Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1863-08-16 / 33. szám

az azon célra munkátokat, itt nézeteket eszméket cserélnek ki, ujabb irányt, vagy legalább pályájukon ujabb tájékozást nyernek s visznek magukkal; ez az anyaszentegyház Jeruzsaleme, mely évenkint legalább egyszer a frigyláda közé gyűjti hozza a sáfárokat, hogy vegyenek összetartásnak, egyetértésnek lelkét. Szép ebben az intézkedésben az is, hogy helye évenkint cserélődik az ország különböző vidékeire, s igy néhány év múlva az ember megismerkedik, nemcsak hazája különböző részeivel, hanem anyaszentegyháza s jelesebb egyházaival papságával is. Ez évben déézsre volt összehiva közzsinatunk, s ez alkalmat adott megismernünk kis hazánk egy lelkes magyar városkáját, melynek polgárai, a mily buzgók vallásukhoz, oly keresztyéni szeretet teljesek a más felekezetűek irányában. Nem célom leirni azokat a diszmeneteket, fáklyás zenéket, barátságos lakomákat stb., melyekkel megtisztelik anyaszentegyházunk többjeit — hisz ezeket a zsinat krónikásai ugy is rég föltálalták a nagy közönségnek — én csak egyes tényekre, nevezetesebb határozatokra akarok reflectálni, közléseim tehát a szó teljes értelmében reminiscentiak, azokról a benyomásokról, melyeket bennem felköltöttek, azokról a megjegyzésekről, melyekkel magamban ezeket kisértem. Itt legelőbb meg kell emlékeznem a déézsi diszes templomról és arról, a mi egy templomnak legfőbb disze, benne a számos hallgatóságról és mindnyájuk arcán arról a feszült figyelemről, melylyel a főpásztor és a zsinati szónokok beszédeit kisérték. Mi nálunk erdélyi reformátusoknál nagy nap a zsinat első napja, ünnepélyek nagy napja. A zsinat Istentiszteletet megnyitja a püspök egy buzgó imával, az után szószékre lép az evégre előre kinevezett szonok (a ki rendszerint esperes vagy egyházmegyei jegyző szokott lenni és a kinek a püspök adja a textust) ezt majd a püspök váltja fel alkalomszerű zsinat megnyitó beszéddel, azután a fölszentelendők megvizsgálására kinevezett censor megy fel a szószékbe s megkezdi a nyilvános vizsgát; délután megint istentisztelet, megint püspöktől kinevezett szónok prédikál, prédikáció után viszont foly a felszentelendök vizsgája. A következő napokon a zsinat — mondhatni két részre oszlik : mig egyfelől a censor a templomban délelőtt délután nyilvánosan examináíjá a fölszentelendőket; a zsinat másik része a püspök elnöklete alatt külön teremben nyiltajtóknál tanácskoznak az egyház köz ügyei felett, vagy az egyházmegyék részletes zsinatjairól feljött házassági válóperekben mond végítéletei. Szerdán délelőtt a felszentelés ünnepélye megy véghez, de ezután is folynak a zsinati tanácskozások, s nem ritkán eltartanak még öt, hat napig, mint az idén is. Az én reminiscen'him a templomból indult ki, s oda vissza is térek; megvallom nem kis vágyai néztem eleibe a délelőtti szónok prédikációjának,- mert textusa 1 kor. 15, 17. ha vonatkozónak látszott arra a theologiai perre, mely a mult évben kezdődött s most is foly Ballagi és Filó között. Nem hiszem, hogy főpásztorunk e textus kiadásával az erdélyi ref. anyaszentegyház részéről is bele akart volna szólaltatni ebbe a perbe; mert a bölcs főpásztor igen jól tudja, hogy theologiai Vita teljességgel nem tartozik a templomi szószékbe. A mi szónokunk is jobban teszi vala, ha a helyett, hogy a Krisztus testi feltámadását bizonyítgassa inkább gyakorlati oldalát fogja fel a textusnak; mert az ő bizonyítgatta resurectio ellen még Filó is prötestálpa. Egy jó barátomnak kedves adomája volt az egykori pap húsvéti prédikációja, a ki ilyen formán argumentalt a Krisztus feltámadása mellett: Krisztus valósággal feltámadott; látta ezt Mária Magdolna még a másik Mária is, ezek vitték meg róla az első hirt a tanítványoknak. Jegyezzétek meg jól kedves atyámfiai, asszonyoktól került a hír. Ha férfiak terjesztették volna, akkor még lehetne valami erejök azoknak a kik a feltámadást tagadják. De mikor a tudni való hogy az asszonyok nem szoktak megindulni holmi mendemondákon, kószahireken, pletykákon, ezeknek a szent aszszonyoknak a szavához semmi kétség nem férhet. Akaratom ellenére jutott eszembe ez adoma a prédikáció alatt és még egy más dolog: nein jobb volna-e követve Révész Imre tanácsát, abba hagyni azt a feltámadási pert; mert valljuk meg csak az igazat: nincs nekünk annyi theologiai képzettségünk, hogy — nem mondom döntő — hanem csupán tekintélyes szavazatot is adhassunk e fontos kérdésben. Úgyde ez ellen felberzenkedik Filó s azt mond ja: ha mi el nem döntjük, feltámadt-e Krisztus vagy nem? tágas kaput nyilunk a vallásos kételyeknek. Én meg azt mondom : a ki nem tudja függőben tartani Ítéletét, oly kérdésben, a mely nincs még kellőleg kitisztázva, az ne induljon igazság keresni a tudomány mezejére, mert annak előítéletek, ráfogások fogják kiszúrni a szemét s utoljára is megrakodik egy rakás kavicscsal a keresett gyémánt helyett. De hát az ember hitére nézve függőben lehet-e kérdenék Filó és társai. Bizonyára, mert a ki nem kétkedett, az szilárd megtörhetlen hitre nem vergődhetett. De itt riem is a hitről van szó: hanem az itt a kérdés: a tudomány jelen állásában, a természet előttünk ismeretes törvényeivel mennyiben egyeztethető a szenti ró k amaz állítása, hogy Krisztus testben feltámadott? S hogy erre megfelelhessünk nem elég csak azt mondanunk: én hiszem; nem elég a szentírás ide vonatkozó és evvel összehangzó helyeit idéznünk. Több kell ehez : tisztiíba kell lennünk a szent könyvek eredetivel, avval, hogy az írók egyénisége, gondolkodásmódja miveltsége, az akkoriban uralkodó világnézet stb. mennyiben folytak be a tőlük leirt tények színezésére, mennyiben voltak képesek ezek szabatosan kifejezni azt a mit gondoltak, ugyanazon szavakkal ugyanazon eszméket fogalmakat kötötték-e össze, mint mi? mi irataikban a külső burok, mi a lényeg, vagy is ini a lélek ? meddig terjed, hol a határa az inspirationak ? S valljuk meg, hogy e kérdésekkel, nem hogy mi, de még a külföld legjelesebb theologusai sincsenek tisztába, hanem törekednek tisztába jőni; egyik egy másik más irányban tulcsapong ugyan, de egészben véve az ügy lassan lassan mindig halad előre a kérdés ; de oda érve bizonyára még nincs, hogy mi pálcát törhessünk felette, kimondhassuk a végső ítéletet.