Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1863-02-22 / 8. szám

mellett, mig a más rész hosszú szakállal s bajuszszal díszeleg. Hallottam magány körben kivételesen ellenvetéseket, melyek szerint a protestáns vallás szellemével ellenkezésben látszanék lenni, a papok külső elkülönözkedése, a hívektől, mi nem akarunk kasztot formálni, mondja egyik másik, s hogy a benső érték alkotja a pap értékét, nem a külső máz. A kaszt alkotást illetőleg azt hiszem, hogy ha 1848-ig nem alkotott kasztot papságunk papias külseje mellett, ezentúl se fogna azt alkotni, épen ugy, mint nem alkotott kasztot az orvosi kar akkor sem, midőn bajusztalanságával orvosi állását külsőleg felismerhetővé tette. A benső értékre nézve röviden csak azt jegyzem nieg, hogy igen szép dolog az midőn a pap a benső értékkel imponál s gerjeszt tiszteletet maga iránt. De quid tunc, ha e benső érték történetesen hiányzik, mi kivételesen elvégre még is megtörténhetik! Nem kedvező e az a pap állására nézve, ha már külseje is, elárulja magasztos hivatását, foglalkozását, tisztét? — s tiszteletet nyer az idegentől is, kinek alkalma sem volt és lehetett még az illető „benső értékéről" meggyőződni, se e benső érték irányában tiszteletre gerjedni. S ha mind az egyházias külső, mind a tisztelet parancsoló belérték egyesül, annál kedvezőbb a helyzet. A kaszt formálásról szóló beszédet egyenesen nevetségesnek tartom, ha sok egyében felyül, már csak a presbyterialis szerkezetnél fogva is, mely megosztván az egyházi kormányzatot ugy az egyházakban, mint az egyházvidék és kerületekben, a világiakkal, a kasztformálás lehetőségét már ez maga kizárná, még akkor is, ha karthausi csuhát viselne is papságunk a közéletben is. Az egyházias külső megóvásáról kano naink ban is találunk gondoskodást; nem oly rég az ideje, hogy az illiciti coloris ruhanemüek viselete a eollegiumokban a togatusoknak tiltva volt;

tehát nem is uj dolog a külsőség ügye egyházunkban, s ugy látszik őseink is szükségesnek láttak a benső érték mellett a külsőről is meg nem feledkezni, s ugy tárták, hogy a külső egyházias megjelenés a vallásnak diszére válik és szükségesnek lenni ismerték. E nyár folytán Angolországba tett kirándulásom alkalmával menet és jövet figyelmeztem a protestáns papok öltözetére, s ugy találtam, hogy a német ugy mint az angol, és a schweici, a szigorú Zwinglinak ez utódja, dacára annak hogy ő ép ugy bajusztalan mint a népség nagy tömege, annyira megkülönbözteti magát öltözetével a tömegtől, hogy lehetlen első pillanatásra a papot azonnal fel nem ismerni, s nem jut eszükbe magokat kasztnak képzelni, vagy a híveknek annak tartani, azért hogy lelkiismeretesen kitünteti külsején papi állását. Avagy az angol és skót presbyteriek, s a schweici kálvinisták nem elég jó protestansok-e ? hogy a németekről ne is szóljak — s van is józan okunk reá ezeken túl tenni akarni, a papi állás körülírásában? s e túltevés valljon nem sokkal inkább hátrányára van nemcsak az egyháznak, hanem a papok magánállásának is, mintsem hogy javára diszére szolgálna. A kik a külsőség iránti kötelességeinket tagadják, azokat figyelmeztetem a közéletben mily roppant szerepet játszik a külsőség — s főleg nálunk magyaroknál, hol még arra is tartunk hogy magyarok csak is nemzeti ruhánkban vagyunk és akarunk lenni. — Avagy attila nélkül nem ép ugy doboghatna szívünk a hazáért? — Igen de a közszellem ezt ugy parancsolja, s ki akarhatna cz ellen kikelni ? — pedig tiszta merő külsőség az egész nem de? Ha minden pap egyforma műveltséggel birna, egyforma érzéssel volna ellátva az illem szabálya irányában, nem volna szükség sok szót vesztegetni, a papok külső megjelenését illetőleg, ám de valljuk meg, naponta tapasztaljuk, hogy némi szabályzatra szükségünk van, az egészet illetőleg, tisztelet a kivételeknek. A világi férfi ha valakit látogatásával megtisztel, ha salonbalép, tetőtől talpig feketé be öltözik, s megíitödéssel vagyunk kénytelenek tapasztalni, hogy papjaink egy némelyike még egyházvidéki, sőt kerületi gyűléseinket se tartja eléggé méltóknak annyira, hogy csak annyi figyelmet is tanúsítson a hely iránt öltözékével, mennyit egy világi férfi a legegyszerűbb társaság irányában tanúsítani szokott, akkcr midőn esperese, —