Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1863-08-16 / 33. szám

jesen osztom F. úr idevonatkozó nézetét. Hogy a theolo­giai képzettséget érlelhessük, a tudomány bajnokainak át kell esni a bántalmak kellemetlenségein ; a jobb rész, és a műveltebb jövő elismeréseért el kell szenvedniök az éret­lenség otromba vádjait. — Igy volt ez, nem oly rég, egész magyar irodalmunk úttörő bajnokaival is. — Elébb a vizbe kell ugranunk, s az első bodácsolásnál tán kissé be is isza­posodnunk, hogy úszni megtanuljunk. És a másik dicsérendő F. úrnak azon néhány, az egész munka hangját előre megjelelni akaró szép mondata, melylyel minden személyeskedéstől és szenvedelmektől való tartózkodását fejezi ki. „Valahányszor az ember a mérsék­let határain túl ragadtatik, megszűnik önmaga ura lenni, s előáll az abnormis állapot." (10. 1.) s tovább: ,,a . . . . a véleményeket akár a hivők lelkében akár a tudomány itélő­székén egészen más fegyverek fogják eldönteni, mint a személyeskedésnek és a gorombáákodásnak dorongjai!!" Arany szavak, és nagy kár, hogy F. úr dolgozásában e ponttól minél távolabb haladt, annál jobban elfelejté őket, annál mélyebben sülyedt az általa B. M.ban is kárhoztatott faibába, s müve annál kiáltóbb ellenmondása e szép phra­sisoknak. (Folyt, köv.) Handbuch der protestantischen POLEMIK gegen die römisch-katholische Kirche von Dr. Kari Hase. Leipzig 1862. I. Könyv 5-ik fejezet: Hagyomány és Sz, irás. (Folytatás.) Annak hogy a biblia a nép kezében nem örömest lát­tatik, valódi alapja azon tapasztalat, miszerint katholikus laikusok igen sokszor megtévelyednek, midőn a sz. Írásban a kereszlvínségnek egészen más alakját lelik, mint melyet az egyház előad, midőn abban a fülbegyónásra, halottak­érti misére, pápaságra, szentek segítségül hívására s tisz­tító tűzre semmi világos alapot nem találnak. A miért is a biblia eleitől kezdve a protestantismus számára toborzott tagokat. — Elég naivul hozza fel Peronne e bibliaveszély ellen Istennek a tudós fájára vonatkozólag Évához intézett ama szavait ,,ne egyetek belőle, nehogy halálnak halálával haljatok meg." Igaz hogy a sz. irás is tudásnak, a keresz­tyén tudásnak fája, de egyszersmind életfája is, melyet Is­ten nem tiltott meg; sőt inkább, ha ebben olvasgat a laikus, ott találja az űr szavát: „Ti az irást vizsgáljátok, mivel hi­szitek, hogy örök életet találtok benne, és ez az, mely ró­lam bizonyságot tesz." A zsidók Beröában dicsértetnek, hogy naponkint vizsgálják az irást; Timotheus, mint ki egyéb a „Prot. Egyh. és Isk. Lap"-ban megpendített dolgot. És annyi belátást föl kell tennünk F. úrról, mi­szerint ha ö az egész feltámadás ügyét kérdéssessé, s vitatás tárgyává tenni veszélyesnek tartotta volna, jól tudta, hogy erre legcélszerűbb leendett a hallgatás, ig­norállás nem pedig felszóllalás altal a közfigyelmet reá vonni, s irodalmi vitává éleszteni. A biráló. gyermekkora olta az Írásban oktattatott, intetik, hogy ez Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, feddésre és dor­gálásra. Igaz hogy Pál ezt irja Thessalonikába (2 Tlies. 2, 15.): „Legyetek állhatatosak és tartsátok meg a nektek adatott tudományt, melyre taníttattatok vagy beszéd által, vagy a mi levelünk által;" de ezen viszonyok közt telje­sen egyenlő volt, a mit Pál szóval, vagy korábbi levelei által tanított. Elég világosan dorgálja az úr a farizeusokat (Maté 15, 3.) : mi az oka, hogy ti is az Isten parancsolatát megrontjátok a ti rendeléstek által ?" Maté 13, 15-ben a hagyományt oly növénynek mondja az úr, melyet nem az ö mennyei atyja plántált s mely kiszaggattatik. Kolosse 2, 8. ban ez mondatik (homályos fordítással): „meglássátok, hogy valaki ne legyen oly, a ki bennetek zsákmányt ves­sen az emberi bölcseségnek, és csalárdságra rendeltetett hiába való tudománynak általa, mely emberi rendelés sze­rint e világnak betűi szerint, és nem a Krisztus szerint vagyon." — Boszanthatja a kathol. laikusokat, hogy ők a Krisztus testamentomát, csak bizonyos óvó rendszabályok — caute­lák — mellett a papi engedély után olvashatják, s midőn egyrészt látják, hogy a papok az összeszedett bibliákat autodaféken égetik, másrészt olvassák vagy hallják, hogy a legnagyobb egyházi atyák az irás-olvasásra, ebben üd­vök keresésére mindenkit intének. Persze erre Peronne azt mondja, hogy ha l-ső vagy római Kelemen püspök sür­gette az irás olvasását, 11-ik Kelemen pápa pedig ezt lehe­tőleg gátolta, mindkettő a külörnböző körülményekhez ké­pest csak a hívők hasznáról gondoskodott, s mindkettőnek engedelmeskednünk kell, mint a gyermekeknek kötelessé­gök, hogy atyjoknak engedelmeskedjenek, ha bár más idő­ben mást parancsolnak is. Csak hogy igen nehéz volna be­bizonyítani, és a nevelő egyházra nem nagy dicsőséget hozólag, hogy a keresztyén gyülekezetek az első század végével — alig hogy a zsidóság vagy pogányságból áttér­tek, midőn még mindkettőtől körül voltak véve, minden­féle eretnekektől csábitattak oly magas müvcltségüek va­lának, hogy minden aggodalom nőikül fel lehetett őket hivni a sz. irás férfiakhoz illő vizsgálására, inig a 16 század után ettől lehetőleg visszatartóztaiandók. Furcsa, hogy Is­ten helytartója fél a tiszta istenigétől. Oly beszédek, mi­nők Hosius püspök (320 körül élt) ideje olta néha hal­latszottak, hogy t. i. jobban állnának az egyház ügyei, ha épen semmi biblia sem volna, — ilyek igaz, hogy csak naiv bevallásai azon károknak, melyeket a sz. irás a kath. egyháznak tett, a protestantismus részére toborzván tago­kat, de az egyszerű keresztyén nép értelme előtt valódi káromlásoknak tűnnek fel. , F. J. BELFÖLD. REMINISCENTIÁK A DÉÉZSI KÖZZSINATRÓL. I. Szép intézvény anyaszentegyházunkban ez az éven­kinti közzsinat, az ország különböző részeiből összegyűjti

Next

/
Thumbnails
Contents