Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-02-28 / 9. szám

törvény, és szerzője tulajdonképen nem megváltó, és kiengesztelő, hanem törvényadó és tanitó. A keresztyénség ismeret-forrása egyedül a szentírás. A szentírást a szó teljes értelmében is­teni kijelentésnek ismeri el. E tárgyban igen világosan szólnak mind Socin, mind a hitvallások; s különösen Socin Faust a „de sacrae scripturae autoritate" művében a többek között ezt mondja: ,,A dogmaticai rendszerből mindennek ki kell zá­ratni, a mi nem tisztán bibliai. A bibliai tar­talomból pedig semminek sem szabad kima­radni, és semminek sem szabad hozzá tétetni. Ha valamit helyes hermeneütikai szabályok al­kalmazásával nem találunk a bibliában, azt nem szabad kijelentésnek tekintenünk, igy p. o. semmi hagyományt és az egyházi atyák semmi­féle iiásmagyarázatát sem." Általában Socin mindenütt a bibliára hivatkozik, s erősen hitt Is­tennek a Krisztusban történt valódi kijelenté­sében. Davidis Ferenc ellenében mondja (bibi. fratr. Pol. tom. II. pag. 101): „A nazarethi em­ber Jézus nem csupán prophetai, hanem sokkal •magasabb szellemből beszélik 0 Isten képmása, az istenség teljessége lakozik ő benne, úgyhogy tanait illetőleg, egy szót nem mondott ki, a me­lyet olyanul ne lehetne tekinteni, mintha Isten szája mondta volna." Hogy a socinianusok a keresztyénségetposi­tive isteni kijelentésnek ismerik el, annak egyik világos bizonyitékául szolgál a csudákról- és jós­latokról való elméletük is. Ezeket Krisztus isteni eredetének kritériumaiul tekintik. Ide vonatkozó­lag következőleg nyilatkozik a rakowi káté (cap. 2) és Socin a 7. (de certitud. hist. sacr. quaest. 19.) „A keresztyén vallás igazsága „következik; első­ben szerzőjének isteniségéből, a mi isteni csudák valósága — különösen a tanaiért szenvedett ha­lálából való föltámadása — által bizonyittatott be; és másodszor magának a tannak isteni mi­voltából.4 Í A tudománynak istenisége belátható magából a tartalmából, észrevétlen kezdetéből, rendkivüli hatásaiból, s azon körülményekből, a melyek között föltűnt és oly gyorsan elterjedett, és végre benső életerejéből. A socianismusnak tehát alapnézete, hogy a szentírásban positiv isteni kijelentés foglaltatik. E nézet azonban mégis sajátságosan módosul, s némileg eltér a két nagy prot. egyház tanától, különösen az által, hogy a socinianusok az ó szö­vetségnek csak másodrendű értékét és tekintélyét ismerik el. A rakowi káté a második kérdésre: hol van a keresztyénség kijelentve? feleli hogy „a szentírásban és különösen az uj szövetségben. A negyedik kérdésre pedig már csak kizárólag az uj szövetséget nevezi a keresztyén ismeret for­rásául. Nem tagadja ugyan az ó szövetség iste­niségétis, sőt inkább nagy súlyt helyez az abban foglalt történet igazságára; csakhogy az ó szö­vetség könyvei nem tartalmazzák azt az igazi ki­jelentést, a mely a Krisztusban jött létre. Az uj szövetségben van nekünk minden tudományunk, a mire szükségünk van. Socin szinte hivatkozik az ó szövetségre is, de csak történeti érdekből, és az ott megirt tanok az uj szövetségben is meg­erősíttetnek, s ha hol ez az eset fön nem forog, az ó szövetséget elavultnak tekinti. Szóval, szerintük az ó szövetség is kijelen­tés, de ma már csak történeti jelentősége van, s az uj szövetséghez viszonyítva csak gradus ad majorem. Hasonlóul eltér a socianismus a nagy pro­testáns egyháztól az ihletés (inspiratio) tanában is. Az kétségkívül nem épen szándéktalanul tör­tént, hogy theologiai műveikben az ihletést tüzetesen seholsem fejtik ki: hanem csak ugy alkalmilag beszőtt nyilatkozatokból olvassuk, hogy a szentírásnak isteni tekintélye van, a menynyiben isteni tanokat foglal magában. Foly­tonosan csak ezt halljuk a certitudo sacrarum lit­terarumról; de hogy Isten a szt. könyvek szer­zőire is valami különös befolyással lett volna, ar­ról nem igen beszélnek, vagy csak annyit emlí­tenek, hogy az apostolok általában az isteni szel­lemtől voltak fölgerjesztve. De ebből még sehol sem következtetik sem azt hogy az irásra egye­nesen ösztönözve és sugalmazva lettek volna, sem pedig, hogy ez által az írásban csalhatlanok és tévedéstől mentek volnának. A rakowi káté szerint (I. 17.) az uj szövetség hitelességének egyedüli alapja az, hogy abban az igaz vallás van előadva. Socin Leliusnál ez a hitelesség, csupán a hitelvekhez tartozókra, és a történeteknek azon részleteire terjed ki, a melyek maguknak a ta­noknak is lényeges alapjaiul szolgálnak. Az al­sóbb rendű pontokban, és mellékes részletekben

Next

/
Thumbnails
Contents