Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-03-13 / 11. szám

minden gonosznak a szerzője. — Ez által minden vallásosság és erkölcsiség megszűnnék. — Hogy tehát Isten az ember szabadságát meghagyja, saját előretudását megszorította. Tévedés azt gondolni, hogy Isten előretudása világigazgatásához absolute szükséges. Ahhoz elég ha Isten mindazt tudja, a mi már tényleges valóság, azaz, ha Isten az ö tudásával és hatalmával mindenütt jelen van, hogy az emberek cselekvését mind lássa, és segitse vagy gátolja, s mindent saját dicsőségére intézzen. Sőt az absolut előretudás Istent inkább korlátozná, i mert akkor a világ folyása csak kényszerűségből menne, s Isten közönyössé lenne iránta, semmi oka sem volna reá, hogy akárkiért is érdeklődjék, vagy bár miért is gondoskodjék a mi az emberek által történik. Mivel pedig a socinianismusban minden vallásigazság nem az okosságból, hanem csupán a szentírásból származik, e tant is ki kellett mutatni az írásból, bármily mesterkélt exegesissel volt is az lehető. Socin idevonatkozólag következő szabályokat állit föl: (praelectiones theol. cap IX. és X.) 1. Ha a bibliai helyek bizonyos jó cselekedetek eleve tudását emiitik, azt Isten nemcsak előre látta, hanem előre el is határozta. 2. Ha általában — akár jó, akár rosz cselekedetek elevetudásáról van szó a bibliában, ez i _ > 1 anthropomorphismus. Az mindig nem a ténynek, hanem csak a tény valószínűségének előrelátása. 3. A mi az Írásban mint elevetudás említtetik, az gyakran csak egy módja az a végre való figyelmeztetésnek, hogy valamit jól megtegyünk, vagy valami rosszat elkerüljünk, hasonlóul, mint midőn mi a gyermekeket cselekedeteik következményeire való figyelmeztetéssel intjük. — 4. Ha hol pedig valóban fordult elő a szt. írásban a rosz cselekedeteknek határozott megjóslása, ott csak a külső tényt, a tény materialis oldalát határozta el Isten, de nem magát az érzületet és szándékot is, a melyből az megszületik. Ez exegeticai szabályok segélyével kisérlettc meg Socin ez elméletével megegyeztetni az irást. Világosan látható, hogy Istenben egymásután successive létrjövo különböző állapotokat vesz föl. Isten elsőben lassan-lassan megismeri, mintegy megtanulja, a mi a világban történik, s azután a nyert tudomása szerint határoz. A véges ember -szabadsága derogál az isteni végetlenségnek és változhatlanságnak. E nézet a subjectiv erkölcsi álláspont legszélsőbb következménye, s egyenes ellentéte Kálvin szigorúan objectiv vallásnézetének, a ki, minden véges szabadságot a praedestinalló Isten absolut akarata alá helyzett. Míg Kálvin álláspontján a szabadság véges öntudata egészen elnyomatik Isten absolut végzése altal, és az emberiség összes kifejlődése tényleg semmi ujjat sem bir létrehozni, hanem csak azon eredmény lesz valósággá, a mit Isten öröktől fogva elhatározott ; a socinianismusnál pedig megfordítva Isten absolut lénye szorittatik meg az emberi szabadság- mint szinte absolut hatalom által. Isten maga is korlátoltatik a világ folyásának tényleges valósága által. Igaz, hogy szerinte is Isten mint a világ teremtője, annak absolut létoka is, de másfelől a teremtmény a teremtőnek fejére nőtt. Az isteni praescientia ime tagadásában a legvilágosabban tűnik ki a socinianismus istenfelfogása, s az csak látszólag ellenmondás, hogy másfelől meg, Isten lényegét abban határozza meg, hogy az absolut akarat, mert itt is a socinianismus erkölcsi álláspontja mutatkozik, a melyen az akarat a legfőbb, és Istennek az Ő elméleti működésében, t. i. a tudásában való megszorítása is, az ő saját akarata által történik erkölcsi célokból. Az isteneszme socinianus felfogásának másik jellemző oldala, a szigorú ragaszkodás „I s -ten személyének egységéhez. Innét adták önmaguk maguknak az „unitárius1

4

nevet. Az isten egysége alatt nem csupán Isten lényegének egységét értik, mint általában minden keresztyén hitfelekezetek, hanem Isten személyének egységére helyeznek nagy súlyt. Azonban, bár e pontban nyilvánul a socinianusok felfogásának legkiválóbb sajátsága, mindamellett meg kell jegyeznünk, hogy ez által nem törekedtek a más hitvallásokkal merev ellentétbe jőni, s az Isten egy személyében való hitet, az üdvösségre csak hasznos de nem föltétlenül szükséges tanok közzé számították. (A socinianusoknak e tekintetben tett engedményükben csak a más hitfelekezetek iránt tanúsított türelmüket és elnézésüket láthatjuk; mert különben a többi hitfelekezeteket a maguk háromság tanaiért, az üdvözülhetéstől elesett tévelygőknek kellett volna tekinteniük.)