Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1863-03-29 / 13. szám

got, nem is szeretnők ,,egy reggeli és egy esteli együttdolgozás után" rögtön ráütni a stempelt; mert nálunk az az aristoeratico-liierocraticus egyházi főtanács, meg az a hierocratico-aristocraticus zsinat eddig elő minden nevezetesebb intézkedéseit ki szokta volt küldeni véleményezés végett az egyházmegyékhez, szerette, meghallgatni az illetőket, lehetségig megfontolni a teendőket, szóval bármiféle —cratanak keresztélje Cs. úr, de autocrata soha sem volt. Ezért tartom én Cs. urat heves, tüzes? buzgó szerelmu, de meggondolás nélküli fiatal .emberne k. Ha a fiatal álarc alatt mégis egy tapasztalt vén ember rejtőznék, ugyancsak megjárnám, nagyban csalódtam volna, de csalódni emberi dolog! De nem, nem, nem csalódhatom! Cs. úrnak heves fiatal embernek kell lenni, ezt mutatja nagy poesise, mely annyira elragadja, hogy a valóságot számba sem veszi. Például a 200-ik lapon az erd. ref. egyház igazgatásának az idők és körülmények következtében történt depravatióját ecsetelve, költői raptussal igy folytatja: „ezen körülmények következése lett lassankint azon szomoritó állás: miszerint a g.synodus tagjai csupán világi hivatalnokok voltak, '— kiket nemcsak a gyülekezetek, de még a papság sem választott." Minthogy itt az egyház jelenjének alakulását vázolja, azt kell hinnem, hogy a ,,voltak'4 csak tollhiba e helyett, „lettek," különben oly ravasz és szándokos csavarást kellene kimutatnom, minőre egy tüzes, heves, de nemes indulatú fiatalt nem tartok képesnek. Ha helyes az én kiigazításom, ezennel felhívom Cs. urat: nevezzen nekem a közzsinatot tevő papi hivatalnokságból csak egyetlen egyet, a kit nem a papság választott volna és én ime jutalomul adom A successio és képviselet című értekezést, ,,mely a „Prot. Egyh. és Isk. Lap" 1861-ki folyama 40 — 43. számaiban megjelent s könyvárusi utón is kapható." Nem akarja tudni Cs. úr, hogy a közzsinaton minden papnak helye van, rendszerint meg is jelennek és részt vesznek a tanácskozásokban annak az egyházmegyének papjai, melynek kebelében a zsinat tartatik, a távolabb lakó papok az utazás költséges volta miatt maradnak ki. Hogy pedig a közzsinat, (mint közelebbről a dévai) az egyik egyházmegj éből képviselőképen küldött két követet, mint ilyet el nem fogadta, azt igen is a maga helyén tette. Hogy ezt miért mondom, Cs. úr gondolkodjék rajta egy kicsit, s ha még sem találná ki, majd elésorolom az okát, de most nem érkezem rá. De a Csillagosi úr költői elragadtatása akkor van tetőpontján, mikor képzelő tehetsége rózsaszín üvegén átnézi a fokozatos képviselet hatását és a biborlángban égő jövőből a múltba és jelenbe visszapillantva mindkettőit korom feketének látja s felsóhajt: „de mi visszagondolhatunk-e az egy ezüst garas újévi ajándék megszakadására és nézhetjük-e pirulás nélkül az egy krajcár élő tőke születésének vajúdásait? Minthogy Cs. úr felhiv a visszagondolásra, én ime követem és megmondom, mi volt egyik főoka az ezüstgaras újévi ajándok megszakadásának. Értsen meg Cs. úr, egyik főokát mondom, mert valamennyit elésorolni nincs időm. Hát a bizony csak a talált lenni, hogy volt Kolozsvárott egy tekintélyes, tudós és kegyes úri ember, a ki az egyházi főtanácsban kivitte, hogy ebből az ezüst garasféle jövedelemből, a többek között valami nagyon silány földabroszokat nyomattak ki nagyon drágán a falusi iskolák számára, melyet aztán az értelmesebb papok meglátva, elszörnyülködtek, hogy a drága pénzt ilylyesmikre vesztegetik, s nem akarván magokat e vesztegetés eszközeivé alacsonyítani, megvonták segédkezüket az új évi ezüst-garas felszedésétől. — A mint azonban gondolataim vissza felé jőnek a múltból a krajcáros élő tőkéhez, még megállapodnak és e fokozatos képviselet — s ugyanazért Cs. úr szerint — buzgóság nélküli anyaszentegyház közel múltjából egy tény felett lebegnek, a mely im ez: Az 1849-et követő események összetörték valamennyi főiskolánkat, most azonban, ha szemlét tartunk felettök, egy sem hiányzik közülők, sőt merőben újat is találunk sorukban ; a régieket megerősödve, tanáraik számát megszaporodva látjuk; pedig bizony nem éltünk arany időket! Mégis minek köszönhetjük mindezeket? Híveink buzgóságának , áldozatkészségének, és az egyházat kormányzó testületek tevékenységének! Ha ezt a presbyterio-synodalis rendszer iránti buzgó szerelmünkben elkeseredve el nem ismerjük, bizonyára minden egyebek vagyunk, csak méltányolok nem. — Most