Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1863-02-22 / 8. szám

TÁRCA. A MAGYARHONI ÁGOSTAI HITV. EVANGYÉLMfAK EGYETEMES FELÜGYELŐJÉNEK INDÍTVÁNYA S MEGOLDÁSÁNAK FOLYTATÁSA. Skultety Ádám szakolcai kántor úgynevezett „p a rti túrája" mely 1798-ik évben Briinnben nyomatott, nem tekintethetvén eredeti kútforrásnak s a febr. 7-iki és 8-iki tanácskozmány kiindulási pontjának, a bizottmány az elnöklő báró űr irány- s illetőleg megnyitó beszéde nyomán mindenek előtt azt nyomozta, hogy az uj clioralkönyv szerkesztésénél illetékesebb s e tárgyban s mezőn elismert remekművek, nem használtattak-e ? Mert a fennevezett műben meg van ugyan a túlságig vitt egyszerűség, s dallambőség, de hiányzik az alapkútfők, a choral szerkezetének s különböző események ismerete; miután 508 choráljában a ,,cantu firmuson" s a hiányosan jelölt monoton bassuson kivül egyebet nem találhatni; benne mindenik dallam teljes ütennyel kezdődik C vagy % ütenyes alakban minden mérték kiforgatásával. — Bővebb áttekintés s a 15 századbeli eredeti, valamint a későbbi remekmüvekkeli Összehasonlítás után kiderült: 1. Hogy mind a két kéziratban az énekek el nem ferdített olvasásmódjuk szerint vétettek fel, a jelentékenyebb időközbeni eltérések (variánsok) — melyek az egyházban érvényre emelkedtek — tekintetbevételével. 2. Hogy a dallamok s azok rhytmusainak ütenyelosztásánál több choral, inely eddig az egyenes C vagyis % ütenyben énekeltetett s Íratott újra az eredeti 3

/2

v

a

gy 3/4

ütenybe tétetett át; legtöbb az Arnbrosius alak helyett a Gergelyféle alakban. 3. Hogy a choralok összeh angozlatásánál a classica megható szívhez szóló egyszerűség alkalmaztatott, ^valamint az egyházias komoly jellem, mely a régi egyházi hangnemek kifolyása, és a hang tét el tisztasága. zőt oly munkakörtől, melyben működése kiszámithatlan kárt, de hasznot igen keveset tehet. — Az ember hosszas gyakorlat által mindent megszokhat, kivált azon korban, mely a mint Horatius mondja, „cereus in vitium flectí," és igy az ifjak, kik évekig kéntelenek e rosz könyv utmutatása szerint a ködvágási űzni, utoljára hozzászoknak a homályban mélységet, a szokásostól eltérő elcsavart beszédekben genialitást látni s ez uton egy nemzedék eszejárása ferdiltetik el, és tétetik hasznavehetlenné az életre. Azt hiszem ez elég ok arra, hogy jóravaló ember, kinek a nemzet és egyházunk sorsa őszintén szivén fekszik, minden tekintetet félretéve felszólaljon és intsen, mig még nem késő. — Csak azt ne higyje senki, hogy valami kedves dolog magát ily bírálat által gyűlölet tárgyává tenni; ellenkezőleg nagy önmegtagadással jár és csak a kötelességteljesítés elutasithatlan parancsa bírhatott engem is e kritika megírására; nem az én hibám pedig, , hogy a ki e téren használni akar, annak mint a hatnvevőnek vágnia kell, hogy világosságot szerezzen. 4. Hogy az ének feliratoknál, az egyházban létező három nemzetiség nyelve felvétetett. 5. Hogy a közbenjátékok egyszeresitve meghagyattak. Az itt elősorolt s a kéziratokban alkalmazott iránypontok felfedezése után nem maradt egyéb hátra, mint a dallamok számát megközelítőleg meghatározni, melyek lelkiismeretes összehasonlítás után következőleg állapíttattak meg: magyar és német válogatott dallam 100, szláv pedig 161. — Nehogy azonban minden pontosság mellett is némely kedvelt énekek kimaradjanak, s ez által a jeles gyűjtemény hitele csökkenjen, oly értelmű felszólítás intéztetett mind a négy superintendentiához, hogy az egyházak jelesbjei — a tán hiányzó énekeket nemcsak megnevezve, — de hangjegyekkel ellátva, szabályosan feltéve a bizottmány elnökéhez mltgs b. Prónay Gábor úrhoz (bálványutca 16. szám) május első napjáig küldjék be, a hol aztán a choralkönyv ezen észrevételek tekintetbevételével kiegészíttetvén, mint már teljes mű az egyetemes gyűlésnek végleges bírálat és szentesítés végett még az idén át fog adatni. Elefánt Mihály. GYANTA-BIHARMEGYE, február 12. A mult év november havában ismertettem e lapok olvasóival a kisházai és széplaki iskolák állapotát, s a nemzetiségnek ottani szomorú ábrázatát. Tettem ez ismertetést különösen azért, hogy ezen iskolák kegyes gyámolitóinak tett azon igéretemet; miszerint a kezemhez veendő segélylyel nyilvánosan számolok, beváltsam. Legközelebbi elöljáróm, esperesem, ezeknek nyomán vévén számot tőlem, minden, csak egy fillérrel, áldozó is láthatja, hogy adománya céltalanul el nem vész. És ha valakinek adománya tévedésből kimaradna, vagy nem helyesen közöltetnék: szabadsága van, sőt kötelessége, űtbaigazitólag felszólalni. Nagyon szükséges ez azért, hogy a nemes szívek szent adamánya szentül megőriztessék, mindenki meggyőződhessék szíves ajándékának hü kezekbe tételéről. — De tettem ez ismertetést azért is, hogy a nemzetiség ottani szomorú helyzete, s az iskolai neveletlenség gyászos rajzolata felmutatása mellett alkalmat vegyek magamnak, esedezni a nemzet színe ellőtt, hogy ne hagyja elveszni e már már elveszendett honfiakat. Utóbbi célom eléréséhez nem volt valami vérmes reményem ; mert egy az, hogy nem is szoktam magamat felcsigázott reményekkel kecsegtetni, más az, hogy nehéz és szigorú helyzetünk előtt lehetetlen szemet hunynom. És imé szerény reménységem, a kegyes segedelmekben — melyeket igénytelen szózatom hazám nemeskeblü fiai s leányaitól nyert — csakhamar valósult. Nemcsak hiszem hát már: hanem lelkesedve is tapasztalom azt a mit mond Pál apostol: „A reménység meg nem szégyenít." Alig jutott első szózatom a ,,Bihar" olvasóinak fülébe, azonnal személyesen nyújtotta kezembe Nagy Váradon egy jóltevő kéz 10 frlnyi adományát, kijelentve, hogy a mit cselekszik jobb keze, akarja hogy ne tudja bal keze. Ha azért máskor a háládatosság parancsolja jóltevőnk ne-