Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1863-12-20 / 51. szám

uj kor tudományos kincseiből igen csekély százalékot kapott. Ezekhez járul kivált 1825 óta a nemzetiségi, alkotmány s több politikai kérdés előtérbe, nyomulása, mely minden magyart ugyan, de kivált reformátust, laikust s lelkészt oly igen érdekelt, mert hiszen épen a reformált egyház fődicsősége és érdeme volt, hogy e felkarolt kedves tárgyak s eszmék: magyar nyelv, nemzetiség , alkotmány , két század viharai között habár sok véráldozattal is megmentettek. Mely politikai küzdelem, hogy egyházunk jobbjai közül sokakat elvont külföld tudományos harcteréről: világos dolog. Szóval sok olyas körülmény volt s van nálunk, melyek miatt vallási s egyházi életünket nem lehet összekapcsolnunk külföldi testvéreinkével. Annyival sziikségesbnek láttam ezt megemlíteni, nehogy a nálunk közelebb felmerült theologiai vitát, a szigorúan confessionalis és szabad tudományos vizsgálódás elvét valló pártok közti küzdelmet, a külföldi ily nemű vitákkal egy rangba helyezni, vagy inkább e viták indokait, rugóit olyanoknak látszassam tekinteni, mint a minőket fentebb legtöbb külföldi theolognál felmutatni törekedtem. Nálunk nem kormánykegy, s nem a kormányhatalom elleni dac, mely a pártokat alakítja ; más viszonyok miatt, itt más okok vannak. Szerintem, ha ugyan szabad szerény tapasztalatimra támaszkodnom, a magyar protest. egyházban 3 párt megkülömböztetendő — nem értvén ide a vallás s egyház iránt teljesen közömbösöket, a pártatlanokat. -- Egyik párt ugyanis az u. n. hitvallásos, — confessionalis — vagy orthodox, melynek tagjai egy két fiatal, az ujabb theol. irodalommal is ismeretes hősén, kivül, leginkább egyházunk őszbe csavarodott, megélemedett fiai, kik egészen a tiszta orthodoxiában, az ujabb idők szellemétől legkevésbbé is meg nem vesztegetett orthodoxiában növekedvén fel, s évtizedek olta ezt hirdetvén, vagy hallván hirdettetni, másrészt a külföld mozgalmairól fent mondott, s több más körülmény miatt kevés vagy épen semmi tudomást sem vévén, üdvöket, boldogságokat egyedül a szigorú confessionalismusban, e szivök vérével öszszeforrt irányban lelik, s minden ez iránytól eltérni mutatkozó mozgalmat, vészesnek, vallásfelforgatónak gondolnak. Ezen iránynyal ellentétben van a szabad vizsgálódó irány, melynek hivei között találunk ugyan a régi jó időkből is férfiakat, de nagyobbrészint az utolsó 20—25 év iskolái szolgáltatták ennek tagjait. Fő törekvése ez iránynak a mindinkább nagyobb-nagyobb hódítást tevő vallástalanságnak, erkölcstelenségnek, minden vallásos eszmék iránti közömbösségnek,ellenszenvnek, valamint a bérenc farizeuskodásnak, az az azon lelketlenségnek, miszerént jó bérért fizetésért minden benső meggyőződés nélkül a vallásososság negélyeztetik — affectáltatik, — convencióért lemorsoltatnak a mindennapi könyörgések s penészes predikátiók, — eleje vetessék az által, hogy a sz. irás a mai tudományos műveltség szemüvegén keresztül olvastatván, a vallás örök, maradandó, s boldogító igazságai különválasztassanak a földi, emberi sallangoktól, hogy igy üdvezitőnk vallása oly alakban tüntettessék fel, hogy az ne csak az egészen tudatlan nép vallása legyen, de annak árnyékában minden nemesebb kebel, legyen az bár a legtudományosabb fővel kapcsolatban — boldogitó enyhet — nyugalmat, az élet szenvedési közt balzsamot, vigaszt találjon; — s hogy így irtassék minél inkább azon korunkban oly igen elharapódzott vallási jellemtelenség, s hitetlenség, hogy minden pironkodás nélkül vallják magokat ezerek oly confessiok híveiül, melynek alig egy két tanát hiszik; s prédikálnak sokan gyakran olyakat, melyek felől mívelt körökben szégyenelnék megvallani, hogy hiszik. Ha országos megvetés a díja a politikai bérenceknek, ha minden nemesb érzés elfordul attól, kiről tudjuk, hogy nem meggyőződésből csak világi érdekből lép fel egyik vagy másik politikai hitvallás szónokául: nem tudom, mit mondjunk, a vallás körül mutatkozó e jellemtelenségről ? Végül a harmadik pártot alkotják azok, kik magok ugyan szabadelvűek, átléptek rég a lö^ik század eszme- s tankörén, szeretnék is, ha az egész emberiség, már tovább volna, de a józan felvilágosításra, haladásra nem látják itt az időt, épen a vallás iránti sz. érdekből nem barátai semmi uj mozgalomnak, a szabadszeliem minden kis szárnylegyintése által az egész egyházalkotmányt féltik megrendíttetni, s gyökerestől felforgattatni. Jó, jó volna, mondják, de az idők nem alkalmasak, a mi nemzetünk erre még nem eléggé képzett stb. Szabad legyen erre egy 1848-ki feleletet felhoznom*