Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1863-08-30 / 35. szám
minden lakóira Ezt követte egy alkalmi ének,mely uta'n az alapkő mellett még egy könyörgést bocsátottam Istenhez s az alapot letevén, megáldárn, vagyis megint isten áldásaért imádkoztam. Sokan voltunk az egyszerű ünnepélyen, melyet nem lévén időm részletesen leirni csak annyit: hogy buzgóság lelkesedés, volt részünkről kik magyarok voltunk, s elismerés megelégedés a több jelen voltak részéről. Legyen áldott a kezdet, s adja Isten, hogy a munka bevégzését s az iskola megnyitását jelenthessem még ez esztendőben. Az épület mintegy hatszáz aranyba kerül; Istenben vetett nagy bizodalommal kezdtünk hozzá s hiszem, hogy Isten mint máskor most is meg fog segíteni. A küzdés és nehezen boldogulás részemről immár számba sem jöhető rendes dolog. Nagylelkű pártfogóit e szegény missió ügynek s barátimat bizodalmasan kérem: örvendeztessenek meg mi előbb kegyes áldozataikkal, hogy ha nehezen is boldogulhassak s az iskola, melynek építéséhez alig nehánv aranynyal kezdék : a télre már fogadhassa be a bujdosókat s gyermekeiket, kik nemzedékről nemzedékre áldják a vallás és nemzetiség helyeit szerető áldozataikkal tápláló kegyesek jóvoltát mind végiglen ! Isten velünk! Oláhország Ploest, aug. 12. 1863. Czelder Márton. NYILATKOZAT. A belső-somogyi egyházmegyében több mint egy év óta van szőnyegen, nt. Kacsóh Lajos úrnak 1862. Február 28-án történt lemondása által, — az esperes választás. — 1862. Május havában bocsátá ki első ízben f. t. Nagy Mihály superintendens űr az e. megyéhez, az esperes választásra felhívó föpásztori levelét, a szavazás megtörtént, és 1862. octóber 22. Sz. Fehérvárott tartott kerületi közgyűlés alkalmával a szavazatok felbontattak, a viszonlagos szótöbbséget nyert egyének egyike én lettem. — Jelenlévén mint megyei képviselő, kértem a f t. kerületet, mondatnék ki mennyinek kell lenni a relatív többségnek ? mert azt vélem, hogy annak a szavazatok negyedéből kell állani, én pedig 60 szavazatból csak 10-et nyertem, ennyivel magamat ki nem tűzethetvén, minden kijelölés nélküli uj szavazásért esedeztem. — Az uj szavazás elrendeltetett, s e tárgyban 1862. novemb. 18-án másodízben lön a föpásztori levél kibocsátva, a szavazás végbe ment, s a szavazatok időközben f. t. superintendens űr által kinevezett bizottmány által 1863. Mártius havában felbontattak, az eredmény az lön, hogy az ujjabb szavazás is általános többséget nem eredményezett, de ismét én lettem egyike a viszonlagos szótöbbséget nyerteknek, ez az eredmény f. t. Püspök űr által f. é. jun. 1—3 napján F. Őrbe tartott kerületi gyűlés eleibe lön terjesztve, további intézkedés végett, a viszonlagos szótöbbséget nyertek közül kettő választás alá kijelöltetni ajánltattak, erre a jelenvolt b. somogyi egyházi t. képviselő urak, irántami jó akaratból azt sürgették, miszerint én, mint ki 1862. octób. 22-ki kerületi gyűlésen visszaléptem a ki jelölés elöl, nem vagyok candidálható a t. képviselő urak fellépése csakúgy menthető, ha engem mint családost akartak a teréhtöl felmenteni, mert ellenkező esetben, miután tudják, hogy sapientis est mutare consilium,*) nem volt ildomos tett, kihallgatásom nélkül, ki nem jelöltethetésemet sürgetni. — A kérdés szavazás alá bo csattal ott, szótöbbség elhatározta kijelöltetésemet, és a kerületi gyűlés után csakhamar, — de már harmad izben — junius 29-én ki lelt a föpásztori levél bocsátva : most elleneim, következetlenséggel, sőt mivel a kerületi gyűlés alkalmával egy tekintélyes kerületi hivatalnokkal levél által érintkeztem, esperesség utáni járással gyanúsítanak. — Becsületem megvédése, és elleneim felvilágosítása tekintetéből kötelezve érzem magamat, mind az általam mélyen tisztelt ft. dunántúli kerület hivatalnokai, mind az e. megyébeni barátaim előtt felderíteni, de különösen elfogult elleneimet felvilágosítani, hogy engem alapos okok határoztak arra, hogy esperességrei kijelöltetésembe bele egyeztem : 1. mert a társulati rend igényelte, hogy ez ügy elvalahára eldöntessék. 2. mert ki kelle az e. megyének azon feszült helyzetből és bizonytalanságból bontakoznia, mely az elhúzódott, és mégis huzamos választás miatt kötve tartotta. 3. meri, ha kijelöltetésem ellen óvást teszek, és ha a két utánnam legtöbb szótöbbséget nyertek is ezt teszik, mit hitem szerint, ismerve nézetöket, tettek volna is, elhaladhatott volna ez a választási ügy még egy évig is, s ekkor nem de ugy nézettethettem volna — és méltán is — mint rend és béke ellene. Tűnjék hát fel bár sokak előtt következetlenségnek eljárásom, de a mit tettem a rend és béke és igy az egyházmegye iránti tiszteletből tettem, korántsem pedig esperességrei vágyásból, melyet nem kerestem, nem is várok, nem is óhajtok. Kelt Csököiben, aug. 10 1863. Mezei P á 1, m. k. ref. lelkész. TÁRC A. ÉRTESÍTÉS. A rimaszombati egyesült prot. hatosztályu gymnasiumban a jövő iskolai év september első napjaival veendi kezdetét. A beírások september első napjaiban, a fölvételi vizsgák pedig augustus hó 31-töI september hó 3-áig az iskolai épületben fognak végbe menni. Rimaszombatban, aug. 18-án 1863. Severlay Károly, ez idő szerint igazgató-tanár. GYÁSZHÍREK. E hó 8-án mult ki, kora halállal, élte 27-ik évében, tek. tudós Forberger Sámuel úr, az eperjesi evang. ker. *) T. i. in melius.