Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1863-06-21 / 25. szám

s a magyar nemzetet példáján való okulásra hívta fel, ha a szultán megöletné. Azt is irják róla megrovólag, hogy a politikában Csáki és Békés, vallásügyekben Blandrala és Dávid Ferenc vezette. Az első az alkotmány szerint történt, azon feltételek közt, melyek megtartását az erdélyi fejedelem megválasztatása előtt hit alatt s oklevéllel biztosította, legsarkalatosb ez levén : ,,fontos hazai ügyekben önkényüleg nem tesz,titkos tanácsával egyetértve kormányoz." A kötelesség-teljesítés érdem volt minden időben. Itt sem lehet egyéb. Aztán Csákit — egykori nevelőjét — a kegyeleten kivül kiváló egyénisége s törhetlen hűsége emelte bizalmában első helyre. Az a férfi volt ez, a kit Vrancsics Ciceróhoz és Pompejushoz. Catohoz és Socrateshez hasonlított. Békés kora egyik legügyesb diplomatája, sok oldalulag müveit férfi.s Erdély legnépszerűbb embere volt: a ráhallgatás kezesség volt arra, hogy a mit a kormány tesz, a népnél viszhangra talál. Az utolsókat pedig koruk vallásos mozgalmai közt vezérszerepre szellemi felsőségök jelölte ki." — S viszont alább : r

János Zsigmond uralkodása arra az időre esik, midőn Magyarország állámi, társadalmi s vallási élete az anarchia tetőpontján állott, midőn régi közintézményeit ügy összevisszabontották a mohácsi vész következményei és a reformatió, hogy „kő kövön nem maradt." Két pártra volt szakadva az ország. Az egyik, mit gűnyosan „német"-nek neveztek, a dynastiai kérdésben az örökösödésre és opporturiitásra, a vallásügyekben az anyaegyház csalhatatlanságában való hitre s Róma másfél évezredes jogára, a másik, mit ,,török"-nek gúnyoltak, az elsőt illetőleg a népjogra és írott törvényekre, az utolsóra nézve a honban általánosan forrongó elmékre hivatkozott. Melyiket s egyiket miért itélhetnök el inkább, mint a másikat? A magyar királyi székre való következés jogát kétség felett állónak, akár egyik, akár másik fél eszközeit törvényeseknek mondani nem lehetett. A két küzdelem két létező s a nemzet utolsó ize csontjáig elterjedt irányt képviselt: amaz a külföldi és kalholikus, ez a nemzeti és reformatióra törekvő pártét. Mindkettőnek meg volt jogalapja. Mindkettő nagy és erös volt, de Zápolyáé, az országból kinyomatása előtt, valamint visszajövetele után halálaig erősebb s népszerűbb. 1542 a 14. t. cikkben maga a magyar oiszágyülés úgy nyilatkozott, hogy azok az egyháznagyok bárók és főrendek, kik özv. Izabella királynét szolgálják, az országnak nem megvetendő tagjai; hat évvel később 1546 nov. 25-én ugyanazon országgyűlés még tovább ment s világosan elismerte, hogy Izabella és Martinuzzi tettleg is többet birtak M. országból, mint Ferdinánd.... Itt úgyszólva az ország és nemzet küzdött önmagával! Korának két nagy kérdésével víva s egyiket is meg nem oldhatva, szállt sírjába I. Zápolya, s mindkettőt Buda fővárossal, Erdélylyel és a tőle bírt Magyarországgal együtt a váradi 1538-ki — magán jellemű s épen azért országkötelezövé nem válhatott — békekötés VII. és X. pontjai ellenére örökségül hagyta tizennégynapos fiának.... Terhes örökség, a minek mégis elfogadása politikai szükségesség eszélyességi tény s a meghalt király iránt kegyeleti tartozás volt. Történelmileg áll, hogy Magyarországot a török kezéből csak igy lehetett megmenteni." — És viszont végül: „Valóban János Zs. uralkodása politikai-nemzeti szempontból is méltánylást érdemel; de van egy, a miben vele Európának egy fejedelme, országával a föld egy országa sem versenyez, és ez a vallási és nevelési szabadságot, valamint az egy Isten hivést tárgyazó alatta hozott szabadelvű törvények." — „A mi történelmünk — folytatja alább — még csak illó figyelemre sem méltatja azt a fejedelmet, a ki ha nem mindenben sikerrel is, de a haza két legszentebb érdekét halálaig híven magát feláldozva szolgálta ! Valóban ez ifju fejdelem életsorsa tragicus: a nemzeti politika kívánta, hogy atyja életalkonyán nősüljön s ö e késő házasság kora gyümölcse már mint néhány napos gyermek árván maradt, egy felforgatott ország romjai közt, királyi anyja mint éves csecsemőnek a budai várpincékben őrzé meg életét Roggendorf romboló ágyúitól, a török táborban élete felett a basák nyilvános tanácsot ültek, Magyarország helyett Erdélyt kapta birtokul, oda is bajjal tudtak bejutni, egyik szolgájok ármánya miatt földönfutóvá lettek, Kassáról Bécsbe vitetését tanácsolták, s ők Lengyelországba, onnan Oppelnbe menekültek : idegen földön és népek között bujdostak, idegen nyelven kelle szólniok, idegen szokásokat elsajátitniok, 1556 — ugy mondva a tapsoló ország vállain jött vissza, 1559-ben Báthori Endre öt anyjával együtt meg akarta étetni, 1561-ben Hyeronimus nevü olaszt, saját hegedütanitóját bérelték fel, a ki hegedűjébe rejtett lőszerrel akarta életét elveszteni, 1562-ben a székelyeket költötték fel ellene, 1565-ben zimonyi útjában volt életveszélyben — folytonos ármánytól körülvétetve nőni fel, két hatalmas császártól úgyszólván két tűz közé szorítva uralkodni s mégis semmiben gyarlónak nem lenni, a nép, az idő, az erkölcsök közsülyedése közt megtántorodás nélkül fennállani s a korszellem rontó hatását egyedül meggátolni — kérdem, lehetséges volt-e ? Ha igen, ám legyen felette igazságos Ítélet tartva ! Ha ez lehetlen, ne törjünk pálcát felette. Kortársai egy veszélyes politika miatt, melynek ő útjában állott, élete ellen kilencszer hánytak lest, de a gondviselés megmentette; sok bal értesítést hagytak hátra felőle az utókornak csak azért, mert gyűlölték vallásáért. ... De a három százados sir halottját e politika befolyásától emancipálni kell s a szenvedélynek ideje az igazság előtt elnémulnia. Ne öljük meg mi tizedikszer azt, a ki nem erkölcsi halálra, de nemzeti hálára vagy legalább is igazságos megítélésre érdemes." íme láthatja az olvasó hogyan fogta fel Jakab Elek János Zsigmondot. Uj és eredeti sok lékinletben és tanulságos is. Mert szép és nemes foglalkozás tisztázni az adatokat, félreismert jellemeknek kimutatnia helyet, mely őket megilleti, küzdeni az előítéletek ellen, s a nemzet nagyai és jelesei életét illustrálni. Ily túlzásaiban az előszeretetnek gyönyört találunk — mig a gúny és epe rágalmai undoritólag halnak ránk! Szilágyi Sándor.