Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1863-08-02 / 31. szám

az egyházhoz; kinek van s mennyi joga a köznevelés és oktatás intézéséhez; a szüléknek-e, a felekezeteknek-e, az államnak-e? Nálunk ezen kérdés helyzetünknél fogva, több mint egy század óta csaknem mindennapi. Ne véljük pedig, hogy ezen kérdést alaptörvényeinkből s kánonainkból mindenkor sikeresen eldönthetnők. Hazai törvényeink és kanonaink nem codexek; nem tartottak azok minden lehető felmerülhető esetet és szükséget szemök előtt, hanem csak a valóban létezetteket és tényleg felmerülteket. Az 1791. XXVI. t. c. minden pontjáról ki lehet ezt történelmileg mutatni. Innen van az, hogy alkalom maradt fen a térfoglalásra, az előnyomulásra és visszaélésre mind az állam mind az egyház számára; mert csak némely, nem pedig minden lehető ponton vannak kijelölve a kölcsönös jogviszonyok határai. Legközelebb is merültek és merülnek fel oly nagy fontosságú egyházi és iskolaügyi közkérdések, melyeket eddig létező törvényeinkből el nem dönthetsz, — mert azok a törvényhozónak képzelete előtt sem lebegtek hogy reájok törvényt hozzon, — hanem eldönthetsz vagy a törvények analógiájából, vagy az állam és egyház tisztán felfogott lételveiLől. s egymáshozi viszonyából, vagy talán más, hasonló helyzetű országok s hitfelekezetek ez ügyben való mult és jelen állapotjából, törvényeiből stb. Ámde mindezekhez, mint bizton elhiheted, tudományos készültség szükséges. — Mindenkor jól esik visszaemlékeznem a derék Irinyi Józsefre, ki egykor tüzetesen sürgette előttem azt, miszerint úgynevezett feliratainknak, sem puszta tagadásoknak vagy esedezéseknek, sem puszta flosculusoknak nem, hanem a fenforgó kérdés tüzetes és alapos fejtegetőinek kellene lenniök. Ei kell jönni valamikor azon időknek is. a midőn egyházunk az autonomiát nemcsak védni, hanem tettleg gyakorolni is fogja és pedig az egyetemes szervezkedés mezején. Az egyházi törvényhozás és pedig alkotmányozó törvényhozás nem csekélyebb képességet és tüzetes előkészületet kiván, mint a polgári. Szervezkedési működéseinket nemcsak hazai, de külföldi hitfeleink is éber figyelemmel fognák kisérni, s mily becsületünkre és javunkra fogna szolgálni az, ha megmutathatnék, hogy mi nemcsak autonomia iránti hűségünkre, de törvényhozói tájékozottságunkra, és bölcseségünkre nézve is nem maradtunk messze külföldi hitfeleinktől. Ne feledjük, hogy egyházunk felsőbb és alsóbb iskolák birtokosa, törvényhozója és kormányzója. Nem csupán a vallásoktatás van kezünkben, mint több külföldi protestáns egyházaknak, hanem a nevelés és oktatás egész ügye az elemi ösmeretektŐl kezdve fel egészen az akadémiai tudományokig. Jogunk és kötelességünk tehát nemcsak az autonomia védelmében, hanem a nevelés és oktatás ügyének virágoztatásában és fejlesztésében áll. Csak maga ezen viszony eleiig edhetlenül követeli, hogy egyházunk a tudományos művelődéssel folytonos élő egybeköttetésben legyen; — igen szomorú és veszélyes dolog lenne az, ha saját iskoláink benső életének mezején járatlanok lennénk, s [ha dolgaink oda hanyatlanának, hogy a komolyabb tudományosságot és irodalmat csak a tanárok képviselnék s mintegy monopolizálnák közöttünk. Ez aztán az egyházi társadalom végromláshoz közeledését mutatná. Mellőzve már egyéb szempontokat, csupán az igehirdetésre vessünk még egy pillantást. Gyakori jeleit vettem már észre annak, hogy az igehirdetést sokan igen csekély és könnyű dolognak tartják, vagy legalább, annak megmérhetetlen fontosságát kellőleg nem méltányoljak. Felállitni a dispositiot, kifaragni s felcifrázni a periódusokat, látszólag eleget tenni a logica szabályainak, valamely thema felett vulgariter moralizálni vagy érzelegni, német predikaciokat extrahalni vagy leforditani, hires rífagyar szónoklatokat levágni s lepergetni vagy cothurnusban elszavalni, . . . még egyáltalában nem annyit tesz, mint az Isten igéjét hirdetni. — Ha az Úr és az ő apostolai s a reformátorok efélének tartották volna az igehirdetést, — akkor bizony, soha keresztyén és protestáns egyház létre nem jött volna e világon. — De ha az igehirdetés abban áll, a miben azt a reformátorok s több nagy elmék keresték, t. i. a szentirás felvett pontjának életerős tiszta felfogásában és kimagyarázásában: akkor az nem valami csekély és könyű munka fog lenni, mert egyfelől az irásmagyarázásban való alapos és biztos jártasságot, másfelől a hallgatók lelki állapotjának és szükségeinek helyes lélektani fölfogását ki-