet s május

Next

/
Thumbnails
Contents