Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1863-05-31 / 22. szám

szülött embernek a jó szellemi légköre, élet­eleme. Mondjuk ki tehát röviden ; sem a tudomány, sem az erkölcsiség a keresztyénség fogalmát ki nem meríti; ezek egyes oldalai a keresztyén val­lásnak, melynek egész teljessége, Krisztus his­tóriai személyiségében van, a mint azt a hit a szellem örök törvényei szerint követelőleg tételezi. A fentebbi cikkekben a hit mivoltát és tar­talmát fejtegetvén, bölcseimi, lélektani alapokon iparkodtunk kimutatni, hogy szellemünk benső' szükségességgel vezettetik a Megváltó fogalmáig. E ponton oly positiv térre jutottunk, hol az okoskodás helyébe a történelemnek kellene lép­nie ; ámde a történelmi, mint külsőleg tapasztal­ható, a láthatlanra irányzott hittel merőben el­lenkező lévén, mint olyan a hit tárgyát nem ké­pezheti. Ez megoldhatlen nehézség lenne, ha nem épen abban állana a hit világot legyőző ereje, hogy mindent a szellem fénykörébe emelvén, a legkézzelfoghatóbbat is megdicsőíteni és bensői­teni képes. Szerencsére nem is szorulunk e tekintet­ben puszta okoskodásra, mert az uj szövetségi irók világosan megmondják mind azt mi a krisz­tusi hit igazi lényege szerint, mind azt, mikép lesz bensőnknek sajátjává, mimódon lesz szelle­münkkel egygyé. János, miután evangéliumának 3, 4, 5, ré­szeiben az álhivőség mivoltát és különböző ne­meit Jézus saját tettei és beszédei által szem elibe állította és fejtegette volna, utoljára a 6-ik részben felhozza Jézusnak egy beszédét, mely mindennél világosabban megmondja, mi a krisz­ti si hit voltaképen, mi annak értelme és értéke és mikép lesz bensőnkben uj örök élet forrásává. — Ezen előadás szerint Krisztus, a világnak vi­lágossága, nem csak uj szellemi élet szerzője, ha­nem ő az, a ki ez uj életet tovább táplálja, fen­tartja és megörökíti. — Isten életkenyerének mondja magát itt Jézus, mely a mennyből alá­szállt, hogy életet adjon e világnak (33. v.); nem testi véges életet, mert hisz azt Krisztus nélkül is bírta a világ, hanem szellemi örökéletet, mely végetlen mivoltában öröklőnek tudja magát már itt e földön. — S mikor a zsidók zörgölődnek vala e beszéden, azt mondja nekik Jézus: „Ne háborogjatok: Senki nem jöhet én hozzám, ha­nemha az Atya, a ki engem elböcsátott, vonándja azt"; Mintha ezt mondta volna: Ti, kik hajele­ket és csodákat nem láttok, nem hisztek (4 v. 48 v.), beszédem értelmét meg nem foghatjátok s e dolgok felől nem Ítélhettek, a mint nem Ítélhet a vak a színekről, mert engem mint hit tárgyát csak az élő igaz hit ismerhet felj senki pedig nem hi­het, hanem ha szivében Isten támasztott hitet, miután, a mint fentebb láttuk, nem mi adjuk ma­gunknak a hitet, hanem az Isten szerzi miben­nünk, és azért folytatja tovább: „Megvagyon írva a prófétáknál: És lesznek mindnyájan Is­tentől taníttattak; A ki azért az Atyától hallott és tanult, az én hozzám jő. Nem hogy az Atyát látta volna valaki, hanem csak az, a ki Istentől vagyon; ez látta az Atyát." — íme gyönyörű kifejtése annak, a mit mi az Isten hitre nézve szinte fentebb fejtegettünk: Istent senki nem látta, senki nem észlelhette, hanem a ki Istentől van, a kinek szellemében a föltétlen jó eszméje nyomán az Isten tudata föléledt: az látta az Atyát, abban Isten /^£a-ja=látomása meg van. A fejtegetett mondat utó része tehát nem a Krisz­tusra vonatkozik, a mint a magyarázók közönsé­gesen tartják, hanem általában a hívőkre. , Miután igy a hit mivoltát kifejtette, megol­dását adja ama nehézségnek, hogy mikép lehet ő, a látható Jézus, a láthatlanra irányzott hitnek tárgya? — Ama mennyből alászállt életkenyér — igy folytatja előadását — nem más, mint a földön testté és vérré vált X6yo$ és azért mondja (56, 57. v.): „A ki eszi az én testemet és issza az én véremet, az én bennem lakozik én is abban. Miképen elbocsátott engemet amaz élő Atya és mint én is élek az Atya által, ugy a ki engemet eszen, él az is én általam." Itt van a rejtély meg­fejtése. Valamint a kenyér és hús ugy ád élet­táplálékot a testnek, ha bevesszük és testünk ál­lagával bensőleg assimiláljuk, ugy kell, hogy a szellemi életet teremtő Xdyoq szellemünkkel any­nyira egygyé legyen, hogy mi lakozzunk ő benne, legyen létünk légköre, melyben vagyunk, élijnk és mozgunk, ő meg lakozzék mi bennünk, legyen életünk mozgató princípiuma, legünknek lelke. Akkor valamint Krisztusnak >Ém örök élete az Atya által, ugy a ki Krisztus Jellemét bevette és szelleméletével assimilálta, örök életet él ő általa.

Next

/
Thumbnails
Contents