Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1863-09-13 / 37. szám

sen a tartalomból merített benső okokból kétkedve, sőt mondhatni elvetőleg nyilatkozik a Héberekhez irt levél, Jakab, Júdás levelei és János jelenéseinek apostoli eredete, illetőleg kanonicitása felett. Se bírálati Ítélet a gyülekezet előtt sem lett eltitkolva; sőt inkább annak következtében a lutheri német bibliakiadásokban egészen 17. század középéig ama könyvek számozás nélkül a többi kanonikus könyvek után állíttattak egybe és deuterokanonikus névvel jelöltettek. E függeléketLuther e szavakkal vezette be: Eddig az uj szövetségnek valódiaknak bebizonyított könyvei voltak: a következő négynek azonban régebben nem volt oly tekintélye. Az ó szövetségi kánont,, az egyházi atyák nem vetették volt oly itészetí vizsgálatnak alája: ha ezt teszik, akkor itt is kétségkívül sem ők, sem Luther nem tartózkodtak volna hasonló szabad ítélettől. A ref. egyházban Calvinnak hasonló szabad nézetei voltak. A lutheri egyház azonban a 17. század folytán az említett nézetektől ismét megjött. Csak a mult század közepe táján indította meg Semler újból a kritikát, ö ugyan az elvet, mely szerint a bibliai iratok isteni volta és kanonicitása felett Ítélet hozható, nem helyesen és igen szegényül határozta meg; mert szerinte az döntene a felett, mennyire birnak e könyvek erkölcsi javitó erővel és használhatósággal. Ehhez képest indíttatva érzé magát több ó szövetségi iratot és János jelenéseit a kánonból kirekeszteni. Azonban helytállóbb itészeti kutatások, a valódiság melletti régibb tanúságok, különösen a kanon feletti legrégibb nézetek szorosabb vizsgálásai is megkezdődtek. Semlertől fogva a kritikai vizsgálat már az ó és uj szövetség minden irataira kiterjesztetett. Sok könyvektől majd könnyelmű, ki nem elégítő, majd próbaálló okokból — csak most kezdtek t. i. a benső kritikai okokra is kellő súlyt fektetni — a valódiságot megtagadták, majd ismét idők folytával ugyanazok valódiaknak ismertettek s igy a kanon felett változó nézetek állíttattak fel. Ha amaz időtől fogva e század harmadik tizedeig íolyt kritikai vizsgálatokat összevetjük, a theologusok legnagyobb része jó formán egybehangzó végeredményhez jutott volt. Az ószövetségből Dániel könyve és Esaias második részétől a 40-ik fejezettől végig a valódiság a leghatározottabban lett megtagadva, a Pentateuchus pedig több régi okmányokból kelt későbbi feldolgozásnak vétetett. Az uj szövetségi könyvek közül leginkább Péter második levele s csaknem annyira János jelenései ellen fordult az itészeti kétely,kisebb mértékbenPál apostolnakTimotheus és Titushoz intézett pásztori levelei ellen. Az itészeti kétely uj korszaka kezdődik 1835 Strauss ,,Jézus életével" folytatva az uj tübingai iskola által, melynek élén Baur állott. Ez iskola eredményei szerint az uj szövetségi kanon csekély kivételekkel becsúsztatott nem valódi iratokból all. Valódiakul megállhatók maradnak csak: a rómaiakhoz irt levél, a korinthusbeliekhez és a galatiakhoz intézett levelek és János jelenései.*) E tagadó ítéletek azonban, melyek a keresztyén őstörténelmet minden alapjától megfosztják, philosopliico-dogmatikai és egyháztörténelmi oly előfeltételeken.nyugosznak, melyek nélkül senki azok részére nem állhat, de melyeket eddigelé a kritikai vizsgálóknak csak igen kis része ismer magáéinak. Nevezetesen azon philosopliico-dogmatikai előfeltételen alapulnak, hogy a csoda lehetetlen.1

) — Az evangyeliom történelmi elöadá-*) Ezen eredmények elő vannak adva e következő munkában: Schwegler; „Nachapostolisehos Zeitalter" Tübingen 1846. 2 köt. — Baur „Kritische Untersuehungen über die kanonischen Evangelien" Tübingen 1847. „Paulus, der Apostel JesuChristi."Stuttgartl845. ') Ez korántsem hű kifejezése a Baur és felei által vitatott nézetnek e tárgyban. Ok nem azt mondják, hogy a csoda lehetetlen, mi annyi volna, mint Isten mindenhatóságának korlátot szabni, a mire az absolutum bölcselete legkevésbé hajlandó; hanem azt állítják, hogy a csoda, mint a természeti rendnek, kicsinyes demonstratiok kedveért való megbontása, a nagy Isten magasztos eszméjével nem egyeztethető; túlfelől minden korok és nemzetek abbeli tapaszlalatára hivatkoznak, miszerint a miveltség alsóbb fokán álló emberek a közel fekvő okokat nem ismervén, mindent közvetlen Istenre viszonyitnak s ez álláspontról a képzelődés tarkázó látcsövén keresztül gyakran olyanokat látnak, miket a ,,nil admirari"-hoz szokott mivelt ember leglelkiismeretesebb kutatásai fölfedezni nem bírnak ; szóval, a iniveletlen ember mindenütt csodákat Iát, mig a mivelt soha és sehol. Cu vier-ek és Hu mb o 1 d t-ok minden genialitásuk és mind a mellett, hogy egész életük Isten alkotmányi kutatásának volt szentelve, soha csodákat nem láttak, nem tapasztaltak ! B. M.