Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-02-21 / 8. szám

Midőn ezeken végig tekintünk, nem lehet hálát nem rebegnünk istennek kegyelmeért; nem lehet reménnyel el nem telnünk, s szilárd hittel, bizalommal nem lennünk, hogy a jó Isten a jó ügyet soha sem hagyja el; hogy a mi még hiányzik a szászvárosi ref. gymnasiumnak a rajztani­tóság megalapításához, a könyvtár, a természettani készü­lékek (physicus apparatus) terményösmei gyűjtemények be­szerzéséhöz, gyarapításához és azután a bölcsészeti tan­folyam megnyitásához, azt is az Isten jó kedvében, annak idejében, ki fogja parancsolni. De ha másfelöl elgondoljuk, mi az emberélete; ha megfontoljuk, hogy az csak 50 — 70 legfölebb 80 esztendő; ha körültekintve kérdezzük az iskoláknak s különösen a szászvárosi gymnasiumnak ez oszlopa majd kidőlvén, ki­csoda fog nyomdokába lépni; lehellen el nem szomorod­nunk; s csak azon erős bizalom istenhöz, az iskolák szent ügyéhöz, nemzetünk, vallásunk fiainak, a hunyadmegyei magyarság többségének jóravalóságához emel föl, hogy az Isten jóvolta, s a többi tényezők, a kövekből és fákból is teremteni fognak minden időnek, s minden helynek oszlop­embereket; s mikor a szükség, a vész legnagyobb lesz, - Isten akkor leend legközelebb. KÖNYVISMERTETÉS Kedves barátom ! Lapodnak folyó évi 1 — 5 számai­ban Tiszta Esztanomnak birálatos ismertetése jelent meg Molnár Aladártól, melyre nekem ugy a tudomány érdeké­ben, mint a magaméban is néhány észrevételt kell tennem, barátságodtól s méltányosságodtól reménylvén és kérvén azoknak fölvétetését. Ismertetőm bevallván mindenek előtt müvemnek kor- s helyszerüségét, irányának és tartalmának fölmutatá­sához fog. E közben bizonyságot tesz arról, hogy bár egészben a Hegel Frigyes által megkezdett bölcsészeti iránynak vagyok hive, még sem tapadtam a nagy mester kezdeményéhez, hanem részint élénk figyelemmel kisértem ez irány tovább haladását, s dolgozatomban alaposan föl­használtam az e téren legujjabb és legkitűnőbb müveket, p. o. Rosenkranz eszmetanát és Trendelenburg oly kitűnő, mély és éles vizsgálódásait, — részint önálló gondolko­dással tudatosan dolgoztam föl és több részletekben tovább képeztem magát a tárgyat. „Ugy hogy — folytatja tovább — a kezünk alatti munkában az álláspont közössége mellett is jelentékeny eltéréseket tapasztalunk Hegel logikájától, söt több részletekben a leginkákb szem előtt tartott Rosen­kranz s Trendelenburgtól is.u Ezen, rám nézve igenis kedvező előadásból nyilván azt kell következtetni, hogy álláspontom nemcsak Hegelé­vel és Rosenkranzéval, hanem Trendelenburgéval is közös, a mi pedig lehetlenség, mint ezt mindazok tudják, kik Tren­delenburgot és álláspontját csak legtávolabbról is ismerik. Ép ezért előszómban én csak Erdmannt és Rosenkranzot emlitém Hegel követőiként, elválasztván tölök Trendelen­burgot, mint ki annak nemcsak nem hive, de sőt határozott antagonistája, és pedig a legfegyverzettebb, a legerősebb antagonistája. Épen mint ilyen igényelt szem előtt tartást. Végezve az irt módon müvem irányának megjelölé­sét, átmegy tartalmának fölmutatására, mindjárt kezdetben igy szólván: „Mindkét füzetben „Tiszta Észtan" közös cim alatt tárgyalja a tiszta, egyetemes észszerüséget, minden határozmányainak (kategoriak) teljességében, de az ész­szerüséget, minden specificus (akár természeti, akár szel­lemi) létezésétől eltekintve, egészen elvont általánosságai­ban gondolva. Ez az eszme" Ez előadásra meg kell jegyeznem, hogy én nem az észszerüséget tárgyaltam, hanem igenis az eszmét, mely szerintem épen nem egy az ismertetőm által körülirt ész­szerüséggel — mit, mellesleg mondva, azon körülírásban képtelenségnek tartok — miután észszerüségen nem magát az eszmét, a tárgyilag és létező észt, hanem csak valami­nek azzal egyezetét, annak megfelelő voltát kell érteni. Befejezvén a munka tartalmának felmutatását igy szól: Lapunk terjedelmét tekintve nem ereszkedhetünk ki a részletek tüzetes méltatására, s csupán egy pár meg­jegyzésre kéli szorítkoznunk. Nevezetesen:" „1. Az ismerettan 2-dik részében a lényegnél, a kü­lönbözőség határozmányait vizsgálja, u. m. a különfélesé­get, ellenkezést, ellentétet és ellenmondást. Mondanom sem kell, hogy mindezek voltaképen csak a különbözőségnek egy finomabb, s még eddig — tudtomra — a németek állal is észre nem vett árnyéklatát emeli ki, t. i. a különféleség és ellentét közt az ellenkezést. A különféleség nem lénye­ges, hanem csak külső különbség, p. o. a fehér és fekete is különbözik egymástól, de nem lényegében, !lehet hogy e mellett mindenik egy azon nemű, faju. stb. A világositás céljából használt im e példa nem enyim, hanem ismertetőmé, enyim nem is lehetne, miután én ugy tudom, hogy a fehér lényegében különbözik a feketétől, levén azok nemcsak ellenkezők, hanem egyenesen ellentet­tek, s ennélfogva egymásra félreismerhetlenül utalók. Hi­szen ha fehérről hallunk, azonnal eszünkbejut annak ellen­téte a fekete, mint annak egyenes tagadása, nem-je, eszünkbe jut szintúgy, mint az alantnál a fönt, az apánál a fiu stb. Azt, hogy a fehér és fekete közt csak külső kü­lönbség van, azzal akarja begyözni ismertető, hogy kiemeli azon lehetőséget, mely szerint a köztük létező különbség­nek dacára is tartozhatnak egy nemhez és fajhoz. En ugy tudom, hogy ez azon esetre is lehető, ha a köztük létező különbség lényeges, söt ép ezen esetben nemcsak lehető, hanem egyenesen szükséges az. Ezért van, hogy alant és fönt egyiránt a magassági irányzatnak végletei, tehát ab­ban egyek, s gondolnám apa és fia sem tartoznak más más fajhoz s nemhez. — De lássuk tovább ismertetőnek meg­jegyzését : „Ha pedig — igy folytatja — a lényeg lesz önmagá­ban különböző, ugy, hogy a különböző oldalok egymást ki­zárják, de a nélkül, hogy egymásra utalnának — ellenke­zés, p. o. a különböző fajok mindegyike kizárja a másikat s igy ellenkeznek, de nem ellentétei egymásnak. Az ellen-

Next

/
Thumbnails
Contents