Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-12-21 / 51. szám

A PROTESTANTISMUS VISZONYA A RÓMAI KATHOLIKA EGYHÁZHOZ ÉS HATÁSA ARRA (Folytatás). b) A protestantismus valjó érteim e, s álláspontja a romai katholicismus irányában. Ha a fönnebb ismertetett'meghatározások egyike sem kielégítő, mi hát a protestantismus ? kérdi méltán az olvasó. A legközelebb mondottak szerint feleletül a protestantismusnak oly meghatározását kell adnom,mely a fönebbi nézetek mindegyikét magába foglalja, s általában mindazon oldalokat, melyek a protestantismus tartalmát képezik, kifejezze. Hogy a mondottak szerint minden egyo'daluságos, s a definialasban való önkényes eljárást kikerülhessünk, s hogy felfogásunk ép ugy megfeleljen a szellemi élet kiindulási pontunknál fölvett örök törvényének, tehát a dolog természetének; mint hü kifejezése legyen a történeti valóságnak, a protestantismust nem vehetjük másnak, minthogy az, a keresztyénségnek — folytonos történeti előre haladásában — ,,legujjabb klfejlödési alakzata egy az eddigieken tui emelkedett, uj irányban kiképzett vallásrendszere." A keresztyén vallás nem mint [valamely bevégzett dogma jelentetett ki az üdvezitö által, nem mint valamely — sit venia verbo : — kész étel tálaltatott ki az emberiségnek ; igazságait nem mint valamely petrificalodott drágaságokat, megcsontosult dogmákat hirdeté Jézus, melyeket benső földolgozás nélkül, változatlanul adna egyik nemzedék a másiknak. Ily egyszermindenkorra bevégzetteknek, változatlanoknak csak az anorganicus természet tárgyait látjuk. — De hol élet van , ott mindenütt van történet is, az az benső változás, folytonos ^uj és uj formatiokban létesülő előrehaladás. Söt története, szakadatlan benső képződése csak is az élő lénynek van. Az érzéketlen, élettelen szikla-hegység grandiositásában az alkotó gondolatát mintegy megjegedve, megkövülve szemlélhetjük. Az idő zivatarjai rombolhatták, vagy épitheték, de váltazását csak a külső véletlen idézi elö; ez nem történet; bensejében változatlan, ma ugyanaz mi évezredek előtt. Ellenben az Isten képmássává alkotott élő, öntudatos embervilág számtalan önmaga által elö idézett változásokon keresztül szövi történetét, s egyes saját szelleméből alkotott képződési idomokon emelkedik feladata megoldásához. A keresztyénség is élet, és pedig „örök élet" s azért élete nem is gondolható máskép, minhogy az a szellem örök önmunkássága, folytonos szabad kifejlődése. A keresztyénségnek amellett, hogy tartalma igazság: — épen abban áll örök becse, az biztosítja végetlen tartósságát, hogy a benne rejlő isteni tartalmat nem bármely egyes kor fölfogásának vagy akár egész műveltségi rendszerének szük keretében fejezte ki, nem csupán formulázott, s igy az emberek csak egy bizonyos időben való fejlettségéhez mért vallásrendszerben lépett föl; hanem az emberi szellem kifejlődésének egy oly irányát tárta föl? melyben az végnélkül haladhat előre, s minden oldalú szabad munkássága által emelkedhetik Istenhez; az emberi szellemnek oly végetlen sphaeraja, melyen belől az ismét számtalan egyes irányzatait, s művelődésének egyes köreit képezheti ki. Innét a keresztyénség nem is csupán vallási változást idézett elö, hanem az az egyes ember, miként az egész társadalom életének minden rétegét áttható egyetemes életelv, élethatvány, az örökigazságnak az egész világot újra nemző és folytonosan átidomító isteni hatalma. A keresztyénség alapgondolata : az embernek, a véges szellemnek, Istennel a végetlen szellemmel benső, — szeretetben való egyesülése. Es igy az embernek végessége, természeti önzése folytonos megtagadásával , és szellemisége kifejtésével emelkedése Istenhez. Isten és ember kibékíilése, az atya és fiu viszonyában jövése. A keresztyén ember öntudata, az istenfiuságnak önmagunkban tudása. A keresztyén köztudat az Istennek az emberrel való kibékülését, egységét, már mint megvalósultat, teljességre fejlettet tudja Krisztusban, az ,,istenemberben." Ámde ezt is ugy fogja föl, hogy Isten Krisztusban az egész emberiséggel kibékült. Vagy más szóval, Istennek az ember iránti szeretete, az emberrel való kibékíilése örök, tehát egyetemes igazság. Innét a keresztyénség feladata, a Krisztusban egész teljében kijelentett Istenneli kibékülést, egységet külsőleg is egyetemessé lenni az által, hogy minden emberből istenfiut képezzen , vagyis minden emberben, tehát az egész emberiségben Krisztust költse életre, öt valósítsa meg. Az isteni szeretetben, az Istennel Krisztus által fölmutatott kibékülés hitében, és a krisztusi szellem megvalósítására való törekvésben egyesülés által alakul a keresztyénség egyházzá. És e keresztyén egyháznak, vagy általában keresztyénségnek kifejlődése nem más, mint istenországának, ama benső szellemi isten-világnak, az örök szerelet és lelki béke világának a külsőleg létező embervilágban, az emberi életben való folytonos és fokozatos megvalósulása. Innét a keresztyén egyháznak mint üdvintézménynek azon hivatása, hogy tagjait azok benső Istentudatának és külső világtudatának kibékítése, öszhangzatba hozása által megnyugtassa, az az idvezitse0 Ámde mert a keresztyénség az igazságnak egy egész teljessége, világa ; e végetlen tartalmi gazdagsága és sokoldalúsága teszi lehetővé, söt szükségszerűvé, hogy az emberek műveltségi álláspontjuk és egyéni fölfogásuk szerint kölöubözö oldalairól fogják fel az egész keresztyénséget, s az istenneli kibékülést mint üdvösséget is, e fölfogásnak megfelelöleg különbözőleg eszközöljék. A keresztyénségnek e különbözőleg fölfogása által jönek létre magán a keresztyénség körén belől annak különböző vallásrendszerekké képződései, s különböző egy-