Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1863-05-17 / 20. szám

Itt — szabadjon megjegyeznem — ugy látszik, r. zsinatunk a közzsinat által okadatolt véleményadás végett kiküldött ezen indítványnak ; „hogy az egyházmegyei jegyzők csak bizonyos meghatározott időre választassa na k,u

— egyenes értelmétől, a tisztujjitásból vett indokolás utján, eltért. Mert jegyzői választás és ujjitás egymástól némileg különböző észfogatok. Nem lehet emez amannak következetes okadása. Ha igy okoskodnánk: „az egyházmegyei jegyzők csak bizonyos meghatározott időre választassanak. Tehát, vagy mert, háromévenkint ujitandók": az alak hiánya miatt paralogysmust követnénk el, nem levén következetes kapcsolat az antecedens és consequens között. De azon határozatilag csak általánosságban kimondott tételnek :,,az egyházmegyei jegyzők háromévenkint u j i t a s s a n a k,<

{

— nincsen is, tekintetbe véve fenálló egyházi szervezetünket, határozott értelme. A honnan abból kiindulva, oly kérdések merülhetnének fel, melyeket a jelennen hivataloskodó jegyzők jogsérelme nélkül nem lehetne megoldani. Jelesen : „a mostan hivataloskodó, nem újítás feltétele alatt választott, egyházmegyei jegyzők ujjitás alá jöjjenek-e ?" Ha igen : három év múlva e, vagy rögtön ?" Rögtön nem ujitathatnának, ha a háromévenkinti ujjitás emeltetnék jogérvényre. Mert igy nem volna értelme a háromévenkénti ujjitásnak. Tehát három év múlva kellene ujjitatniok. Igen de, tegyük fel, ha ujjitás alkalmával, bármelyik esetben, ujjolag meg nem választatnának, jogsérelmet szenvedhetnének. Nem épen azért, hogy meg nem választattak, hanem azért, mert azon esetben, hogyha nem az ülnökkarból választatnának az uj jegyzők, a már teljes számmal lévő ülnökök közül is, kiknek pedig sorából választattak vala jegyzőkké, kirekesztve lennének. És igy a jegyző, ki évek alatt, a közgyűlések és törvényszékek igáját s többnyire a közigazgatás terhét is, hordozta, minden vétségén kivül, legalább a bekövetkező ülnökujitás idejéig, az ülnökkarból is kieshetnék. A mi csakugyan jogsérelme lehetne. Azt mondhatná valaki; „ha mások feletti képességet tüntetett ki a jegyző s megérdemelte a közbizalmat, újból megválasztatandik." — A ki azt hinné, hogy szabad választás utján mindig a legérdemesebb választatik meg: az ismeretlen a gyarló emberi dolgok folyásával. Nemde gyakran épen a mások felett kitüntetett érdem és szellemi fensőbbség a lapis offensionis, a gáncs, mely az igazság s közjó barátit száműzi, csak időnkben, hány példát nem láttunk már, itt is amott is, arra nézve, hogy nem az érdem, hanem többnyire a közbotrányig űzött pártharc vivta ki a diadalt? De az ily szőrszálhasogató kérdések megoldását más illetékesebb birákra bizva, a második, űgy vélem közérdekübb, felidéztem tárgyra megyek át. Második tárgy, mely igénybe vette r. zsinatunktanácskozását: „főjegyző B. A mint helyettes elnök atyánkfiának, a közelebbről tartott részleti egyházlátógatószék eljárásáról telt alább következő hivatalos jelentése s annak folytán felmerült ügyek elintézése. „Tiszteletes részleti zsinat! — Kötelességemnek ismerem, hogy mint a jelen évben, mult 1862-ik polgári évről, tartott részleti egyházlátogatószéknek h. elnöke, hivatalos eljárásunkról, annak némi eredményéről s az olyas tudatandó tárgyakról, hivatali jelentésemet a t. r zsinatnak tisztelettel megtegyem. Kiszállottunk január 20-kán Körös patak egyházunkba ; s végeztük kivatalos eljárásunkat február 6-kán Hidvég egyházunkban. A közzsinati ujjabb határozat szerint, napjában, napi állomásunk helyén, kettönkint vizsgáltuk esperesi látogatás alatt álló egyházainkat, az előleg köröztetett programmunkat tartván vezérelvül. Ugy vélem, legcélszerűbben teendein hivatalos jelentésemet, ha elsőben kebli egyházaink vallásos, szellemi és anyagi életét általánosan, mintegy tájékozásilag, rövid vázlatban ismertetendem ; s aztán az egyházlátogátásunk folytában felmerült tényleges körülményeket s egyéb a t. r. zsinattal tudatandó tárgyakat, elintézés végett, előterjesztendem. 1. Egyházaink vallásos élete. Az ujabb időkben elviharzott belviszály, forradalom, mintegy lázas ingerültségbe hozva az értelmet, — mint tapasztalásból tudjuk, — a nép vallásos életét alapjában megrendítette vala. A keresztyéntelen Önzés, szeretetlenség, a nyilvános istentisztelet iránti közöny, el valának hatalmazva a nép minden rétegében. Paptársainkat, mint megannyi siralmas Jérémiásokat, szünetlen panaszkodni hallók: hogy az Űrnapjain a templomok csaknem üresek ; ők kevés sikerrel működhetnek az Úr szőlőjében ; s hogy a nép között az erkölcsi élet naponkint alább sülyed, hanyatlik. Evek teltek el. Az értelein nem egyszerre gyógyult ily lázas állapotából. Ezelőtt 6 évvel kezdettük vala, a főt. közzsinat határozata következtében, egyházlátogatás alkalmaival, a templomi istentisztelet ünnepélyes tartását. — Csudadolognak látszott. A különben rendszerint mindig újságon kapó nép kevés részvétet tüntetett ki. Azt hivők : az anyagiság utáni korlátlan törekvés, korunknak e hatalmas bálványa, talán kiirtotta minden jó, szép és nemes csiráit a nép szívéből. De ne csüggedjünk a jövőről. Evenkint nagyobb-nagyobb gyarapodását tapasztalok általában a vallásos buzgalom éledésének. Az értelem, kábult zavartságából tisztulva, kezdi kivivni jogait, mely egy felsőbb világhoz kapcsolja. Mostani egyházlátogatásunk alkalmával, hallgatókkal zsűfolt templomokban a népség szívemelö éneklése által lelkesítve álloltunk naponkint szószékbe, hogy az ez idő szerint annyi csapás, inség, nyomor sujlolta népnek vigasztalást szóljunk ; hogy az apostol szavai szerint; „a jóban való állhatatos megmaradásra," buzdítsuk. De — szomorú tapasztalás! — a főbb rendűek, — kevés kivétellel, — kiknek jó példával kellene a nép előttmenniök, irányt adniok a tömegnek, nem igen láttatának, ily ünnepélyes alkalommal is, az imaházban. Pedig dicsőült őseink, kik a hon védszellemei voltak, nemde, ugy tudjuk, a vallásosságban keresték s tüntették ki nagyságukot. A^