Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1863-06-07 / 23. szám

tói, felnyitom a kolozsvári tanárok latin-magyar szótárát s ebben a 124-ik lapon a ,,Calendaeu szó alatt ezt olvasom : „Solvere ad Calendas graecas = soha napján, világ végén (mert a görögök nem ismerték ez elnevezést." Vagy tán ennek nincs hitele Cs. úr előtt, lássuk hát, mit mond az öreg Scheller? „Ad calendas graecas, statt nunquam, sag­te Augustus oft, .Suet., weil die Griechen keine Calendas habén." Mit mond már mindezekhez Cs. űr ? Jogoson állítot­tam e azt, hogy Ön erdélyi ref. anyaszentegyházunk kor­mányzó két testületének a fokozatos képviselet életbelépte­tésére vonatkozó határozatát — csakhogy megtámadhassa — elferdítette; és elferdítette, hogy e két testülelet gyanú­síthassa. Vagy tán itt is az önnél annyira szokásos reservatio mentalissal él ? Lássa édes Cs. úr, ha ön mint egyenes ember lépik vala fel, én is a dologhoz szólok vala, de igy cikkecskémmel az elferdített nézőpont kiigazítása körül kelle foglalkoz­nom, azért hát miután kimutattam a Cs. úr ravasz ferdítését — a mit csak tagadni lehet mint Cs. úr tevé, de menteni nem — néhány históriai adatot hoztam fel annak bizonysá­gára, hogy az erdélyi ref. anyaszentegyház újból szerve­zését megkísértette a) maga az egyházi főtanács b) a köz­zsínat és c) az ostromállapot alatt, bizalmi férfiak által, a magas kormány. E históriai adatokkal kézzel foghatólag akartam meg­bizonyitni Cs. úrnak, hogy az újból szervezés eszméje mi nálunk teljességgel nem új, hanem olyas valami, a mihez már több izben neki fogtak és a minek elébb hátrább léte­sülnie kell. Azonban Cs. úr, ezekre az adatokra feljajdul, bennök „gyanúsító vitzeket, tisztább és homályosabb cri­minaliókat, szennyes gyanúsításokat" Iát. Azt mondja; majd ki igazítja ő. Lássuk mikép teszi? Az egyházi főtanácstól megkísértett ujjá szervezés­ben megigazít egy tollhibát, miszerint 1833 helyett 1834-et írtam volt. Köszönet érette Cs. úrnak, én minden igaz útba­igazítást hálás szívvel fogadok ; de változtat-e ez a dolog valóságán ? Cs. úr részletesebben ad ja elé azt, a mit én rö­vidbe foglaltam. Olvassa el a két leírást akárki s mutasson ki ellentmondást a kettő közölt, ha lehet, kivéve a Cs. úr ér­tetlenségét és túláradozó epéjét. Az 1848-beli egyházi vegyes ülésre nem emlékszik Cs. úr, tán nem volt ott; de én ott voltam, s tudom az ezt megelőzött és itt lefolyt concertatiókat, vitatkozásokat, melyeknek nagyon természetesen nem lehetett nyomuk a Cs. úr idézte jegyzőkönyvi határozatban ; többet mondok : ma is ki tudnám mutatni a helyet, melyen a ravasz Cortes­vezér ült lesütött szemekkel. A n.-szebeni titokteljes gyűlésről nagyszerű felvilá­gosításokat ígér Cs. úr; halljuk! halijuk!! Azt mondja: ott volt az akkori püspök is, aláirta az operatumot és elfo­gadta az 1000 frt évi fizetés-pótlékot, a conferentia „fog­lalkozásának egyéb következése nem is lett." Hisz ezt kedves drága Cs. úr tudtuk mi is. A testben és lélekben összeroncsolt fő lelkipásztornak az aláírást, a forradalom­tól mindenéből kifosztotlnak a fizetés-pótlék elfogadását rosz neven senki sem vette; de azért mihelyt tehette, gon­doskodott arról anyaszentegyházunk, hogy fő lelkipásztora ne szoruljon fizetéspótlásra; 1854-ben a zilahi közzsina­ton az egész anyaszentegyház megrótta magát és a püspök fizetése pótlására évenkint 1000 frtot, szállása bérében pe­dig 200 frtot határozott s ezt repartiálta is az egyházak között. A Cs. úr nagyszerű revelatiója semmi ujat sem hoz hát, pedig — ha már csakugyan avatottja e titkoknak — azt szerettük volna hallani: mi volt az a valami, a miből semmi sem lett? Ebből aztán következtethettünk volna a bizalmi férfiaknak anyaszentegyházunk autonomiája iránt buzgó szerelmökre; igy azonban, ha Cs. úrnak mégegy­szer olyan roszul esik is, újból — minden pirulás nélkül — erősítem, hogy anyaszentegyházunk jelenlegi bár fogyat­kozásos szervezetét végetlenül inkább szeretem, mint akármiféle provisoriumot és octroy-t. Én ennél többet nem mondottam, „status árulásról" csak Cs. úr álmodozik; va­lamint álmodik akkor is, mikor bebizonyitottnak lenni ál­lítja, hogy én a tényeket ferdítve adtam elé. Hisz még azt sem állítottam, hogy Cs. úr is ott volt, ezt csak akkor mondhatnám meg, mikor kidugná a fejét a három Csillag megöl. Cs. úr fennyen erősíti magáról, hogy igaz tiszte­lője anyaszentegyházunk kormányzó két testületének; a fokozatos képviseletnek címezett cikke legalább nem azt bizonyítja; mert ha igaz tisztelője lett volna a nevezett két testületnek, határozataik értelmét bizonyára nem kisér­tette volna meg elferdíteni. Most csak ennyit, ha valódi nevét megtudnám, tán még több adattal is szolgálhatnék. Cs. úr nem akarja érteni, hogy az egyház újjászer­vezése kiviteli módjára tett indítványa forradalmi térié vezetné az anyaszentegyházat, holott elég érthetölég ki­fejtettem; a ki valamit nem akar megérteni, azt csak a Szentlélek világosithatja fel; erőtlen ember létemre ily munkához nem foghatok. Feljebb azt mondtam volt: Cs. úr nagyon megszokta a reservatio mentalis-t, íme most bebizonyítom. Többször említett cikkében az egyház igazgatásának depravatioját*) ecsetelve azt mondja : ,,ezen körülmények következése lett lassankint azon szomoritó állás: miszerint a g. syno­dus tagjai csupán egyházi (ime Cs. úr kiigazítom a nyom­dahibát) hivatalnokok voltak, — kiket nemcsak a gyülekezetek, de még a papság sem választott." Erre felhívtam Cs. urat: nevezzen nekem a közzsinatot tevő papi hivatalnokságból egyetlen egyet, a kit nem a pap­ság választott volna és én jutalomul adom „A successio és képviselet" cimü értekezést. — Közbe legyen mondva, ezt a munkát jutalomul nem azért tűztem ki, mintha én becsül­ném nagyra, hanem mivel Cs. úr látszik nagyrabecsülni annyira, hogy veszi magának azt a fáradságot, hogy érte­kezése közben megállapodva annoncirozza; én evvel is kedvébe akartam járni Cs. úrnak. *) E szónál Cs. úr elkiáltja magát „ismét ferdítés!" ö ezt a szót nem mondta; ugyan kicsoda állította ezt? av­vagy idézetképen hoztam-e fel ? Nem. Cs. úr nem mondta ezt a szót, hanem én mondtam, s mondom.

Next

/
Thumbnails
Contents