Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1863-05-10 / 19. szám

várni lehet. Mennyi erő fejlődhetik ki ezen egyházból, ha célszerű képviselet által igazán egy testté és lélekké alakulhat! Ezután száll Lámpási úr a successio kérdésére de szinte csak néhány szokott élczeivel suhan el a fontos tárgy mellett Azt mondja magáról is, hogy kivánja a püspökséget az apostol felhozott szavai után. Jó lesz azonban tovább olvasni mind a Timotheus mind a Titushoz irt levelekből a püspök erényeit és kötelességeiket, a többek között: legyenek idegenek a harcol ás tói; szükség pedig, hogy ne legyenek vakmerők az ö érteim ökben, nem haragosok; s az elméket ne igyekezzenek elforditani stb. Továbbá a canon ellenes gyakorlatból ezen vigasztalást húzza ki L. úr, hogy a succesio sok kedvetlenségtől, zavartól, romlástól, veszélyes bonyodalmaktól védte meg anyaszentegyházunkat a közel múltban. Mintha mondaná; mily nagy nyagodalma volt a két honnak a közel múltban, midőn megyei és országos hivatalnokaik választására törvényes jogaikat nem kellett gyakorolni ! Hátha még a járás főnökeinek egyenesen kerületi főnököknek, vagy épen a hivatalnokok fiai, apáiknak mint valamely patrimoniumba suc^cedáltak volna ? ! Bizonyára bajos dolog a hideglelőssel elhitetni, hogy ne fázzék, mert nyár van; a vizkórossal hogy a viz ártalmas, vagy a víziszonyban szenvedővel, hogy a víztől ne féljen. Végre úgy nyilatkozik L. úr, hogy hosszú — de a dologra ugyan nem tarto?ó cikkét azért irta ; mert a most saját védelmére felszólaló cikkírót — kit jóra való, buzgó, de nagyon heves és meggondolásnélküli fiatalnak tart (stb.) meggyőzze arról, hogy a revolutio ösvényénél sokkal idvesebb a reformé, s hogy itt a nyakra főre rohanás többet árt, mint a késedelem. Az idézett epithetonokra, valamint egyébütt több variatiokkal előforduló kedvellen és ízetlen címezésekre, csak azt jegyzi meg cikkíró: hogy azok bizonyára nem Urbánus hanem inkább hostáti (külvárosi) embertől jöhetnek. A nyakra-főre rohanás vádjára pedig még egy pár szót tűrjön el L. úr. Ezelőtt harmincnégy évvel már elhatározta volt az egyházi főtanács a successio eltörlését; — bár ha egy év múlva a gener. synodus ellenszólására visszavonta, mint most megfordítva a fokozatos képviseletet a gener, synodus — s azóta ezen kérdés sokszor megujulf, vitatódott. És mégsem ért meg az életre? sőt a ki megeleveníti, az a revolutio terére lépett ? olvassa meg csak L. úr az e tárgyban eddigelő ismeretes felszólalásokat, s ne hunnnya be szemét azokra, a mik a szomszéd Magyarhon protestáns kerületeiben történnek. Olvassa mindenekfölölt az egyházszervezetet illetőleg külföldön megjelent jeles irókat, és gondolkozzék, ne hogy már az együttélők is méltán felkiálthassanak : Lámpási a bölcsességnek Előtte hiába égnek ! *. *. *. ISKOLAÜGY. A TANÜGY ÉRDEMÉBEN. III. Iskolai felügyelet, tanügyi elöljáróság — jőnek ezúttal napirendre. Kimondott elveink szerint ugyanis nem elégséges a növelés dolgába n ellenórségül bármely nyilvános exameni vegyes közönség. Ennek bírálati eljárása mindenkor nagyon viszonylagos értékű lehet. De önmaga azon közönség, mely feldicsőíti a fényesen sikerült közvizsgálatért, elitélni kész leend a tanítót, ha történetesen utóiérne azon csínyen, hogy csakis az examenre s annak kedveért — tanít e ? — csak tanultat. Mit tegyünk immár? hova forduljunk ? elnézve sok helyütt a nyomasztó közönyösséget, — kiknek őrfigyelmére bizhassuk tehát az emberiség minden kegyeletének ama kincses házát — iskoláinkat?. Semmi kétség benne, hogy reátok nézünk, tőletek várunk legtöbbet — hivatott férfiak, t. t. egyháziak 1. Tudjuk mi, és dicsekedve valljuk sajátunknak magyar prot. egyházunk amaz őshagyományszerü intézkedését, hogy tanitói pályáról előléptetve szokta és szereti mind e napig szemelgetni e.szolgáit. Előre száinitó bölcseség, vagy idők és körülmények szüksége honositá körünkbe e gyakorlatot, mindegy. Mi őszinte tisztelet érzelmeivel vallhatjuk be, hogy a ti leikeitek ápoló szerelme, önfeláldozó kegyes buzgalma teremti vala jó részben, és tartja fen iskoláinkat legkisebbtől mind a legnagyobbig. Erőtlen itt a szó; tények hirdetik állitásunk igazságát, s följegyzé a történelem komoly szavú múzsája. Jó lenne hát ennélfogva helyén hagynunk e dolgot: legfőbb és majdnem felelösségmentes felügyeletök alatt s mind örökre csak otl tartogatnunk a tanodákat; mert lám, csak a legközelebb mult patentalis korszakban is az ö palástjaik védszárnyai takargaták azok életét! — sohajtá egvnémelyik ájtatos elmélkedő. Adjunk kizárólagos szabadalmat papjainknak arra, hogy az ő fenhatóságuk öljön vagy elevenítsen, irtson vagy plántáljon, szerezzen üj foltot az ócska posztóra vagy avult foltozgatást tegyen az uj kelmére — iskoláinkban. Hallgatásba temetve most mindenféle magánérdeket pap és tanitó között; csak a dolog velejét fogjuk fel s legyük kérdésbe : Kívánják, igénylik-e még napjainkban is a korlátlan véduri jogot? elvállalják-e annak egész felelősségének terhét — növelésügyünkre nézve — egyházi szolgáink ?. Szabadjon kételkednünk. íme az idők jelei: a presbyterialH régimén megszünteti egyházi téren is a különös papi rendet, lehetőleg minden fokozaton párhuzamba állítja a királyi nemzetség- s szent papságnak palásttalan tagjait a paláslosak mellé. Az iskola sem lehet monopolium. Hazánkszerte ugy alakult a közélet és gyakorlat, hogy saját rendeltetésű tanügyi választmányok — élükön mindenkor az e. szolgákkal — kezelik e roppant fontosságú ügyet. Méltán és nagyon helyesen. Született magyar és protestáns keresztyén gondolni sem tudná különben.