Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1863-05-10 / 19. szám

Fájdalom, hogy annyi hősiességgel kivivott és fentartott ilynemű szép elméleteinken mostoha kegyetlenséggel keresztül gázol s kiáltó ellenmondásokban nyilatkozik néhol a gyakorlat. Ám nézzük sorra az ügyfolyamot! Első rendű s legközelebbi elöljárósága tanodáinknak az alapító helybeli e. közönség, illetőleg annak képében — a lelkipásztorral együtt a presbyterium kebeléből gyülekezeti közbizalom által választatott értelmes buzgó egyháztagok. Vétkeznénk azonban már itt olyas megszorítással, hogy csak épen presbyterek választathassanak. Hogy pedig ennek köréből a tanítók s tanárok ki nem zárandók, szintúgy magában értetik. Második lépcsőn a körlelkészet vagy decanatus vagy szomszédügyelőség állana s fog állani, ha valóban megalakulhat a több rendbeli gyenge kísérletek után. Most még egyelőre alig tarthatjuk tényleges fenhatóságnak, mint a mely még nem is emelkedett fölebb a népiskolákra ügyelés körén, s nálunk legalább, nem mindenki veszi komoly figyelemtárgyul, mit mutat az is, hogy nélkülök tartatnak tanítók értekezletei. Tehát álljon második fokozaton az e.uiegye. Ezt követi az egyes e.kerületek saját különös tanügyi választmányainak fenhatósága, melyet betetőz az egyetemes. Ezt ugyan kezdetleg jól nevezték „Népiskolaiénak, és ugy kellett történnie, hogy „egyetemessé nőtte ki magát. De méltán jegyzünk ide egy szerény észrevételünket. Mi természetesb annál? hugy a kertész kedvenc ültetvényeinek nem csupán diszes lombkoronáját, hanem főleg gyökét és törzsét ápolgatja és ápolgassa gondos figyelmével, minthogy ez a „Condilio sine qua non." Mi pedig e tekintetben — félő, hogy gyakori extravagantiába esünk. Ilyen az, hogy némely alföldi népes gyülekezeteinkben a népiskolák s középtanodák felügyelési jogát, — a lelkipásztor hatásanak majdnem teljes háttérbe szorításával, sőt kizárva magát a tanitó és tanári testületet, csaknem kizárólag egyedül a presbyterium egész tömegében gyakorolja. Minő eredménynyel? mondanunk sem kellene, mert alig történhetik máskép, hogy ily esetben a hívatlan ochlocratia nyűgeiben szánandó sorsú tanférfiaink lemondással határos elkeseredésig zaklatottan emlékeznek a „quem dii oderunt"-ra. —• Ilyen az is, hogy ezzel ellenkezőleg: más egyházakban, tehát azok tanodáira nézve is, a lelkipásztor egymaga kiván lenni a minden mindenekben. Ugyanis önhatalmú tekintéllyel összeír néhány presbytert és eszébe jutott másokat is, elbérmálja őket „iskolai választmány"-nak, kik aztán iskolalátogatásainál adlalusok gyanánt szerepelnek ugyan; de tanácskozó testületté soha nem alakulhatván, az ügy érdemébe avatva egyáltalában nincsenek, a tanítói értekezleteket csak távoli hírekből sejtik, s elvégre öRmaguk előtt nevetségessé majd boszantóvá lesz a kénytelen — kelletlen quasihivatal. Ekkor viszont mi következik be ? A Iegsanyarúbb autocratia önkényü korlátozásai állanak gátúl a tanférfiak jó akaratának. Áldott remény te, aki éltesz, ne is hagyj el bennünket, biztass, hogy legalább az e. megyei ellenőrség fölfedezi majd s elháritandja ez és amaz visszaéléseket. S mit látnak szemeink? azaz látni óhajtanának, — mert —- néhol — ezen e. megyei felsőbb tanhatóság nem létez. Tán sokat is mondunk; — vagy igen! de hogyan? Gyűlések alkalmából jut néhány óra az úgynevezett „Népiskolai választmány" jegyzökönyveinek a múltkorinál továhbirhatására. Felolvastatnak t. i. a beadott decani jelentések, annyi, amennyi kiányzik a be nem adattak teljes számából; ezekre észrevételek tétetnek azon szellemben a mint hivatalosan kömoly vagy kedélyes hangulatú irmódorban szerkesztvék, s hinnünk kell, hogy megfelelő intézkedések is tétetnek. Hanem az itt a lett dolgok legfontosabbika, hogy valamely e. megyén a középtanodak relatioinak fölvételére, ellátására — tán illetékes hatóság vagy csak idő hiányzik? — elég, hogy ama jeles documentumok raptim szárnyra keltve, egyszerűen továbboztatnak, egy árva ,,vidi legi" jegyzet s ludomásvétel nélkül, az e kerületre. Aki már e dolognak genesisét a jó rendnek lelkéig felvinni képes volna, azon jámbor hivő mindörökre óva van a manicheismus-féle eretnekségtől. Nemde ily baljóslatú körülményekben keresendő s található lesz-e aztán azon tetemes kárvallások igaz oka, melyek a tanügy reformja körül kifejtett áldozataink s erőfeszítéseink áldástalanságában folyvást érezhetők. A növelésügy kormányzati oldalának gyöngeségét jelzi és vádolja az olyasféle körülmény (melyet tanulságul idejegyezni szükségesnek találunk), miszerint ezernyi lélek tudományos erkölcsi fejlesztésének vezérelvei körül meddő szóviták párbaját harcolja egy-két ügyintéző magán vagy hivatalos egyén, s mig folyton folyik a harsolodás közöttük bizonyos „özönvíz előtti" és ,,az alatt nőtt, után élő" münevek definitioja felett, a kölcsönös demoralisptio mételye kiszivárog a közönségre is. Nemde inkább törvényesen hivatott testületeké lenne itt az illetőség ? Sokszoros bajunk az, hogy midőn ügyeinket rendezni szoktuk, felülről aláfelé, tetőn kezdve — falak helyére — építkezünk, nem amint kell vala, hogy tögyökében szilárdul megalapítva nőné ki magát alulról fölfele intézkedéseink öszhangzatos egésze. Csak ez érdemel alkotmányozás nevezetet. És pedig az általunk vitatott téren annyival gondosabb figyelem és avatosabb körültekintés kívántatik, a mennyire csalhatlanul reánk száll a jövő kor Ítéletének súlya, tán ama prófétai szavakban: „az atyák ették meg az egrest, és a fiak foga vásik bele." Kivánatúnk ezúttal sem több sem kevesebb, mint: kormányzati bölcs elveinkhez szigorúan pontos alkalmazkodás — valamint az egyházi ügy az iskolai téren is. Mert tudnunk kell, hogy minden eltiport igazság szomorú következményű tévedésekben boszulja meg önmagát. Békés, april közepén, 1863. TanügybarátokKÖNYVISMERTETÉS. IRODALOM. Magyar-tót olvasókönyv. Cjtanka uherskoslovenská. Készítette és kiadta Wálka János dunaegyházai lelkész 1862. második bővített és javított kiadás. Pesten Trattner Károlyinál közép 8 rét, 223 lap. Ára 40 kr. Válka János dunaegyházai lelkész űr, évtizedek óta