Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1863-11-15 / 46. szám

tipá sztori hivatal, méltányos fizelésseli étesitésétinditványozom, — se mind vallási, nind magyar nemzetiségi tekintetben szerintem nagy horderejű, s következményeiben egyelőre kiszámithalatlan jóékonyságű indítványomat az egyházmegye által nem csak ílfogadtatni, de a főt. Egyházkerületi gyűlésnek pártolás régett hathatósan ajánltatni tiszteletteljesen kérem. Ezen körútazó lelkipásztori hivatalra egy missiói hlettséggel teljesen áthatott lelkipásztor, — egy második 3elder Márton — a magyar s német nyelvet tökéletesei írtő, beszélő, — igen kivánatos, de még sem épen nélküözhetlen a rómán s rác nyelv ismerete is, — lenne alkalnazandó. — Teendők egyébiránt akkor lennének részleesen meghatározandók, mikor indítványomnak élet adatlatik és ez alig lehet elébb, mint akkor, midőn ns. Tisza (álmán s. gondnok űr által indítványozott prot. segélyígylet, a kedvezőbb idők elkövetkeztével megalakullat, s működését megkezdheti. En azon édes hittel adom át ezennel a közönségnek nditványomat, hogy azt a nt. egyházmegye pártoló dajkáása, pártfogása alá veendi, nem csak, de életre jutni is .egélli, mert nem képzelhetem, hogy az a magyar prot. ígyház, mely a moldva-óláhországi missióra oly szép, s az igyház és haza hálájára egyiránt érdemes áldozatokat tett, > hoz, — figyelmetlen legyen s lehessen a hon határain beöl, a vallásiak után epedve sóvárgó vérei iránt. Ez indítvány közhelyesléssel találkozott. \ DUNÁNTULJ ÁG. HITV. EV. EGYHÁZKERÜLET ÉS A TOLNA-BARANYA-SOMOGYI EGYHÁZMEGYE. Hazai ág. hitv. ev. egyházunk az utolsó évtized küzdelmeiben habár nehéz sebeket kapott, és pedig részben most is vérző, és a legbelsőbb életerőkig fájó sebeket; még is tagadhatatlanul egy nyereséget hozott harcaiból, a melyet egyházunk történeti évlapjai bizonyosan örömmel fognak ezen idő vivmányakint feltüntetni. Ertem egyházunknak ama minden életmozzanatok nélküli leíhargikus álmából való felocsudását, önállapota tudatára, égető szükségei érzetére való felébredését, a mely ébredés tagadhatatlanul nyilvánul az egyházi élet egész mezején az oltár körül szintúgy mint az iskolák körül, és az irodalmi téren, és a melynek életadó fuvalma alatt nem egy, már sok idő óta parlagon heverő mező megelevenülni kezdett. Seholsem oly feltűnő ez, mint a tudományos intézeteink és prot. főiskoláink tűzhelye körül sürgő gondoskodásban és ügyszeretetben, a mely bár látszólag külröl vett elsőben lendületet, de az egyház kebelében eleven életmagokat talált, és hazai prot. intézeteink közül némelyeket halottaiból feltámasztott, másokat ujabb s dicsőségesebb életre keltett. Es ügy gondolom nem követek el többi egyházkerületeink ellenében indiscretiót azon állításommal, hogy a dunántuli á. h. ev. egyházkerület ezen a soproni főiskola körüli buzgalmában a többiek között ha nem első, de legfeltűnőbb eredményű működést mutatoti, midőn nevezett majd nem már a halál révén állott kerületi intézetét önnön áldozataival, a buzgóság kincstárából merített íillerjeivel, és bizony nem könnyű önmegterheltetéssel akármely hazai intézetünk színvonaláig emelte, mig e mellett tanitóképezdéje újbóli felállításában a hegyeket mozdító hitnek fényes bizonyságát, adta, és a vallásos buzgóság gazdagságát hirdető szép emlékoszlopot emelt. Nem lehet hálás elismeréssel nem lennünk a«on egyházkerületünk határain tű! is jó hangzású nevek, és azon férfiak iránt, a kik egyházi ügyeink élére állítva, a kik folyton munkálva, küzdve és buzdítva ezen meglepő eredményt, és egyházkerületünk tiszteletét elválhatatlanul neveikhez csatolták. Azonban fájdalom, hogy a történet akármely ágában oly sokszor valósult ama szabály, miszerint „a dicsőség a napnak könnyekben megtört sugara" még a Krisztus országában is csak oly ritkán szenvedhet kivételt. Soproni főtanodánk homlokán is a dicsőségnek ama ujabban feltűnt szivárványa is kerületünk egy igen nagy és jelentékeny részének, tolna-baranya-somogyi egyházvidékünknek megtört reményein, lesújtott nemesebb törekvésein, és levert haladási buzgalmán át ragyog és ragyog mind fényesebben, mig ezen egyházvidéken egyházunk érdeke teljes mellőzésével egünk mind inkább setétül. Egy tekintet kerületünk térképére mindent megmagyaráz. Tolna-b.-somogyi egyházmegyénk három megyére kiterjedő, 44,000 lelket számláló és egy a kerületnek több mint egy negyedrészét képező egyházvidék , a mely alsó csúcsával a Dráváig nyúl. És ezen nagy és népes vidéknek nincs iskolája, legalább nincs érdekeinek megfelelő jól rendezett és kellő tanerőkkel felszerelt algymnasiuma , — nincs szellemi tűzhelye, a melyről e vidékre a protestantismus fentartó elemét képező világosság és tudomá -nyos közmiveltség melegítő ós termékenyítő sugarai áradoznának. Hogy Sopron legközelebbi gyülekezeteinkhez 3, a távoliabbakhoz 4 és több nap járó földre eső főiskolájával, a melylyel ezen vidéket sem gőzhajózás sem vasút nem köti össze, — szükségeinknek nem felelhet meg, és nekünk e vidékbelieknek alig lehet több mint a földsark lakosainak a nap, a melynek fényén gyönyörködnek, de a mely nekik nem melegít, — azt ugy gondolom. — ha még hozzá teszem, hogy ezen népes egyházmegyéből a soproni tudományos intezetben évenkint alig van több 5 —10 tanulónál — bizonyítanom nem szükséges. Kérdem, lehet e, szabad e kerületünknek evangyéliomi egyházunk legközelebbi érdekei mellőzésével és hátravetésével e népes vidéket igy minden felekezetünkbeli iskolától elszigetelve hagyni, és ezt az által a protestantismus legnagyobb ellenségének, „a tudomány nélkül valóság" veszedelmének kitenni ? Én ugy érzem, hogy ha bár ezen vidék csupán teherkint szállt volna is örökségül a dunántúli kerület gondoskodó kezeire; ha ezen egyházvidek minden anyagi vagy talán erkölcsi erők hiányában is magáért semmit sem tehetne; — akkor is a kerületnek — megértvén magas állásától és Istentől vett missióját ezen vidék felé, mint a mely evangyéliomi egyházunk terjeszkedésének széles mezőt és nagy aratást igér — hodolnia kellene minden erköl-94