Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1863-02-22 / 8. szám

PROTESTÁNS 7 7 SZERKESZTŐ- ES KIABO-hivatal: A lipót és szcrb-utca szögletén földszint. EXiOFIZETESI DIJ: Helyben : házhozhordással félévre 3 írt. 50 kr.. egész évre 7 forint — Vidéked: postán szétküldéssel félévre 3 frt. 70 kr., egész évre 7 frt. 40 kr. Előfizethetni minden cs. k. postahivatalnál; helyben a kiadóhivatalban. HIRDETÉSEK DIJA: 4 hasábos petit sor többszöri beikta­tásánál 5 ujkr., egyszeriért 7 ujkr. sorja. Bélyegdij külön 30 ujkr. PAPJAINK KÜLSEJEROL. Nem egyedül saját nézetem az, mi soraim­ban nyilvánul; sokak érzületét hiszem tolmá­csolni, annak szavakat adni. midőn e tárgy­hoz szólok, mely fontosabb mint egynémelyek előtt lenni látszik; mert e dolog — tudniillik papjaink külső megjelenése — a papi öltöny — egyházi szolgálat- és közéletben , lényeges összeköttetésben áll az egyház tekintélye- s céljaival. S midőn e szerintem már égetővé vált kér­désről irni — tollat veszek kezembe, nem kö­tözködési vágy vezérli azt, nem irási visz­keteg mozgatja; egyedül és csak egyedül val­lásom ügye iránti tiszteletem és vonzalmam — s azon erős meggyőződésem, hogy ez ügyben tenni kell valamit, addig is, mig egyházi zsinat jöhet össze: tenni kell és lehet szerintem a superinten­dentiáknak, talán egy közös értekezlete által néhány kiküldötteknek, vagy rosszabb esetben — egyes kerületeknek is bár elszigetelten; de mindenesetre tenni kell. Nem tartom magamat viiágtól elmaradt sö­tétben tapogatozónak. — nem érzek copfot ko­ponyám hátsó részén fityegni; de ellenkezőleg merem hinni, hogy a jobb, a célszerűbb, az ízlete­sebb iránt némi fogékonysággal birok, s a.he­lyest a helytelentől megkülönböztetni képes va­gyok. — En nem kétkedem kimondani, nem két­kedvén , hogy szavaim az érdeklettek közül sokaknak nem lesznek ínyére : de v e nem tet­szés miatt — az ügyszeretet palástjába bur­kolózottan, nem is aggódva, hogy reformált papjaink zagyva külsejével, ugy az isteni tisz­telet, mint a közélet terén, megbarátkozni nem tudok. Alig egy évtized előtt még egy bizonyos egyöntetűség jellemzé lelkészeink külsejét, egy bizonyos egyházias jel könnyen felismerhetővé tette a lelkészt a közéletben is, mi neki bizony­nyal nem vált hátrányára, míg most, a na­gyobb rész teljesen beolvadt a világiak közzé, az egyházon kivül, nem lehet őket felismerni, mit én ugy magánállásnk mint az egyház közügyére nézve hátrányosnak tartok — mindamellett, hogy papjainkból, egy a külvilágtól ridegen el­zárkózó kasztot alkotni, egyátalán nem kivánok de józan észszel nem is kívánhat senki. — Bajo­san is menne ez nálunk, hol a családi élet sok­szoros összeköttetésbe hozza a papot a társada­dalommal. Mig papjaink borotválkoztak, bajuszt, sza­kált nem viseltek, könnyebb volt bennök a papot felismerni. — Hogy mért nevelték meg szakállu­kat, bajuszukat? — az ellen nincs mit szólanom, hiszen jól tudom, hogy a borotvált arc a kül­földi egyetemekről csempésztetett be — s a ma­gyar papot megilleti a magyar arc szokott dísze, mint megillette az ősöket is, mielőtt a külföldies­kedés borotváltakká tette arcaikat; csak azt óhaj­tottam volna — hogy e nevezetes változás kül­sejükön ne proprio motu, — hanem az illető ke­rületek megállapodása folytán történt volna, mely megállapodás alkalmával hihetőleg gond fordíttatott volna arra is, mi lesz ezentúl ama kül­sőség, mely a papot jellemezni fogja; elhárittatott volna továbbá áma zagyva állapot, miszerint tet­szés szerint, egy rész megmarad a borotvált ^rc

Next

/
Thumbnails
Contents