Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1863-06-07 / 23. szám

polgárt a paptól társadalmi körben valakinek megkülönböztetnie elválasztani eszébe jutna. En részemről az efféle okoskodás és finom különböztetéseknek barátja nem vagyok s én a papot más személynek tekinteni nem kivánom a templomon kivül is, mert e distinctiók utóvégre is szélsőségre vezetnek. Mindaddig uraim, mig a hősnek, a lángésznek, a honfinak szobrokat emel az elismerő tisztelet, mig Istennek fényes egyházakat, a tudománynak palotákat emel az emberiség : addig a külsőség hatalmát tagadni botorság. Mert nem mind külsőség e ez mind ? avagy nem lehetne az Urat az ő szabad ege alatt is dicsérni—s nem taníthatna-e Plató mai nap is a fák árnyában? Azon érdemes urnák, ki egyik számban ellenemben éices kiván lenni, röviden ennyit : ha ő felteszi, hogy én a tisztes papi öltönnyel az ő egyháza zilált állapotát megmenteni nem tudnám, én viszont szomorúan látom saját szavaiból ténykép, hogy ő „szürke nadrágjá*) "-ban csakugyan nem birta megmenteni. Az én rendszerem még nem lett megpróbálva ; egyébbiránt nem tartom oly universalis panaceának a talárt, sem fehér nyakravalót, inely az egyházi épületek rongyos tetejét is kitatarozza. Ezeknek gyógyszere csak a papok apostoli buzgalma által táplált, nevelt hívek vallásos érzelmeiben rejlik. Legyen egyébbiránt az illető úr meggyőződve, hogy a szürke szin ellen még nem fogtam volna tollat kezembe, ez a quakerek solid viselete nem tartozik papon sem a botránykoztató szinek közzé. Azt hiszem továbbá, hogy a mennyi erővel én, ha pap vagyok, tarkabarka öltönytkészittetek magamnak, annyival — sőt bizonnyal kevesebbel is állásomhoz illőt is csináltathatok. De elég erről annyit. Kellőnél is hosszabbra terjedt, szándékom ellenére , cikkem. — De szükségesnek láttam, részint társalgás közben tapasztalt ellenészrevételek miatt, bővebben is illustrálni célomat s eszmémet. *) Saját szavai. Nem tehetek róla, de ha én pap volnék, akarnám hogy minden ember papnak nézzen, mert én hivatalomra büszke fognék lenni. S ki nem az ? — az jobban tesz vala, ha más pályát választa magának. Kenessey Kálmán. VÁLASZ CSILLAGOSI ÚRNAK. Vettem leveledet Látom az eszedet. Drága kedves Csillagosi úr! Volt nekem egy jó ismerősöm, a ki valahányszor mélyebben talált a kancsó fenekére nézni, mindig awal fántázirozott, milyen szörnyű részeg mindenki más úgy látszik Cs. úr is ilyenszerü inonomaniában szenved, midőn haragittasson mig engem „vétkesének „gyanusitónak" stb. káromol, azt hiszi, úgy haragszom, hogy az epém is kiömlött belé. S miért mindez ? Csak azért, mert Cs. úr a „fokozatos képviselet" hőse, ezt a ragyogó eszmét, az én vakondoki szemeimbe merte villantani, s ezért megrohanom ezt a napban öltözött diszes fiatalt. Drága kedves Cs. úr, ártatlan, kegyes és minden bűnös gyanúsítástól ment karakterére kérem, mutasson ki nekem esak egy igécskét, mellyel — önnek oly zokon esett „P oss e"-mban a „fokozatos képviselet" ellen avagy csak gondolattal vétettem volna és én igazat adok önnek. Nem Cs. úr, nem a fokozatos képviselet ellen szólaltam én fel, hanem ama modor ellen, melyben ön ennek az eszmének szolgálni látszó kivánt lenni. Én csak az álarcat akartam egy kissé föllebbenteni, mely a patheticus prédicátor arcát fedi; mert az én elvem nem a „finis sanctificat média", én jó ügy mellett igaz eszközökkel szeretek harcolni. Ha ön jónak látta megtámadni a közzsinat és egyházi főtanács határozatát, erre teljes szabadsága volt; de a lovagiasság azt kívánta volna, hogy el ne ferdítse e határozat értelmét, ama kormányzó két testületet ne gyanúsítsa olyasmivel, a mire okol nem adolt. Hogy pedig Cs. úr ezt tette, azt én saját szavaiból evidentissime kimutattam. És most mivel menti magát? Avval, hogy ö az „ad calendas graeeas" alatt csak ezt értette : bizonytalan időre! Drága kedves Ca. űr, azt tudom, hogy a kis gyermekek saját külön nyelvet faragnak magoknak és azon beszélgetnek dajkáikkal; de hogy a ki a sajtó utján a nagy közönség elébe fellépik, az a nyelvnek szokás szentesitette alakjai alatt, más egyebet akarjon érteni, mint a mi általánosan be van véve, az eddigelö példátlan az irodalomban, hanem ha a Csillagosiana dialectus sajátja. Annyival kevésbbé áll szabadságunkban tetszésünk szerinti értelmet csúsztatni egy holt nyelvből felhozott idézet alá ; mikor ilyen nyelvből idézünk, minden jó-hiszemű embernek fel kell tenni, hogy idézetünket értjük. Nyisson fel már Cs. úr egy szótári s mutassa ki nekem mit jelent ez aphrasis: „ad calendas graeeas" ? De megkímélem Cs. urat e fáradság-