Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1863-12-13 / 50. szám

mása vagy felemelése volt, hanem mindegyik felekezet körén belől a hajdani vallásosságnak, jámborságnak visszaállítása, szilárdítása. Valóban ritka nemes cél, alig lehet fejedelmekhez méltóbb valami, mint alattvalóikat e legdrágább kincscsel, a vallás malasztjaival a mennyire lehető boldogítani. És talán örvendetes dolognak tünt fel sokak előtt, ha most a helyett, hogy mint hajdan a cathol. fejedelmek élethalálra üldözék a protestánsokat, ezek a catholikusokat, most ím közös erővel mindenik felekezét kebelében a valláshoz s ős symbolumokhozi ragaszkodást óhajtják ébreszteni, táplálni. Fájdalom azonban ez öröm és remény igen meg lett, — úgy látszik — hiusitva; — a fejedelmek kivánságát tán túlbuzgón felfogó országiárok s egyháznagyok az által áriának a ker. vallásosságnak legtöbbet a mivel használni akartak. Ne feledjük ugyanis, hogy több cathol. tartományban a főpapi s íőbbtanáriszékek betöltése körül a világi fö hatóság minő befolyással bir; továbbá, hogy az angol magas egyház pápája: a korona, vagyis ujabb időben a parlament, melynek tagjai közt számos büszke aristokrata ül, kiknek az újkor szabadszellemü, demokraticus mozgalmai távolról sincsenek inyökre; s végre, hogy legtöbb lutheri államegyház a consistorialis rendszernél fogva az államfőtől van függésben, a fényesebb s gazdagabb egyházi hivatalok el vagy nem nyerhetése főként a fejedelmi kormány tagjaitól függ. Más részről ne feledjük azon 18. század igazolta kalvinista igazságot, hogy a vallás és egyház a politika és államtól teljesen független és szabad, egyiknek a másik felett uralkodni nem szabad, s hogy a vallás csak ott virágzik, díszlik, hol ez minden ktilbefolyástól egészen menten a bennrejlő isteni erőt szabadon fejlesztheti ki. Ezeket nem feledve, keveset kell itt mondanom, s ha csak a kevésbé kényes hajdanból hozok fel egy pár körülményt, már eléggé megvilágosítom e tárgyat. Tisztázott tény a történelem előtt, hogy a keresztyénség a 3 első század üldöztetési, szenvedési, a pogány császárok ellenséges intézkedési közt sokkal tisztább, virágzóbb, mennyei hivatásának megfelelőbb volt, mint a következő időkben, midőn Constántinban s utódiban császári pártfogók állottak elő, kik keblökre szoriták az egyházat, mint majom fiát. Lealacsonyitottabb helyzetben alig volt a keresztyénség, mint a 4 — 6 századbeli császári gyámok alatt. A keleti császár Constantius, majd Valens kieszközlik, hogy hinni kell azt, mit Arius tanít; 2. Konstantin, Valentin, mások pedig, hogy hinni kell az ellenkezőt; egyik győzelemre segiti az alexandriai, másik az antiochiai tanvéleményt. Majd 476-ben Basiliskus császár fellép még vakmerőbben s császári pátensben kijelenti, hogy az összes keresztyénség egyetemes zsinati tévedtek, hazudtak, hanem ezek ellenében igaz és mindeniknek szigorú büntetés terhe alatt hinni kell a inonofizytismust; e példát követi 1 Justinián s négy rendbeli theol. kérdést dönt el császári parancscsal, vagyis eldöntnek színésznőből lett neje s udvari emberei. Igy keletkezik az ekthezis, typos stb. E szolgai, egyes emberi kegy s szeszélytől függő helyzetét a vallásnak s egyháznak ki mondhatná boldognak s óhajthatná vissza? Hát még ha az egyháznak belsejét, annak képviselőjét nézzük ? Hol vannak az egyház szabadságáért küzdő főpapok, a Sz. Cypriánok, Lőrincek, Justin vértanuk, ezer mások ? A keresztyénség püspökei a 3 első században szilárdul megálltak a Cirkusok homokján, hol szétszaggatandók voltak, de a következő 3 század alatt a császári paloták márványán kevés volt ki meg nem sikamlott, amazokat nem rettenté vissza a tiszta keresztyénség védelmétől a máglyák lángja, — emezek a császári kegy s ajándok által megvakítattak; amazok prófétai tűzzel s elszántsággal keltek ki a pogány császárok nyomása ellen; — — emezek a ker. császárok jogbitorlási ellen — kevés kivétellel — csak a szolga lelkek hizelgo hangján szólottak, mint Melkicédek és Dávid — mondák — királyok és egyszersmind fő papok valának, ugy titeket is Felséges urak megillet a legfőbb egyházi hatalom is. Elég e rövid váz, hogy érthessünk belőle. Im a szent szövetség megalakulása után alig pár év múlva a porosz és német protestáns kormány kitűzi az irányt melyen az ujabb kor tlieologiájának haladni kell; így p. 1817 — 22 kimondatik illetőleg megparancsoltatik a két protest. egyházközti unió, 1822. majd 1829-ben a porosz kormány, a protest. egyház számára uj agendát készíttet, illetőleg maga a király készit, — hogy az agendák által a Dogmatika is igen közelről s lényegében van érintve mondani is felesleges. — Kérdem melyik valódi