Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-03-13 / 11. szám

E tárgyra nézve meg kell jegyeznünk, hogy a socinianus dogmatika a vallásigazságokat két nemre osztályozza, megkülönböztetvén a szükséges és hasznos hitigazságokat. A tanok ez osztályozásában tisztán kitetszik a socinianus dogmatika vallásos szelleme. Az egész megkülönböztetés ama gyakorlati szempontból indul ki, a mely szerint az üdvösségre csak az lényeges és szükséges, a mit az embernek okvetlenül tudnia kell istenről, hogy az isteni akaratot betölthesse, s ez által célját érje. Erre már szükséges, általaban az Isten egységének ismerete, mivel a polytheismus természeténél fogva kedvez az erkölcstelen cselekvéseknek. Hanem Isten akaratát betöltheti az ember, ha nem szorosan Isten személyének egy voltát tartja is szem előtt, csak lényegének egységéről legyen meggyőződve. De még is felette hasznos, ha Istennek személyes egységéről is megvagyunk győződve; mert a ki az egy lényegben is három személyt vesz fel, az könyen a polytheismus veszélyébe juthat. Mindamellett, ama nagy szorgosságból, a melylyel a socinianusok a háromság tanát exegetikai rationalis uton megdönteni igyekeztek, ugy látszik, hogy e tárgyban tett s említett engedményük is inkább politialis tekintetekből történt. A többi protestánsokkal jó egyetértésben akartak maradni, s azért a lehetőségig szeliditették polemikajukat. — Főtörekvésük csak az volt, hogy a háromságtanban hozott egyházi határozmányokat a tudományban megcáfolják, s bölcsészeti és exegeticai téren küzdöttek az egész tan, s annak egyes pontjai (p. o. Krisztus- vagy szt. lélek istensége) ellen. — E küzdelemben mindig visszatérnek a józan értelem kiindulási themájára, t. i. hogy e dogma benső ellenmondást foglal magában, mert három személy, az három isten volna. A személy- önálló értelmes lény, ily értelemben Isten csak egy személy, mert csak egy lény. Socin a trinitas ellen irott művében (biblioth. I. 789.) mondja: képtelenség volna a lényegnek számszerinti egységét gondolni, ott, a hol több személyek vannak. Vagy meg kell tehát tagadni, hogy a többség a személyekre vonatkozik,vagy következetesen több isteni lényeket is föl kell venni. Az irás azon helyei között, a melyek az Istennek egy személy üségét bizonyítják, különösen Ján. 17,3-ra hivatkoznak^ hol az atya egy igaz Istennek mondatik. A Krisztus istensége ellen különösen következőleg okoskodtak: Az isteni természetnek az emberivel egy személylyé való egyesítése benső ellenmondást foglal magában, s egyáltalán lehetetlenség. Ez által az isteni természetnek annyira átkellene változnia, hogy az isteni lényeg megszűnnék. Ilyen egyesités ellenkeznék az Isten fenségével. Ez a gondolat külömböző fordulatokban ismételtetik. Továbbá: mi célból volna szükséges egy szenvedő, sőt haldokló Isten ? hisz e gondolat is irtózatos! Isten e szenvedés és meghalás által nem elégíthette ki önmagát, önmagával nem békülhetett ki általa, mert már az is ellenmondás volna; ha pedig csupán az emberi természet munkálja a kibékülést, ugy egyedül ennek kellett szenvednie, elválasztva az Istenitől. Sokkal találóbb azon nézet, hogy az ember Jézus az Istentől annyira megnemesittetett, és fölmagasztaltatott, hogy az által szenvedései kielégitő értékűvé lettek. Tehát Kr. emberi természete megistenitésenek eszméje sokkal találóbb az általa szerzett váltság fölfogására, mint az egyházi képzet. A socinianusoknak a Kriszt. istensége ellen használt exegeticai bizonyításai legnagyobb részben egyezők az arianusokéval. Krisztus a szt. Írásban világosan embernek mondatik, épen annak világos kifejezéseért, hogy nem ő az igaz istenség. Az irás azt tanitja, hogy természettől csak egy láten van, az atya; Krisztus maga állitja, hogy tanait és művét az atyától vette s magát az atyának, alárendelt lényül állitja, s még bizonyos részben való tudatlanságot is bevall önmagáról (Máté 28. 18: Ján. 5, 19; 14, 28). Az egyházi háromság-tannak alapjául szolgáló bibliai helyek megcáfolásánál Socin és társai szembetűnő zavarban vannak, igy p. o. Ján. 1, 1,: az ev ap%q yv o Xoyos alatt szerintük nem a, dolgok kezdetét kell érteni, hanem azon uj rend kezdetét, a mely az evangelium által jött a világra. Ttavra dt aurou eyevero azaz, minden a mi az evangelium által a világra jött a Ao^-og-bol eredeti ; a Ttavra nem a szó teljes értelmében vett általánosságot jelent, hanem csak azon tárgyról mondatik, a melyért cselekesznek. Itt az evangelium és annak következményei a tárgy 2 kor. 5; 17. — ó Áoyog 7]v itpoo, tov 6eov annyit jelent, hogy a 21 * -