Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1864-02-28 / 9. szám
törvény, és szerzője tulajdonképen nem megváltó, és kiengesztelő, hanem törvényadó és tanitó. A keresztyénség ismeret-forrása egyedül a szentírás. A szentírást a szó teljes értelmében isteni kijelentésnek ismeri el. E tárgyban igen világosan szólnak mind Socin, mind a hitvallások; s különösen Socin Faust a „de sacrae scripturae autoritate" művében a többek között ezt mondja: ,,A dogmaticai rendszerből mindennek ki kell záratni, a mi nem tisztán bibliai. A bibliai tartalomból pedig semminek sem szabad kimaradni, és semminek sem szabad hozzá tétetni. Ha valamit helyes hermeneütikai szabályok alkalmazásával nem találunk a bibliában, azt nem szabad kijelentésnek tekintenünk, igy p. o. semmi hagyományt és az egyházi atyák semmiféle iiásmagyarázatát sem." Általában Socin mindenütt a bibliára hivatkozik, s erősen hitt Istennek a Krisztusban történt valódi kijelentésében. Davidis Ferenc ellenében mondja (bibi. fratr. Pol. tom. II. pag. 101): „A nazarethi ember Jézus nem csupán prophetai, hanem sokkal •magasabb szellemből beszélik 0 Isten képmása, az istenség teljessége lakozik ő benne, úgyhogy tanait illetőleg, egy szót nem mondott ki, a melyet olyanul ne lehetne tekinteni, mintha Isten szája mondta volna." Hogy a socinianusok a keresztyénségetpositive isteni kijelentésnek ismerik el, annak egyik világos bizonyitékául szolgál a csudákról- és jóslatokról való elméletük is. Ezeket Krisztus isteni eredetének kritériumaiul tekintik. Ide vonatkozólag következőleg nyilatkozik a rakowi káté (cap. 2) és Socin a 7. (de certitud. hist. sacr. quaest. 19.) „A keresztyén vallás igazsága „következik; elsőben szerzőjének isteniségéből, a mi isteni csudák valósága — különösen a tanaiért szenvedett halálából való föltámadása — által bizonyittatott be; és másodszor magának a tannak isteni mivoltából.4 Í A tudománynak istenisége belátható magából a tartalmából, észrevétlen kezdetéből, rendkivüli hatásaiból, s azon körülményekből, a melyek között föltűnt és oly gyorsan elterjedett, és végre benső életerejéből. A socianismusnak tehát alapnézete, hogy a szentírásban positiv isteni kijelentés foglaltatik. E nézet azonban mégis sajátságosan módosul, s némileg eltér a két nagy prot. egyház tanától, különösen az által, hogy a socinianusok az ó szövetségnek csak másodrendű értékét és tekintélyét ismerik el. A rakowi káté a második kérdésre: hol van a keresztyénség kijelentve? feleli hogy „a szentírásban és különösen az uj szövetségben. A negyedik kérdésre pedig már csak kizárólag az uj szövetséget nevezi a keresztyén ismeret forrásául. Nem tagadja ugyan az ó szövetség isteniségétis, sőt inkább nagy súlyt helyez az abban foglalt történet igazságára; csakhogy az ó szövetség könyvei nem tartalmazzák azt az igazi kijelentést, a mely a Krisztusban jött létre. Az uj szövetségben van nekünk minden tudományunk, a mire szükségünk van. Socin szinte hivatkozik az ó szövetségre is, de csak történeti érdekből, és az ott megirt tanok az uj szövetségben is megerősíttetnek, s ha hol ez az eset fön nem forog, az ó szövetséget elavultnak tekinti. Szóval, szerintük az ó szövetség is kijelentés, de ma már csak történeti jelentősége van, s az uj szövetséghez viszonyítva csak gradus ad majorem. Hasonlóul eltér a socianismus a nagy protestáns egyháztól az ihletés (inspiratio) tanában is. Az kétségkívül nem épen szándéktalanul történt, hogy theologiai műveikben az ihletést tüzetesen seholsem fejtik ki: hanem csak ugy alkalmilag beszőtt nyilatkozatokból olvassuk, hogy a szentírásnak isteni tekintélye van, a menynyiben isteni tanokat foglal magában. Folytonosan csak ezt halljuk a certitudo sacrarum litterarumról; de hogy Isten a szt. könyvek szerzőire is valami különös befolyással lett volna, arról nem igen beszélnek, vagy csak annyit említenek, hogy az apostolok általában az isteni szellemtől voltak fölgerjesztve. De ebből még sehol sem következtetik sem azt hogy az irásra egyenesen ösztönözve és sugalmazva lettek volna, sem pedig, hogy ez által az írásban csalhatlanok és tévedéstől mentek volnának. A rakowi káté szerint (I. 17.) az uj szövetség hitelességének egyedüli alapja az, hogy abban az igaz vallás van előadva. Socin Leliusnál ez a hitelesség, csupán a hitelvekhez tartozókra, és a történeteknek azon részleteire terjed ki, a melyek maguknak a tanoknak is lényeges alapjaiul szolgálnak. Az alsóbb rendű pontokban, és mellékes részletekben