Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-02-09 / 6. szám

egy szakaszról évenkint 1500 darab nemes gyümöcsfát. — Az eladott fák helyét egy kissé megtrágyáztam s burgonyával beültettem, hogy igy jól megmiveljem a földet s újra beültethessem vad fákkal. — Igy előállt faiskolámban egy négyes faforduló. A fenmaradt 1600 • ölet elosztottam négy fordulóra, egy-egy fordulóban volt 400 • öl. Az első szakaszt megtrágyáztam s első évben bevetettem bükkönynyel, erre még azon évben vetettem repcét, a repce után búzát s a buza után háromféle kapás növényt: kukoricát, burgonyát és répát. A gyümölcsfákat, repcét eladván, árát az iskola felszerelésére és néhány szegény gyermek felsegélésére, a búzát, kukoricát, burgonyát saját háztartásomra, a répát, bükkönyt marháim táplálására fordítottam. Igy iskolámat saját tervem szerint vezetvén, a nevelés és tanításban még több előmenetelt tehettem, mint annakelötte. Elgondolhatja t. szerkesztő űr, a munkálkodás közben milyen hatást gyakoroltam növendékeimre. Azon befolyást ugyanis, melyet iskolámban a tanítással összekötött neveléssel eszközöltem kezdetben, a kézimunka közben sokszoroztam s elmondhatom jó lélekkel, hogy tanítványaim minden kezök alatti tárgyat öntudattal ismertek, e mellett az előretörekvésben a becsületesség, szelídség és gyöngédségben egymással vetekedtek. Elmondhatom azt is hogy szigorú pillanattal való fenyítésen kivül más büntető eszközre nem szorultam. De tudom, hogy mind nagytiszteletü űr, mind olvasói megunták ezúttal az én együgyű írásomat s épen ezért nem folytatom tovább, ámbár naplómban az elmondottakon kivül még igen igen sok dolog van feljegyezve, melyek isko" lai életem egyes jeleneteit tolmácsolják; — de jobbnak látom ezúttal elhallgatni azokat, máskorra, talán jobb időkre halasztóm azok közlését. Isten áldja meg nagytiszteletü szerkesztő urat, adjon erőt és egészséget a beállott uj évben nehéz munkája folytatására, adjon áldást törekvéseire ! könyvismertetés. A keresztségnek és az űr vacsorájának jelentőségéről; Menyhárt János debreceni ref. főiskolai hittanártól. Ára 60 ujkr. Kiadja Telegdi K. Lajos. (Vége.) Az első argumentum, — miként láttuk — oda megy ki, hogy ha a valláslétel szerzője ezt akarta volna mondani: — „a Szentlélek eszközli folytatólag vagy fokozólag bennünk a Krisztus személyéveli egybeköttetésünket is akkor okvetlen ez egybeköttetésbe lépésünknek erősitéséröl kellett volna elébb szólnia stb. Ezen argumentum sophismának is igen gyenge. Mert még csak logice sem áll, hogy itta Krisztussali egybeköttetés az első gondolat; levén szó a halálból feltámadt Krisztusnak hit általi elsajátításáról. — Mi ugyan nem szeretjük a megváltás momentumait, a legszorosabban összetartozó tényezőit sem időileg sem sehogy szétválasztani : de ha már kell, akkor mindenesetre elsőbb momentum, alap, a halál, s azután jő a halálból feltámadt élet. A további bizonyíték a Krisztussal való egybeköttetésünk ellen az volna, hogy ő csak mint magát halálra adott személy, vagyis az ő elégtétele mondatik lenni a mi eledelünknek. — Azonban ez nem bizonyíték, hanem épen a bebizonyítandó tételnek egyik fele volna; és a melyeta helv. vallástétel sehol nem állit. Hivatkozás történik a XV. rész 3. §-ra, mely szerint Krisztusnak hit általi elsajátítása szinte nem jelent többet, mint hogy a meghalt Krisztus elégtétele nekünk tulajdoníttatik. . Erre nézve legyen elég az idézett cikknek végét ide igtatni: Quapropter loquimur in hac causa non de ficta fide, de inani et otiosa aut mortua; sed de fide viva vivificanteque, quae propter Christum, qui vita est et vivificat, quem comprehendit, viva est et dicitur, ac se vivum esse vivis deciarat operibus Apostolus dixit. Vivo iam non ego sed vivit in me Christus. Vitám autem, quam nunc vivo in carne, per fidem vivo filii Dei, qui dilexit me et tradidit semet ipsum pro me. (Gal. II: 20, 21.) ,,A mi végül a Bullinger értelmére való hivatkozást s a consensus tigurinusbóli idézetet illeti: mindenki láthatja, hogy az a tétel nem az idvezitöveli élet-összefüggés, — hanem a substantiae vei commixtio vei transfusio" ellen van intézve. És én is idézhetek egy tételt, mely a Bullinger értelmére annál biztosabb világot vet, mivel hogy azt egészen függetlenül, s nem azon okok hatása alatt irta, miket a t. szerző az 52— s 53. lapokon fejteget. E tétel igy hangzik: Hinc manifestum est, nos non nuda signa habere (t. i. a kenyér és borban); nam quoniam Christus in sua institutione efficaciter operatur, eiusque operationem fideles sentiunt, sic ut Christus in ipsis et ipsi in Ch. o vivant, unumque cum Christo et oinnibus credentibus corpus sint: a nemine non cerni potest, fidelium coenam non tantum panis manducationem, sed etiam Chri. fruitionem esse. (Bull. 122.). Meglehet hogy ismertetésem eddigelé is hosszabbra nyúlt a kelleténél: de kénytelen vagyok néhány percre még igénybe venni a t. olvasók figyelmét, mig a kérdéses tárgyra vonatkozó szentirásbeli helyek magyarázatát s végre a Menyhárt és Tatai urak közti viszonyt is, lehetőleg röviden, jellemezhetem. A János evang. VI: 47—55. verseire adott magyarázatról ugyanazt mondhatjuk, mit a vallástétel illető cikkének értelmezésére megjegyeztünk. Kimutatván mindenekelőtt a t. szerző, hogy az itt szóban forgó kenyér nem vonatkozhatik azúrvacsora kenyerére, — hogy az nem testi hanem lelki eledel, nem szájjal hanem hittel élvezendő tápszer stb. elmondja — és pedig kiemelöleg — azt is, hogy midőn Jézus az öt ostromló 12