Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1863-04-05 / 14. szám
vagy ime amott van; ha a főforrás hosszú folyamán át felszedi magába a minden oldalról előbuzgó patakocskákat, ki különböztethetné meg annak eredeti vizét s szinét ? kétségkivül a mi érzelmink, gondolatink és határozatink szövevényébe be vannak szőve a keresztyén szellem szálai is ; — házi s nyilvános szokásaink, tudományunk, műveltségünk, magán- s nyilvános életünket mozgató gondolatok, mind kétségkivül a ker. szellem befolyása alatt képződtek s képződnek ki: de ki mutathatná most ki e szellemszálakat? Ellenben amaz első időkben, midőn a keresztyénség a vele egészen ellentétben álló világ szinpadán megjelent, midőn az elfajult emberiségből egy teljesen uj nemzetséget válogatott össze és nevelt, mely érzületben, szellemirányban s erkölcsökben oly élesen kivált minden másoktól: ekkor sokkal inkább szembetűnt, a kereszty. szellem világujitó erejének egész eredetisége. Melyről hogy tisztább fogalmunk legyen tekintsünk meg nehán}' vonást az első keresztyének életéből. J , Első szembetűnő vonás : azok vallásos lelkesültsége. Aligha van a történelemben oly nagyszerű s lélekemelő esemény, mint a keresztyénség diadalmenete, alig látható a kiindulási pont s aránylag rövid időn már a világuralomnál áll. Bár az akkori világ felhasznál mindent a keresztyénség elnyomására, fel hadseregét, tudomány s művészetét, fel mind azt, mi a korábbi pogány vallásokban szép, szívet vonzó vala: mégis három rövid század lefolyása alatt maga e világ meghajolt a kereszt előtt. S honnét e jelenet ? Igaz hogy az isteni gondviselés már régóta készitgeté a keresztyénség utát a népek lelkében, igaz hogy a régi intézmények már mind megkorhadának s uj állapot után sovárgott a világ: de legtöbbet e vallás diadala érdekében az ebben rejlő benső igazság mellett első vallóinak lelkesültsége teve. Nem a test szerinti bölcsek, nem a világ nemesei, nem a föld nagyjai, hatalmasai valának azok, kik eleinte a keresztyénség szerény lobogója köré gyiilének, hanem halászok, vámosok, kézművesek és rabszolgák, kik minden világi haszon, előny reménye nélkül kiszakiták magokat korábbi megszokott viszonyaik s szokásaikból, kik minden földit, sőt életeket is azon vallásos eszmékért, melyekért lelkesülének készek valának minden percben áldozatul adni. E világban valának ők, de nem e világbóliak, — örvendeztek, mintha nem örvendeznének. Mit nekik a világ adhatott, vagy tőlök elvehetett, azt szegénységnek tekinték, az ő gazdagságok Istenországa volt, fegyverök a hit, mely e világot legyőzi. Minő vallásos lelkesültség volt csak az egy Pál apostolban! Ez a tűzoszlop, ki maga mondá magáról, hogy ő szüntelen ég, ki országról-országra jár, hogy az evangyéliomnak hívőket szerezzen. Hol sikerül a győzelem, ott hálaérzelmekre hevül, — hol ellentállásra talál a szent ügy, ott felgerjed szeretet élesztette szenvedélye, ha valakit gyengének lát, vele szenved, ha valaki szenved, vele együtt emésztetik „mindenekben ugy viseljük magunkat, mint Istennek szolgái, sok tűrésben, a nyomorúságokban, a szükségekben, a szorongatásokban 2 Korint. 6, 4 — 10. stb. Második szemünkbeötlő fővonás az első keresztyének életéből a szeretet harmadik fővonás: azok erkölcsi tisztasága. Minden uj vallás kezdetben bizonyos erkölcsi lendületet ad követőinek, már csak az azokra való tekintetből is, kiktől ez uj vallás-hívek külön szakadtak, s kik ezeknek minden léptét gyanúsan őrködő szemekkel kisérik, kényszeríttetnek mintegy, hogy erkölcsi tisztaságra törekedjenek s kerüljenek minden botránkoztató! De a keresztyénség minden más vallások felett legbensőbb lényegénél fogva kiválólag erkölcsi vallás, mely a szellem és test közötti mélyen érzett ellentétből indulván ki, a szellem világánál itél meg minden istentelen s tisztán természeti elemet. A ker. község a legtisztább s legszentebb szellemélet képét nyeré alapitójában, mely folytonosan buzdít, hogy szakítson minden igazságtalansággal, ki azon nevet ki akarja ejteni. Ugyanaz, mely a keresztyéneket szeretetre buzditá, kötelezé egyszersmind a bűnök elleni legkomolyabb harcra. Azon lélek, mely a gyülekezetet alapitá szent léleknek neveztetett, mely követeli s szüli a megszenteltetés gyümölcseit, minők: szeretet, béke, öröm, szelídség, tisztaság. Ezért neveztetének a szentek t. i. a világtól s ennek bűnös szokásitól magokat elkülönitők királyi papi népnek, mint a mely hirdeté élete által erényeit annak, ki őket setétségbő'l világosságra vezérlé. Midőn az ifjabb Plinius ró-