Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1863-12-20 / 51. szám

fejdelmi kegyben telhetetlen főpapjaira nézve sér­tők voltak még- azon énekes könyvek s katechiz­musok is, melyek a mult század végén, vagy a je­len elején keletkeztek , melyekben a szabad szellemnek tán némi kis árnyéka lappanghatott, s melyeket ennél fogva népeik "üdvössége érdeké­ben minden áron szükségesnek láttak volna, ille -tőleg látnának a 16. némileg a 15. század eszméi­től tölt művekkel felcserélni, stb. A cathol. egyházban hogy mik történtek, hogy egyes papok, püspökök, tanárok mennyire önállók, vagy nem. meggyőzödésüket szabadon vallhatják-e, vagy ezt egy felsőbb, többnyire kettős hatalomnak alárendelni tartoznak: bele vágnának ug} an cikkünk tartalmába, de jobb mel­lőznünk. Miért emlitnők fel Wessenberg püspö­köt, ki a /főpapi széktől lett elmozdítva, mivel a német kathol. egyház részére a pápai szék ellené­ben némi jogot óhajtott vívni. Közelebb volt e la­pok hasábjain Szilágyi F. úr által felemlítve, hogy ,,épen napjainkban két jeles, német kathol. böl­csész. müncheni s bécsi tanárok: Lasaulx és Günther hasonló egyházi censura alá estek" az az téveszméik visszahuzására kényszerittettek, sőt, liajól emlékszem, az ntóbhbi ivatalábólis kitétel­tett. Gavazzi, Livrani, Passaglia olasz papok s tanárok ismeretesek a politikai lapokból. A t. ol­sók közül tán kiki ismer 10, 12 éves kathol. se­gédlelkészt, vagy csekély állomáson levő cath. papot, kiknek e sors jutott, egyedül mert más­ként mertek nemcsak gondolkodni, de tán néha nyilatkozni is, mint bizonyos helyeken kívánták volna, s kikben az önállóság ördöge (?) nem volt egészen eltömjénezhetö ? ellenben tán tudna a krónika felmutatni nagy cimű s hivatalu egyéne­ket, kiknek főérdemök azon ritka nagy öszhang­zat volt, mely ezek nyilvánított meggyőző­dése, eljárása s hatóságaik akarata közt vallási, nemzetiségi, nyelv s más tekintetben mutatko­zott? Hagyjuk mondom, s csak foglalkozzunk Sa­ját egyházunkkal, s hadd intézzem csak ahhoz — a fentebb mondottakat tekintve — e kérdést: hova vezet ez? azon felébresztett ó szellem hova vitt már eddig elé is, és hova visz még ezután? Csak kalamitásba. Az emberiség fejlő­dik természetesen, ha lassan is, de csak halad előre; mig az egyház természetellenesen erosza­kosán fejlesztetik, vagyis inkább erőszakoltatik visszafelé, a mennyire azon retrogad párttól.tel­hető. S hogy a természetes és természetellenes össze nem fér, világos; hogy az előre haladó és hátramenő közt szakadás, ellentét fejlik ki, szinte világos; és igy ha a művelt világ, egy nagy ré­sze, és az orthodox vallás közt a kellő öszhang megzavarva, feldúlva van, ha a mai korban a tudományosság s műveltséggel sokszor arányt tartva halad a vallástalanság s egyháziatlanság — legalább látszólag — : a fentebbiekben már meg van fejtve némileg e tünemény. Csak némileg, mondom, mert hát azon nagy tömegnek — melyet valami nagy tudományos műveltséggel megáldottnak épen nem mondha­tunk — hol alapszik az egyház iránti közönbös­sége, sőt gyakori gyűlölete ? Megmondom (nem vévén figyelembe természetesen azon sok min­denféle forrást, melyből egyesek vallástalan­sága, erkölcstelensége mint hajdan, úgy ma is, ezután is keletkezik; — hanem csak a többséget, az általános hangulatot tekintve.) Ha igaz azon fentebbi állitásom, hogy a 19-ik század hypei orthodoxiája nem természetes uton, hanem nagyrészt az 1814. utáni európai politika hajtó ereje által hozatott létre, énnek gyámsága alatt erősödött s virágzik: akkor bi­zonyos szempontból tekintve, mondhatom, hogy minden orthodoxia valóban pápistás. Valamint ugyanis a pápa személyében a pápai birtokra vagy egyháziállamra vonatkozólag az egyházi és világi legfőbb hatalom egyesítve van, valamint itt az egyházi és világi érdek elktilönözhetíenül összeesik, a pápa világi hatalma támogatja szol­gálja az egyházit, ez a világit; — a pápának mint világi fejedelemnek zsoldosai védik az egy­házfőt , s az egyházfő anathémái védik a pápát, mint fejedelmet: ugy e 19-ik századbeli ortho­doxia minden államban össze van forrva a világi hatalommal, közössé tették érdekeiket; egymást kölcsönösen gyámolitják, szolgálják. Igy p. o. a porosz állam gazdag évdijak, érdemjelek s más kitüntetéssel jutalmazza az orthodoxia korifeusait, a külegyháziasságot lehetőleg előmozdítja, p. o. a szorgalmas templomba járást minden hivatal­nokától megkívánja : de másrészt Isten országá­nak felszentelt s emelt bajnokai meg, nem feled­keznek meg a porosz fejedelem világi országáról,

Next

/
Thumbnails
Contents