Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1863-08-09 / 32. szám

keletkezett lágy szellője viharos orkánná duzzadva ront neki magának Ballagi személyének, s azt nemcsak mint a „Tájékozás" Íróját, de egész egyéniségét, irodalmi munkásságának minden nemeiben el akarja söpörni a közvélemény elismerése elől. — Ki akarja mutatni hogy B. M. nem érti a zsidó nyelvet; ígérvén, hogy ha kedve kerekedik a héber nyelvvel foglalkozni, majd kijavítja héber nyelvtanának hibáit is, (ez olyan formán jön ki, mint midőn az egyszeri ember azt állította, hogy ő tud hegedülni jól, csakhogy még nem próbálta) hogy nem érti a görög nyelvet, hogy rosszul tud németül, nem értvén a német szavak jelentését (a

legnagyobb, és legjobb német szótárunk írója) egy szóval, hogy rosz philolog, — hogy nem ismeri a bibliát, hogy ügyetlen theologus, felszínes ismeretei vannak, — hogy idézeteinek nem lehet hitelt adni, — hogy egyáltalán semmiben sem igen lehet szavainak hitelt adni, mert lám ezelőtt sok évekkel igaztalanul jellemezte Machiavellit is, azután meg egy francia és egy latin nyelvtanról is nyilvánosan azt merte mondani, hogy azok jók, pedig mások meg azt mondák, hogy rosszak. Végül characterisalja Ballagit, elmondván, hogy nem tartja portentumnak, nem mélyen látó talentum, nem valódi tevékeny ember s csak az ár sodorja stb. Ugyan kérdem a t. olvasót, Ítélje meg, hogy a munka nagy részében feles számmal található efféle „gemein" személyeskedések, kisvárosias pletykaságok mit tartoznak a ker. hit védelmére? Mennyiben segiti elő a Krisztus testi vagy szellemi fóltámadásának bebizonyítását B, M. Jjortraijának leírása? — Csak azon egy esetben tudom érteni, hogy mi célból szándékozik szerző Ballagit a theologiai tudomány terén minden módon secundaba ponalni; t. i. ha közönségünket oly éretlennek, s önállótlannak tekinti, hogy az nem képes az Íróknak egyéniségétől eltekintve, tisztán tudományos érveiket kellően mérlegelni, és a fönforgó kérdésben saját belátása által önálló meggyőződésre julni, hanem a szerint hajlik egyik vagy másik nézethez, a mint egyik vagy másik irót nagyobb portenlumnak, nagyobb tekintélynek tartja.'*) Ha igy a közönséget csak az iró tekintélyének vakon hódoló tömegül tekinti, akkor értem miért akarta B. M. egyéniségét tönkre silányitani, hogy ez által rámutathasson, hogy iine B. M. ezekben a dolgokban nem valami te*) Vagy pedig ha B. M. müveiben nem okoskodásával, tudományos érveivel akart volna győzni, hanem saját egyéniségére, személyes tekintélyére hivatkozás által imponálni. De én akarhogy forgatom a „Tájékozást," sehol sem látom,hogy B.azt mondaná, ezt tartsátok igaznak, mert én mondom. Hanem egyszerűen elmondta nézeteit, elsorozta azon okokat, melyek öt e nézetekre vezették. De ezen esetben is F. urnák épen ez ellen kellett volna tiltakozni, s kimutatni,hogy a tudományban valamely kérdést csak ugy nem szabad az iró személyes tekintélyére, mint nem szabad személyiségének kicsiségére hivatkozással eldönteni. Nem az a kérdés, ki mondja, mély elméjű vagy felszínes talentumu ember, hanem igaz-e az a mit mond ? s miként bizonyítja be ? A b i r á 1 ó. kintély, nem portentum; ergó ne higyjétek el a mit mond, hisz „az ismeret körébe vágó előadásai, melyek az irodalomban kevésbbé jártasok előtt sokszor bámulat tárgyai, mennyire bizhatlanok! Lám a mit én GoJdschmithröl elhittem tőle, Edinburgban azt is máskép hallottam, sőt olvastam is, tehát ne higyjétek el theologiai elveit is! Az emiitett szempontból ugyan érthető az efféle eljárás, de két megjegyzésünk van reá. Először is, ha szerző eszméit az ellenfél nem nézeteinek, hanem egyéniségének, s hitelének detronisállása által akarja győzelemre juttatni, következetesen (bár ha nem mondja is ki nyilván) ennek antithezisét is oda akarja az olvasóval gondollatni, t. i. hogy tehát nekem higyjetek, mert én hitelre méltó vagyok. Engedelmet kérek, nem gyanusitni akarok, de az eljárásból ez következik, s erre mutatnak az efféle kifejezések is, mint 126 lapon, . . . hogy compromittáltam-e irói erkölcsi hitelemet is idézetem által az olvasó előtt? azt hiszem e kérdést minden kifejtésemet figyelemmel kisérö olvasó határozott nemmel döntötte el, mindazáltal annyit bátor vagyok mondani, (Bizony önmagáról az egész mü folyamában nagyon is sokat bátorkodik mondani a szerző), hogy nézetemet egy értelmes theologus sem nevezheti „higvelejüek fejében" támadt képtelenségnek; sőt hogy nézetem, a mennyiben a föltámadt Krnak mind testi valóságát, mind megdicsőülését összefüggő figyelemmel terjeszti elő s igy a föltámadt Krisztus testét sem elszellemülni, sem elhusosodni nem engedi, hitvány kigunyoltatás helyett bármely tudományi becsülő ember elölt theologiai méltánylást is érdemel." Másodszor, hogy bármennyire tartsa is F. úr theologiai irodalmunkat fejletlennek, de közönségünk belátása iránt több respectussal legyen, s higyje el, hogy olvasó közönségünk az irók személyisége iránti közvetlen elhivés gyermekkorán már tul fejlett, s annyira érett, hogy fölismeri az önálló tudományos vizsgálódást. A közönség nevében is elmerem mondani, hogy mi Filó úrtól e műben saját Ígérete folytán is vártunk tudományos közérdekű müvet, melyet polemicus iránya még érdekesebbé teend az által, hogy benne elvek, eszmék harcolnak egymással, s a küzdő felek személyei csak néha villannak ki a csatából. És ime kapunk egy két füzetes munkát, melynek minden lapján csak B. M. vele szemben F. majd F. átellenben B. M, tündökölnek, folytonosan egymás személyével civódva. Szerző mint valami bűbájos szellemidéző a 355 lapon 1000-nél többször fölidézi a szegény B. Mt., hogy palam publice cibálhassa. Azok előtt, kiket önök egyénisége, s egymáshozi privát viszonya érdekel, lehet ez érdekes perlekedés, de azt ne vélje szerző, hogy F. és B. M. urak egymássali személyes huzalkodása, a megyar reform, egyház közérdekű ügye. — A szellőztetések, tartalmát képezi e két egyén kinyomtatott perpatvarja, de ez uram, semmi esetre sem tudomány. Úgyhogy, ha e müvet csak mint tudományos munkát akarnám ismertetni, mit a munka egészéről jellemzöii mondhatók, már elinondáin, s állításaimnak néhány magá-