Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1863-11-08 / 45. szám

De ha Renan könyvéről szólni, későbben megkísér­teném is, — mi, ismétlem, a körülményektől függ, — elébb egy e lap érdemes szerkesztőjének adott igéretemet kell beváltani, t. i. maros-vásárhelyi reform, jogtanár, Dózsa Elek úrnak az erdélyi evang. ref. egyházi jogtanra vonat­kozó kézikönyve ismertetését, mely munkának közrebocsá­tásával pesti könyvárus Osterlamm Károly úr a ma­gyarhoni evangel. irodalom körül szerzett érdemeit tetézte. Azon ismertetésemet e lap hasábjain remélhetőleg nem so­kára közrebocsáthatom, még pedig kapcsolatban az erdé­lyi evang. ref. egyházi autonomia kérdésében főkép 1827-ben megindult, még ma is be nem végzett nevezetes, vala­mint nagy horderejű pártküzdclmek főbb momentumainak rajzolásával, melynek szükséges, tán nem egészen érdek­telen mellékletét képezi a vitaügyre vonatkozó, részben terjedelmesen közlendő, még eddig ki nem adott oklevelek gyűjteménye. A viszonlátás- és találkozásra azért az erdélyi pro­testáns egyházi mozgalmak terén ! Szilágyi Ferenc, a magyar tud. akadémia lev. tagja. ISKOLAÜGY. FÖLVILÁGOSÍTÓ ADATOK ÉS SZERÉNY KÉRDÉ­SEK A TANÜGY ÉRDEKÉBEN. Miskolc, 1863. oet. 26-kán. A tan és nevelés ügy iránti szeretet s éber őrködésnek szép bizonysága: ha nem csak a tanítók viselik szivökön, a tudomány, vallás s közértelmiség továbbvitelét s előmozdítását, nem csak ök örködnek egyedül a kezeik alá bízott növendékek ér­telmi és tudományos előhaladása, lelki testi tehetségeik öszhangzatos fejlődése fölött; hanem minden elfogulatlan ügybarát szabadon és őszintén nyilvánítja nézeteit akár­mely tanintézet kül és beléletéről s bírálat alá veszi az abban működő tanárok által vallott nevelési elveket, elő­adási módot, törvényeket és kezelési eljárást. Szóval, se­géd-kezet nyújtva a tanítóknak magasztos feladatuk meg­fejtésében, megtenni igyekszik mindent, mi hatáskörébe esik, miben szükséget lát és a mi iránt jó és nemes tö­rekvést veszészre. Mert a közlött nézetek és eszmék, a jóakaratulag adott intelmek, ha idő és korszerűek, ha józan paedagogiai elveken nyugszanak, bizonyára elfo­gadtatnak s elébb-utóbb megtermik hasznos gyümölcsei­ket. — De más részről a tan és nevelésügyre nézve nincs veszedelmesebb dolog, mintha oly egyének szóllanak hozzá, kik vagy avatlanok, vagy rosz akaratuak, s álta­lában kiknek keblökbe a türelmetlenség viperája fész­kelte i.e magát, vagy féltett érdekből a szeretetlenség mételyétől emésztődnek. — Ugy látszik, ezenbetegségek valamelyikében sínylődik a ,,Prot. Egyh. és Isk. Lap'1 folyó évi 42-ik számában a miskolci ref. főgymnasium el­len föllépett * * * d e n u n c i a t o r. Ezen álarcos ügybarát denuncialja a nevezett tan­intézetet s annak igazgatóságát oly dolgokról, melyek vagy soha nem történtek, vagy egészen más színben ál­lanak. Nevezetesen: „Állítja hogy a miskolci ref. főgymnasium igazga­tósága nem veszi tekintetbe azon megkivántatóságokat, melyeket az egyházi képviseletek kivívtak, hogy t. i. a ta­nodák egyöntetűek legyenek, — az elemi tanítás négy évig tartson, hogy a népesebb osztályokban parallel osztályok állíttassanak. — Különösen denuncialja a mis­kolci református (igy) főgymnasiumot, hogy ott a német­nyelvet nem kezdik már az első osztályban tanítani, hogy hoszu szüneteket tart, a gymnasiumí első osztályban pa­rallel osztályt nem állit, hogy oly növendékeket vesz fel, kik csak három elemi tanfolyamot végeztek sa lO-iit évet el nem érték. Különösen fájó érzettel írja: hogy bár vá­rosunkban mind a római catholikusok, mind az evangéli­kusok, mind az izraelita község négy évi tanitást kíván­nak és iskoláik e szerint vannak berendezve, még is meg­történt, hogy a ref. főgymnasium mind evangelikus mind pedig izraelita három elemi osztályt végzett növendéket vett fel és vesz, mi az evangelika egyháznak illetőleg az izraelita községnek megsértése s a reformátusok ezen intézkedése a más hitfelekezetüek bosszantását és megrö­vidítését célozza. Végül fölkiált — annyival inkább, mert a miskolci ref. 3 osztályú elemi tanodát a tractus és ke­rület minta —iskolának nyilvánította — vajha soraira fe­lelne valaki s meggyőzné a felől: hogy az országosan el­fogadott négy évi elemi tanítás a gyermekekre hát­rányos." Ezen denunciátiók valódi ertekökre leendő leszál­lítása végett, szolgáljanak felvilágosításul azoknak — kiket az ügy érdekel — a következő, tényeken, számokon és anyakönyvi hiteles bejegyzéseken alapuló cáfolati ész­revételek. Ugyanis tény, hogy a miskolci ref. főgymnasium a tiszáninneni helv. hitv. egyházkerület által helybenha­gyott, megerősített s életbeléptetett gymnasiumí tanterv szerint van rendezve, benne mindazon tudományok, me­lyeket az államhatóság tanitatni kíván — de a tanügy európai állása is követel — ugy vannak beosztva, hogy az itt tanult növendékek bármely államgymrLasiumba be­léphetnek a nélkül, hogy a tantárgyak előadásában leg­kissebb rövidséget szenvednének. — E mellett az álarcos tanügybarát — ha egy kis fáradságot vesz magának — könynyen meggyőződhetik felöle, hogy a miskolci ref. főgymnasium fölötti felügyelet a legéberebb s az azt tel­jesítő küldöttségek egyik tagja épen azon országszerte tisztelt férfiú, kit maga a magas kormány is a tanügyek élére állit s államérvényes bizonyítványok kiadhatására följogosít. — Föltehető-e józanészszel, hogy ezen férfiú oly bizonyítványokat írhasson alá, melyek oly tanintézet­ben tanultak részére adatnak ki, mely nem teljesen és tékéletesen szervezett ? Bizony-bizony nagy merészség kívántatik arra, hogy valaki egy ilyetén szervezetű fő-

Next

/
Thumbnails
Contents