Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1863-08-09 / 32. szám

F. űr, és vele szembe állítva B. M. ur, beszélgetnek arról, hogy melyikök derekbab keresztyén, és nagyobb tudós?!! Fölebb komoly theologiai mü egyik fö kellékeül mondánk, hogy benne a valla'sos eszmék nagyszerűsége, fensége előtt, az irók parányisága háttérbe szoruljon, s személyes érdekeik bekeverésével ne profanisalják azt mi szent. És a vallás igazságainak ily profanisállására semmiféle ellenfél hibái, és provokállása által sem szabad sodortatnia. A tévedés, főleg ha hiuságunkat érinti, mindig csábit, de ki a csábnak enged, bár ugy csábitatolt el, mégis felelős lépéseiért. És minden esetre megrovandó nagy hiba, hogy e mü legnagyobb részének axissa, — mely körül a kimondott eszmék keringenek, F. űr saját egyénisége; minden egyéb kegyes phrasisok, tudós grüblirozások, a legvirágosabb eszmék, csak az ö egyéni vallásos kegyességének decoratiojára, theologiai tudosságának garnierungjául szolgálnak. — Ez azért nagy hiba, mert általa, az iró egyéni érdekeinek, önzésének, csupa eszközévé vonatnak le maguk a vallás igazságai, holott csak megfordítva szabad lenni. E súlyos vádat nem én, de könyve kiálltja szerzőre. Hogy e szándékkal irt-e ? nem tudom, nem állítom, szivének és veséinek vizsgálója nem vagyok, de hogy müve ezt beszéli, kimutatom. A fölebb említett, s a tulajdonképi tárgyra vonatkozó fejezeteken kivül a munka tartalmát képezik még: I. Igazolás. Talán a testi föltámadást igazolja ? nem, — hanem: magát; hogy ő nem támadta meg B. Mt. a röpirattal, hanem az ötet, s elpanaszolja, hogy mily kitünö malice-al lett ő bántalmazva. II. „Sajátképi vitakérdés." — Ez ugyan szükséges, és jó volt constatirozni, de e fejezetben is a tárgyra szükségkép csak alig ama pár sor tartozik, mit fölebb idéztünk, a többi ismét B. M. és F. űr személyét érdekli, mig nem e rendkívüli irói önérzet van benne kifejezve, (minőnek a magyar irodalomban csak a lealkonyult „Napkelet" volt rendes organuma) „ ... én most is és akár mikor elpirulás nélkül tekintek a Tás. ellenében „a Felt. és Spiri." cimü röpiratomra ; s bármiként Ítéltessem is meg, ki merem mondani, hogy azt, nemcsak a benne uralkodó hangulatra, de az alapkérdésre nézve is, semmi tekintetben sem érzem a Tás. által háttérbe szoríttatva; sőt hogy abban nem csak több velőt, és hust, de több épséget is talál bármely élesebb szemű olvasó mint a Tájékozásban" (24 1.). (Ez Ítéletét iró bizza az olvasóra, s ne ö Ítélje el az olvasókat a szerint élesebb vagy gyengébb szemfieknek, a mint az ö müvét húsosnak, vagy soványnak látják.) III. Scholastica, Materialismus, és Spir i t u a 1 i s m u s: 26 lapon át vitatja, hogy ő nem scholasticus, mint B. M. állította, mig ő helyesen használta a spirilualismus és materialismus elnevezést. IV. B. M. űr álláspontja az egyházban^ és a theologiai tudományban. Kimutatja, hogy B. M. álláspontja egyházban és tudományban rosz, hanem az ö v é jó. Y, Kálvinista csalhatatlanság bizonyítja hogy ő magának nem igényel csalhatatlanságot, hanem R,. M.; nem ö, hanem B. M. a türelmetlen, ő csak apodicticus a hit tárgyaiban, s azért hite exclusiv természetű. VI. Filó úr tudományos módszere, vagy lucus a non lucendo; Bebizonyitja, hogy de bizony lucus a lucendo, s 59 laj on keresztül bizonyítgatja, hogy B. M. nem értette Herdert, hanem F. értette meg. Végül a XII. Zárszóban portraitirozza B. M. egyéniségét, azután rámutatván hogy most már „ismerünk" s mintegy ennek ellenében, a föltámadásról való buzgó hitvallásával zárja be szerző e colossalis feleselést. Ime hét fejezeten keresztül beszél szerző pro sua persona. Vannak e fejezetekben több a kitűzött tárgyra tartozó nézetek is el potyogatva, de azok a Krisztus föltámadásától, s az egész ker. hittől teljesen idegen, s többnyire privát érdekű dolgok roppant tömegében ugy elvesznek, s annyira nincsenek egybefüggésben a velők egy lapra irt mismással, hogy valósággal mintha csak ugy tévedtek volna be esetlegesen e fejezetekbe. A munka legnagyobb része csak annak bizonyitgatására szolgál, hogy a miről B. M. azt állitá, hogy F. űr elébbi röpiratában igy monda, s az nem igy van, mindazt de bizony máskép monda, és pedig F. űr mindent jól mondott. Lehetett volna helylyel közzel B. M. úr polemicus vágásait visszavágni, de semmi esetre sem lett volna szabad egy a „puszta feleselgetésnél magasabb célból irott müvet egész két füzetében erre szentelni, s e célból legnagyobb részét a „sajátképi kérdéstől" teljesen idegen dolgokkal tölteni meg. Avvagy mennyiben bizonyítja a Krisztus testi föltámadását akár pro akár contra Herder nézete ? Ö is tévedhetett, s a tudományban az irónak magának kell bizonyitni, nem pedig tekintélyre támaszkodni. B. M. azt találta állítani, hogy F. úr nem értette meg Herdert, s hogy az nem idézhető a testi föltámadás mellett. Ez állítás akár igaz, akár nem, mit sem conferál a feltámadás kérdéseaek megfejtéséhez, érinthette egyedül és pusztán F. úr irói hiúságát, és nem többet a mennyiben B. M. állításából azt lehet következtetni, hogy F. vagy nem fordított elég gondot H. átértésére, vagy nem volt rá képes. — És a „ker*. hit védelmében" szerző mig a Krisztus föltámadásáról 41 lapon értekezik, addig 59 lapon argumentál a mellett, hogy ő de bizony megértette Herdert. Mint polemicus hangon irott mü folytonosan cáfolja ellenfelét. Természetesen e tekintetben is azt várnók, hogy B. M.nak csupán a kérdéses ügyre vonatkozó állításaira szorítkozik, azokat forgatja ki érveikből, s tagadja a föltámadást illető nézeteit. Azonban ily szűk terrenummal nem éri be a B. M. szellöztetöje, hanem (főleg a második füzetben) a kezdetben csak lengedező zephir formájában