Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1863-06-21 / 25. szám
elemezni fogja következő 10 elvét, melyeket gyakorlati észszel és ügyes tapintattal körvonalozott következő alakban : 1. Iskoláink nemcsak tanitó, hanem — és főkép — nevelőintézetek. 2. Mint tanitóintézetekben az első mételyt, az encyclopaedismust, kerülni kel! gondosan. 3. Tantárgyak minél kevesebben, de tanítva minél jobban legyenek. 4. Az elemi iskola és gymnásium nem egyetemek , tehát nem tudományok, hanem ismeretek és eszmék közlésére rendelt intézetek. Ez a rendszert nem rekeszti ki; de a rendszer ne egy készen oda dobott Schema legyen, hanem az ismeretek átadásában s az eszmék kifejtésében tartott következetes és geneticus rendben álljon. 5. A tantárgyakat három főrovatban látom csoportozandóknak, u. m. ezekbe : 1. classicus nyelvek, 2. mathematica, 3. história. 6. A tanítási módra nézve a két elsőre nézve a tanulási teljes erejét venném szorosan igénybe az ifjúnak, az utolsó alá tartozó ismereteket a tárgyak és eléadás vonzalma által inkább kedveltetném, mint szük értelemben tanítnám. 7. A tanítás őrizkedjék egyfelől a pcdanteriatól, másfelől a felületességtől. Csakugyan sokkal inkább az utolsótól, mint elsőtől. 8. A tanítás modorában ne kövessük a szakácsnét vagy majorosnét, ki a libáját tömi; még a galambot se, mely fiókáit szájából éteti; de igenis a kotlót, mely csirkéit mindjárt a maguk lábán jártatja s maguktól enni szoktatja. 9. A növelési részben az alapeszme és sarkkő legyen a tisztelet és a természetes úton kivívott és elismertetett tekintély. 10. A tanulók közti ép, egészséges viszony a contubernialis ; a tanulók ós tanítók közti a patriarchalis; ezeké egymás közt aristocratialis." Ez első kötet két életrajzot tartalmaz: a Tagart Eduárdét, ós a Szent-Ábrahámi Mihályét. Tagart londoni unitárius pap, a Manchester Collégének, — az unit. londoni tanintézet — gondnoka, az University Halinak tanácsosa és a Brittish and foreign unitarian assoliation társulat titkára s épen oly eszes, mint buzgó egyházi férfi volt. A fennirt assotiation, „mely feladatául tűzte valahol csak szükség van, szellemi és anyagi eszközök által mindenütt előmozdítani az egy Isten azaz: az Istennek egy személyben való imádását, a mi az unitarismusnak alapja — tudomására jővén azon szorult helyzet, melybe 1848 /9 után a többi vallásfelekezetekkel együtt az unitáriusok is jutottak, egyfelől iskoláiknak a magas kormány kívánalmai szerint való szervezésére tetemes segélyt eszközölt, másfelöl pedig ugyanekkor Tagartot, ki ez időben az emiitett társulat titkára volt, megbízta, hogy Erdélybe jővén, szerezzen magának az itteni unitáriusokról, egyházszerkezetökről, iskoláik mikénti állásáról tudomást, hogy a társulat ezek nyomán további intézkedéseit, segélyezéseit, megtehesse s rendeltetésének Erdély felé is eleget tehessen. Ennek folytán Tagart csakugyan 1858 aug. 7-én elindult Londonból s aug. 16-án Kolozsvárra érkezett. Erdélyben tett is körútat, azonban Londont többé nem látta. Október 12-én Brüsselben meghalt. Az összeköttetés a londoni és erdélyi unitáriusok közt, mely mondhatni e munkás és buzgó férfi müve volt, mondhatni állandósítva van azáltal, hogy a londoni unitárius egyetemen alapítvány van erdélyi unit. papjelöltek számára: eszme, melynek létesítését Tagart célul tűzte ki, de a mely nem sokkal halála után 1860-ban létre jött. Már e vonatkozásáért is — eltekintve több jelességeit az olvasó érdeket fog ez életrajzban találni. A másik életrajz a Szent-Ábrahámi Mihályé, Jakab Elektől. E cikket bátran nevezhetjük ,,adalékának az erdélyi unitáriusok egyháztörténetéhez. Jakab Elek az alaposabb erdélyi történetírók közé tartozik s örömmel üdvözöljük valahányszor Erdély története valamely ismeretlenebb lapjának felderítésére vesz kezébe tollat. De kettősen örvendetes a tény, midőn tárgyat hitsorsosai egyháztörténetéből választ. „Az unitaria vallás történetei'' melyet Székely Sándor 1840-ben adott ki, bármily jeles munka is a maga nemében, — csak rövid, nem kimerítő és elég kívánni valót hagyott fenn. De ez mindanynyiszor úgy van: az egyetemes történelem kidolgozása a részletekét megelőzi, s épen ezért mindenki természetesnek fogja találni, hogy ez annyi előszeretettel s alapos ismerettel dolgozott életrajz az eddig nem ismert adatok egész sorát tárja fel. Szent-Ábrahámi tanársága 1716 ban, tehát egy végzetleljes korszakban kezdődik, midőn Steinville az unitáriusok kolozsvári collegiumát s templomát erőhatalommal elvette. Ettől fogva szomorú viszonyok között élete végéig 42 éven át híven és észszel szolgálta egyházát a tanári, irodalmi, egyházi s 20 éven át a püspöki pályán. Jellemzők hasznos működéséről szerzőnek szavai, melylyel életrajzát bezárja: „ö — írja Jakab — a legjobbkor jött — mondhatnám — küldettetett oly időben, mely ellenségként fordult vala szembe, leginkább azon felekezettel, mely e tanokat vállá s hirdeté, nem azért mivel részére a nemzeti fejedelmek korszakából többieknél többek vagy nagyobbak voltak felróva, hanem mivel az idők mostohaságai miatt legkevesebbre olvadt hívőinek s híveinek száma. Keresve keresteték egynél többször ok és ürügy arra, hogy hitcikkeik s létezésésök az álammal megférhetleneknek nyilváníttathassanak ; de a gondviselés megőrizte kicsiny nyáját s adott neki bölcs pásztorokat és okos vezéreket, kik azt megvédjék, fenmaradásukat célszerű rendszabályok s eszélyes maga-alkalmazás által biztosítsák. Ezek egyike kétségkívül Szent-Abrahámi volt. Nagy talentumával oly ritka eszélyesség, tetterejével annyi óvatosság, népszerűségével akkora önzéstelenség volt párosulva, hogy életéről s tetteiről Isten áldása el nem maradhatott. Munkássága eredményei mutatják, hogy a mint egy izmos tölgy gyökerei százféleképen kapaszkodnak bele a föld rétegeibe, ugy terjedett ki az ő figyelme és tevékenysége az unitárius egyházi élet minden ágaira. Igaz tudománynak és tiszta hitnek volt terjesztője, buzgó barátja, irányadója a nevelés és oktatás ügyének, éber őre a vallásosságnak és közerkölcsiségnek, megszilárditója, kifejtöje, részben kezdeményezője alkotmányos egyházi képviseleti rendszerünknek és önkormányzatunknak; intensiv munkásságra, erőgyarapodásra kívánta bírni hitrokonit és kortársait és a mi legfőbb érdeme: dogmatikánkban és confes»iónkban.
