Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-03-20 / 12. szám

mek az annak keblében folyvást tartó újítási törekvések a kívánt célrn eljutnak, s végrehajtva lesz azon dicső átalakulás, mely a hitben egymással versengő különböző keresztyén egyházakat, a keresztyénség szent törvényében a szeretetben összeolvasztani, egygyé tenni fogja, midőn nem az lesz a jelszó: „én Pálé, Kefásé, Apollosé vagyok," de egy gondolat fog minden főben, egy név minden szívben élni. én Jézusé vagyok, s az idvesség fejedelme újra itt a földön, az Isten országában, maga tanítványai körében leend. Mi Renan könyve ismertetését illeti: nem szándékozom a közönség kezében lévő, annál fogva ismert munka tüzetes bírálatával foglalkozni, miután azt célomhoz képpest, történelmi oldaláról a t. olvasóknak már bemutattam, s az abban uralkodó alapeszmének, a vallásos kutatás-és a szent dolgokban újításnak históriai múltját egy vázlatban előadtam. Ugy hiszem -főkép e szempontból lehet a nagy lármát csinált, s mivel sok érdeket sértett, magára sok ellenszenvet és vádat is vont miiről helyesen és fogulatlanúl Ítélni. Annak a jelenkort mozgató eseményekkel összefüggő politikai fontosságát sem lehet fére-ismerni, ha elgondoljuk, hogy a róm. katholicismus keblében az egyházi és világi hatalom között kifejlett végzetteljes meghasonlás és küzdelem a kedélyeket folyvást zaklatja, — s egy róm. katholikus tudós lett azon elvek bajnoka, főharcosa, melyeket voltakép a protestantismus képvisel, s azokért vív. Ne feledjük azért, hogy Renan merész kilépése a küzdtérre, egy romboló és újitó, a szent dolgokat és érdekeket sem kiméllő kor törekvéseiben és irányában, nem csak maga igazolását látja, de annak meleg és buzditó rokonszenvével is találkozik ; az a forradalmak honában, s mint Julius Caesar irja, már akkor „ingatag jellemű s lázadásra hajlandó" nép fővárosában jelent meg, melynek vallásos éltét éppen jelenleg a két végsőnek, u. m. az ultramontanismusnak és hitetlenségnek érintkezése, kezetfógása cimerezi. A szóbán forgó műnek azért általános jellemzésén, s arra vonatkozó némely észrevételeken kivül e rövid ismertetésben arra szorítkozom, hogy a szentháromságra és Jézus istenségére vonatkozó történelmi adatokat össze-állitandom, miután kétségenkivül a Renan könyve iránti érdek, és részvét, valamint az azt sújtó ellenszenv is a mondott nagyfontosságú, sőt első rangú kérdésben őszpontosul. Renan könyve két fő részből áll. Ezek: a bevezetés, melyben történelmi müve kútfejeiről értekezik, s maga az é 1 e ti r á s. A bevezetésből tudjuk, miszerint Renan jelen könyve voltakép a kezdete, vagy első része egy nagyobb történelmi munkájának, melyben a „keresztyénség eredetét'1, szándékozik megírni. Az négy darabból álland. A kezünkben lévő elsőt egészen „az alapító felséges személye" tölti-meg. A m á s o d i k az apostolok és ezek tanítványainak korát, vagy a 100-dik évig terjedő két első keresztyén nemzedéket fogja előadni. A harmadik a keresztyénségnek az Antoninok századjabeli állapotját fogja a 2-dik század végéig leírni. A negyedik végre a 4-dik század elejéig fog nyúlni, midőn a keresztyén vallás Constantin császár idejében és általa uralkodóvá lett. Szerző megjegyzi : „nem tudom, lesz e elegendő életem és erőm, ily nagy kiterjedésű tervet végrehajtani;" mire ugy hiszem a tudomány minden barátjai azon szíves óhajtással felelnek, hogy s derék s az érintett nagy érdekű történelmi munka megírására kiválólag alkalmas férfiú légyen hosszú élettel megáldva, kitűzött magas és dicső feladatának megoldására, s annak éppen oly fényes sikerét érje-meg, a minek a" most müveit világ tetszését megnyert e könyvére nézve méltán örvendhet. A szerző által a kezünkben lévő munkiijában használt és elősorolt kútfők között első rendben állanak s legtöbb figyelmet érdemelnek az evangyéliomok. Csak futólag említem, miszerint Renan nem mulasztotta-el a Talmudot is használni. Mi az evangyéliomokat illeti: szerző ezekről most egyelőre csak annyiban értekezik, a mennyiben a belőlök maga munkájában átvett adatok hitelességének bebizonyítására azt szükségesnek vélte, a kérdést magát tüzetesen a második darabban fogja tárgyalni. Jézus életére, mint általában minden történelmi műre nézve, hogy annak becséről és hitelességéről Ítélni lehessen, első és legfőbb kérdés az: micsoda kútfőkből van merítve? Talán nem hibázunk azon állítással, miszerint nincs történelmi munka, melynek kútfejeiről szóllás, azokról számot adás több nehézséggel és homálylyal légyen összekötve, mint Jézus élete, melyet az evangyéliomokból kell megírni. Az említett nehézségek olyanok, hogy azoknak megoldása teljes lehetetlen, s a históriai kritikának e részben tett minden fáradságos kísérletei hajótörést szenvedtek. A négy ismert evangelista: Máté, Márk, Lukács és János. Ezek közzül az első és utolsó Jézusnak tanítványa, kortársa és igy az ők neve alatti evangyéliumbari leirt események szemtanúi voltak. M á r k sz. Péter követője, annak dictálása után irta le az evangyéliomi eseményeket, mint azt Eusebius a 4-dik század elején éltcaesareai püspök és egyháztörténelrni iró emlékezetben hagyta, mely tudósítását a 2-d. században élt hierapolisi püspök Papiasnak ma meg nem lévő munkájából mentette. Lukács végre egy antiochiai hellenista, vagy görögök közti lakó zsidó, és orvos, sz. Pál apostol követője volt, a kit Iíisázsiába és Európába, végre Rómába is tett útjaiban elkísért. Evangyéliomát bizonyos Theophilusnak ajánlotta, és azt mint maga mondja, szemtanuk vele közlött tudósításai után irta : „a mint minékünk előnkbe adták, a kik eleitől fogva szemmel látói és szolgái voltanak az igének." (Luk. I. 2.) E négy evangelista közzül a három első, u. m. Máté, Márk és Lukács, mivel adataikban, leírásaikban sok részben egyeznek, ugy szóllva egy néző ponton állanak, rendesen synoptiku soknak neveztetnek. A negyedik János, tölök több tekintetben eltér és evangyélioma amazokétól lényegesen külömbözik.