Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-03-20 / 12. szám

A ,,J é z u s élete" — melyet Renan egy kegyeletteljes előszóban nővére „tiszta lelkének" ajánlott, e csábító szépségű, az emberek szívéhez szóló, s azért a szívekben viszhangra s élénk részvétre is találó mü, a francia élégance valódi mintája, nincs ugyan, mint emberi munka hibák nélkül, s bizonyos egyoldalúság színétől sem egészen ment, de azért mégis classicus becscsel bir, mert egyaránt tudósok és nép könyve, melyből a tudománynyal foglalkozók, abban buvárkodók sokat tanulhatnak, valamint a nép körébe tartozó olvasók is belőle épületet vehetnek, s igy a műveltség különböző fokán állók ismereteit gyarapítja, szívét nemesiti. Lehet e azért csudálkozni, ha megjelenésekor mindjárt bájerővel hatott a közönségre, annak figyelmét, egész rokonszenvét magára varázsolta, ha a müveit világ könyve lett? De mint a fényt rendesen árnyék kiséri, — a kedélyeket is nagy mértékben felriasztotta, s kivált a papság részéről igen mérges ellenszenvet, sőt gyűlöletet vont magára, minek következtében több püspökök, —' elsők voltak rheimsi és nismesi — főpásztori levelekben a hívőknek a .,Jézus élete" olvasását megtiltották. A dolog Párisban is, mint lehet gondolni, nagy benyomást tett, a Renan könyve által gerjesztett „roppant zaj" a császárnak is ellenére volt, ki azonban az ügyben semmit sem tett, mert, mint a ki jól ismeri és alkalmazza is a hires elvet, hogy: „a politika az exigentiák tudománya," átlátta, miszerint a Renan könyve által okozott hatást kettős irányban lehet kizsákmányolni, egyfelől féken tartani az ultramontanok néha alkalmatlan hevét és túlbuzgóságát, másfelöl a liberális párttal is kacérkodni, midőn egy a kathol. egyházra nézve oly ártalmas könyv terjesztését az államhatalom behunyt szemmel nézi. Sőt a papság mennydörgésének némi csillapítására Darboy párisi érseknél, mint irták, lépések tétettek, hogy Renan könyve ellen megtámadó intézvényt — mandement aggrestif — ne adna-ki. Az érsek erre egy „túlságosan mérsékelt" levelet intézett a császárhoz, kit figyelmeztetett, hogy mennyire kellemetlen, miszerint 0 Felségének minden dolgokban oly erős kormánya nem képpes hasonló közzétételeket meggátolni, s nem veszi észre: „abyssus abyssum vocat," a mit pedig ő Felségének, mindenben a mi történik, látni kell.8

1

) Majd későbben is, a császár névnapjának, august. 15-n leendő megünneplése alkalmából, az érsek august 3-ról 1863 a főpapsághoz intézett pásztori levelében megemlítvén, miszerint a papság nem fog megszűnni Szűz Mariának „irgalmas közbenjárása" által könyörögni az Istennek, hogy hozza-vissza a kathol. egyházba azon rokonokat, kiket egy látszólagos tudomány, vagy inkább egy valóságos tudatlanság — une scienee apparente, ou plutót une ignorance réelle — attól eltávolított, — hozzá tette, a mivel 8I

) Azon benyomásról, mit Renan könyve Parisban tett, a „Journal de Genéve<

l

tavalyi august. 9-n kelt 188-d. számából egy érdekes cikket közöltem a „Prot. Egyh. és Isk. Lap" ugyancsak a mult évi 44-d. számában 1452—53 I. Innen vannak a fenebbi adatok átvéve. Sz. F. kétségen kívül Renan könyvére célzott: „Egyébiránt egy gyenge és zavaros főnek káromlásai nem fogják a francia nemzetet gátolni, Clovis, Nagy Károly és szent Lajos hitét megőrizni" — les blasphérnes et les sophismes de quelque esprit infirme el troublé n'empecheront pas la uation, de garder la foi de Clovis, de Charlemagne, et de Saint Louis. — Hogy ez egyházi tilalmak Franciaországban sem gátolták, sőt inkább előmozdították Renan könyvének olvasását, azt éppen a katholikus körökben elterjesztették, hogy a jelenkori hívők a paradicsomi példa szerint a tiltott gyümölcs megkóstolására magukat tömegestől hagyták elcsábíttatni, s azért a püspöki intézvényekre éppen ugy nem hajtanak, mint az első emberek az Isten parancsa iránt engedetlenek voltak, — ez tény, és lélektani igazság. S hogy Renan nővérének e könyv irányában nyilvánult részvétét ellensúlyozó szenvedélyes gyűlölség, s igy a két ellentét felöl, még mikor az csak kéziratban lappangott, sejtelme volt, ezt szerető bátyja, fen-emlitett előszavában szépen irja. „Midőn a nyomasztó világosságot a csillagok megszámlálhatatlan serge váltotta-fel, finom és gyengéd kérdéseid, szerény kételyeid engemet a mi közös gondolatunk felséges tárgyára visszavezettek. Te mondád egy napon nékem, hogy e könyvet szeretni fogod, mivel az veled együtt készült, s azért is, mert neked tetszik. S ha némelykor arra nézve a léha ember szűkkeblű ítéletétől féltél, még is mindég meg voltál győződve, hogy a valódi vallásos lelkek azt végre mégis szeretni fogják. E kedves elmélkedéseknek közepette a halál mind kettőnket szárnyaival érintett, ugyan azon órában szállott ránk a hidegláz álma, — én egyedül ébredtem fel. Te most alszol Adonis földjében, közel a szent Rybloshoz és megszentelt vizekhez, melyek közzé a hajdankori szent titkok hölgyeinek könnyei vegyültek. 0 jó nemtőm ! jelentsd-ki nékem, ki téged szereltelek, azon igazságokat, melyek a halál felett uralkodnak, nem engedik, hogy attól féljünk, s azt velünk szinte megszerettetik." S a szeretet és kegyelet ez érzésére hevülő testvér mint biztos tudósítások után lehet irni, s könyvéből is kiolvasni, példás becsületességü, tiszta jellemű, s a szó legnemesebb értelmében vallásos ember, ki hazájában minden jók és felvilágosodottak osztatlan tiszteletét, szeretetét birja. S legyen szabad kérdeni: minő joggal, a vallás-és erkölcsről minő fogalommal lehet egy ily valódi emberbarátot istentelenséggel és vallástalansággal vádolni? Nem kellene ez esetben Jézusnak a hozzá vitt bűnös asszony megkövezletósét sürgető farizeusokhoz intézett szent mondását felejteni: „A ki ti közzületek bűn nélkül való, az vessen először követ ő reája." (Ján. VII. 7.) Nem kevésbé Jézus parancsolta: „ne Ítéljetek, hogy ti is ne ítéltessetek." (Mát. VII. 1.). Nem, Renan könyve valóban nem istentelen mü, sőt inkább a keresztyén hitet a Jézus iránti tiszteletet és kegyeletet táplálja, neveli, szilárdítja. Az mintegy előhírnöke s már jelenkorunkban emelt emléke azon boldog századnak, midőn a keresztyénséget oly lég zaklató kiizdcl-