Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1863-05-10 / 19. szám
ján.*) Kész dolgozat olvastatott fel a bizottmányi gyűlésben; harmadnap múlva pedig már a főconsistoriurnon is keresztül ment. I)e a mindjárt következett széki gen. synodusra egy ellennyilatkozatot adott be az udvarhelyszéki egyházmegye, melyet ott a seniorum collegiumnak tiz4agjai irtak alá maguk és tractusaik nevökben; később pedig az egész szervezetet a Sumrnus Magistratus nern hagyta helybe. Kik voltak azok a némely hitfeleink, akik talán remonstráltak ellene, ezeknek neveit a cikkírótól bátran hirdetheti L. űr, ha bizonyosan tudja, a házak fedeléről is. Az utolsó sorok is nem egyebet mint a L. úr e tekintetbeni éretlenségének bizonyitványát foglalják magukban; és itt rnár — ha tetszik — L. úr sóhajthat fel: „Akarta volna, hogy ne is mondotta volna." Ezután az 1848-beli vegyes egyházi gyűlést hozza fel L. úr, hova a synodus tagjaival együtt vidéki számos ifju papok tódultak, talán mint Cortesek megyei restauratióra: mind hősök, mind fiatalok! Igaz, hogy ekkor választódtak követek a pesti protestáns egyetemes gyűlésre, s ezeknek utasítás is adatolt későbbre 119. sz, alatt, melynek első soraiban ezen szavak olvastatnak: ,,Előre lehet látni, hogy anyaszentegyházunk egyházi alkotmányos viszonyai, ugy a nevelés és oktatás ügye, a polgári megváltozandó viszonyokhoz képest, és a kor kivánatához alkalmazottan, célszerű javításokat kell hogy kiáljanak" stb. Ezek szerint a fo egyházi gyűlés épen nem azt az elvet mondotta ki, a mit L. úr erősít. Kit tartott pedig L. úr a Cortesek vezérének, és miként verettek meg; erre a cikkiró nem emlékszik: de a debreceni csatának említése, méltó indignatiot ébreszthet az olvasókban is. Most következik már a titokszerü n.-szebeni gyűlés; a melyet azonban könnyű lesz felvilágosítani. Erdélyben 1850-ben minden dicasteriumok, s a ref. fő consistorium is nem létezőknek tekintetvén, egy rövid ideig tartó provisorius testületet akart a ministerium felállítani, csupán a folyó ügyek kezelésére; s volt terv adra egy bizottmányra nézve is, mely az egyházi főtanácsot újra szervezze. Ezen conferentia jegyzőkönyvét néhai püspök A n t a 1 János és az unitárius püspök Székely Sándor urak is aláírták, s az egyik 1000, a másik 600 pfrt évi fizetéspótlék felől biztosítást vittek haza, mely segélyt, mig éltek, vették is. Ezen egész conferentia két napi foglalkozásának egyéb következése nem is lett, a tervezett újítások féretétetvén: a L. úr titokszerü gyanúsításából pedig szinte azt lehetne gondolni, hogy ott valami egyház-árulás követtetett el. A bizalmi férfiak teljesítették kötelességöket; s az elnyugodott föpászlorok, ezért csendes öntudattal szálhaltak sírba. És igy a cikkiró épen nem, >— de sokkal inkább Lámpási űr pirulhat a gyanúsításokért. Sokat lehetne még a fenebbi darabka históriára megjegyezni, mind általában, mind egyenkint: azonban csak a legkevesebbat mondjuk Horáccal: sed his non eratlocus. *) Ezen szervezetei szinte egész terjedelmében látni lehet Dósa Elek jogtudor és tanár úrlól csak e napokban megjelent egyházi jogtan Függelékében. A közelebb mult két évbeli határozatokban szembeszökő ellenmondást pedig azzal kívánja L. űr kiegyenlíteni, hogy csakugyan történt egy nevezetes lépés, a presbyteriumok felállítása; de az idő megint kedvezőtlen fordulást vett, s tovább folytatni nem lehetett. Igen helyesen most a fundamentumon kezdették a házépítést-, 1833-ban pedig a tetőzeten ; de nem kell sokáig pusztán hagyni az alapfalakat, mert ha az eső el nem mossa is, legalább megrongálhatja. Sietni kell a falak emelésével, és a fedél alá vétellel! Most rnár a hasznos tanúságok következnek az úgynevezett históriai töredékből, előre bocsátva e mondatot: história est magistra vitae, melyhez jó lesz vala kapcsolni a historicus kötelességét is : n e quid falsi dicere audeat, ne quid veri non a u d e a t. A tanúságok után pedig, melyek épen nem a darabka históriából folynak L. úr ezen kérdést teszi magának: Mi következik abból? Felelet; teljességgel nem a következik, a mit L. úr az a és b betűk alatt szinte pathoszszal felemleget. A cikkiró buzgó híve az egyháznak, és ki az ellensége ? ezt a következő nemzedékek helyesebben fogják megítélni. A ferdítés L. úrra van bebizonyítva ; cikkiró pedig, mind két felsőbb egyházi testületeknek igaz tisztelője, a mit a nagy fontosságú tárgynak előbbi értekezésébeni kifejtésével, sőt most>L. urnák a tárgyat épen nem világosító, s csak ide s tova szökdellő, gyanúsításokkal teljes iratára tett ezen feleletével is tanúsítani igyekezett. Mivel érdemelte mégis a cikkiró az egymásra halmozott szép címeket és bókokat ? Azzal talán, mert némi aggodalmat fejezett ki aziránt, hogy a fokozatos képviselet későre fogna létesülni. Félelme azonban épen nincsen, mert a mit az idő megérelt, az meg is születik; s ugyanazért szerény indítványt is merészelt tenni, mely szerint a fokozatos képviselet, miután erre az egyházat megértnek tartja, minden zaj nélkül létre jöhetne. De felkiált L. úr: fiatal indítvány! s még fiatalabb álom a kivitel módja, egy reggeli és estveli együttdolgozás után ! kérjük L. urat, olvassa tovább a 195. lapot, hol még egy számosabb bizottmány is véleményeztetik, s ezután kerülne a gener. synodus elibe. Mit kelljen pedig ekkor tenni, erre nézve a mondatik: consilium resque locusque dabunt, és ebben a nagytiszteletü testület bölcseségének s előrelátásának elég tágas tér maradott nyitva. Most már a cikkiró kérdheti L. úrtól: Miért nyirbálta meg a fenidézett sorokat? Ez igazán elferdités, melyre pirulva kiálthat fel L. úr: páter peccavi! sha ugy tetszik a fenebbi szép bókokat, és címeket is magára alkalmaztathatja. Annyival inkább pedig, ha a mindjárt következő nagyszerű elferditéseket tekintjük. Az idézett 200. lapon ugyanis L. úr az egyház igazgatásának depravatioját említi; s pedig ezen kifejezés, nemcsak ott nincsen, de a cikkírónak gondolatjába sem jött. Mindjárt alább egy más ferdités, — ha nem lesz sajtóhiba — a gener. synodus tagjai csupán v ilági hivatalnokok voltak; holott az idézett helyen ez áll: csupán papi hivatalnokok stb. s az ott feljövő tárgy