Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1863-10-04 / 40. szám

a theol. tudományosságnak oly magaslatán állottak volna, milyenen azt sokan másokkal képzeltetni látszanak. De ha ily egyes adatokból nem akarunk is következtetni ; azt senki sem fogja tagadhatni, hogy őseink a prot. irodalom terén egy korszakban sem tartoztak a zászlóvivők közé. Fenmaradt müveikben kevés az, a mi önálló, eredeti, teremtő munkásságra mutat; olyan dolgozat pedig, mely a tudomány szempontjából az összes prot. egyház kiválóbb figyelmét vonta volna magára, irodalmunk történetének eddigi tanúsága szerint tőlük nem származott. Következőleg azt mondhatjuk, hogy prot. irodalmunk a múltban is épen ugy, mint a jelenben csak a külföldinek volt kisebbnagyobb fényű bolygó csillaga. És mivel az irodalom szolgál biztos mérvéül ha nem is az egyesek, de a nemzedék összes tudományos műveltségének : ennélfogva azt állithatjuk, hogy őseink prot. tudományossága is a külföldéhez olyan viszonyban állhatott, mint élÖ nemzedékünké áll jelenleg. Ezek szerint, ha hazai prot. tudományosságunk jelenét annak múltjával összemérjük : méltó okot a miatt a keserű pironkodásra nem találunk. De tán azt mondják némelyek, hogy lelkészeinknek tudományos képzettsége áll alacsonyabb fokon jelenleg, mint az csak a közvetlenül előttünk élt nemzedék korában is állott, a midőn az egyszerű falusi parochia nádfödele alatt is egy egy tudományos tekintély lappangott; mig ellenben most a nagyobb s tán a legelső rangú gyülekezet lelkészei közt is mennyi a tudománytalan v. legalább tudománynyal foglalkozni nem szerető ember ! A dolog nem igy áll, csak azt túlzás nélkül, igazi valóságában tekintsük. . . Hogy lelkészeink sorában időről időre legyenek olyanok, minők hál1

Istennek ! ma sem hiányoznak végképen, kik minden idejöket a tudomány mezejének müvelésére forditják, és a kik ugy az egyházi, mint egyéb tudományokbani képzettségek által tündöklenek, mint fénylő nap a csillagok rendiben, — ezt kétségkívül mindnyájan óhajtjuk: de ne vélje senki is, mintha egyházunk üdve egyedül attól volna feltételezve, hogy minden lelkész a maga erejét és tevékenységét csupán a könyvbuvárkodás és az irodalom terén fejtse ki. A tudományosság a lelkésznél sajátképen nem is cél, hanem csak eszköz: — és ha becsülöm azon lelkésztársamat, ki a hírlapokban egy jó cikket közöl, vagy egy talpraesett önálló munkával áll elő : nem kevésbé becsülöm azt is, ki pásztori bölcs tapintatának, igehirdetési buzgóságának és tevékeny szorgalmának gyümölcsét a gyülekezet vallási, erkölcsi s anyagi állapotának emelkedésében tudja felmutatni. Mi sokszor csak a par excellence „tudományos és iró" lelkészeket akarjuk hivatásukat betöltő lelkészekül tartani; azt hisszük, hogy az irodalmi és szerkesztői név az egyedüli nagyság mértéke; a gyakorlati lapintatu s tevékeny életembereket pedig hajlandók vagyunk kicsinyelni. Bizonyos tekintetben kiskorúság ez nálunk! Én legalább azt tapasztaltam, hogy azon országokban, melyeknek irodalma mind extensive mind intensive legjelentékenyebb, a dicsőség, az elismerés és méltánylás a „toll" és az „élet" embere között egyenlően meg van osztva s e két osztály emberei sem bálványozólag, sem csekélylölegnem néznek egymásra. Ismerek tanárt, ki legkisebb irodalmi névvel sem bir, és mégis nagyobb sükerrel működik sajátképeni hivatásu terén, mint némelyek azok közül, kiknek nevével az olvasó közönség majd minden héten találkozik. S vájjon nem akadhat e ennek megfelelő példa az egyházi téren is ? ! Azonban azt hiszem, hogy még azon lelkésztársainkat, kik inkább tenni, mint irni szeretnek, egyenesen a tudománytalan emberek közé sorozni senki sem akarja. Hál Istennek! még nem vagyunk egészen ott, hogy az egyházi testületben a tudományos műveltség több v. kevesebb számú osztály számára monopolizáltassék ; ha egyesek találkoznak is, kik önhitt nagyságukban a tudomány szavát maguknak és feleiknek vindicálják; de legalább ily hiu igény még köztekintély védöpaizsa alá helyezve nincs. Bizony a hir- név nélküli lelkészek táborában is találhatunk oly tudomány-fondot és oly helyes, józan és alapos nézeteket és elveket, melyekre irodalmunknak sok közvitéze és altisztje büszke lehetne ! Ha tán azon elhunyt lelkészeket, kikhez a jelen nemzedék gyermek- és ifjú évei felnyúlnak, kiváló tudományos nagyságban látjuk a maiak felett, ne feledjük, hogy ez nagy részben azért van, mivel azokat még most is azon benyomások után Ítéljük meg, melyeket ránk gyermek- és ifjú éveinkben gyakoroltak. Élnének csak velünk, forognának csak közöttünk: képzelt nagyságuk egynehányszáztólival alig ha alább nem szállana. Ok is a külföld nagy hírű tudósaihoz csak tanítványi s nem collegai viszonyban állottak; a mit írtak, inkább csak átdolgozás v. fordítás, mint eredeti, önálló teremtés; ami pedig teremtő géniuszuk szüleménye, az az egyetemes pr«t. irodalom egén valamely jelentékenyebb tüneménynek nem neveztethetik. Tán azt emelhetnők ki, hogy őseink ugy a közel, mint a távol múltban a külföldi theol. tudományosság fejlését gondos figyelemmel kisérték s annak nyomain haladtak ; de hiszen ezen tekintetben dicséretes törekvés mutatkozik napjainkban is! Hogy a múltban egyházi férfiaink voltak általában a tudományosság hordozói; mig ellenben most a tudomány terén a világi elem által tulszárnyaltatással fenyegettetnek: ez sem lehet a kérdésnek közelebbi megtekintése mellett szégyenitö ránk nézve. Ugyan is itt tekintetbe kell vennünk először is azt, hogy hajdan a tudomány anyaga egy ember-erő által is könnyen felölelhető volt; de nem jelenben, midőn* az roppant tömegre szaporodott, anélkül, hogy a szellem befogadó képessége aránylag növekedett volna. Apáczai Csere János az összes tudományok encyclopaediáját a 17-ik század derekán ki birta meríteni 452 tizenhatod ívnyi lapon : ma pedig bármely tudománynak előcsarnoka is tágabb mérvű. Ha a 16 v. 17-ik századbeli müvekben rendszeres gondolkozás és alaposság nyomaira találunk ; ez se lepjen meg bennünket annyira, mint a régiség barátait szokta meglepni, kik mintha fáradozásaiknak értéke is aránylag akként növekednék, mind azt, a mit a múltnak romjai alól kikutatnak, rendkívüli jelesség alak-