Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-12-21 / 51. szám

házai; melyek mindegyike az egy keresztyén egyház kifejlődésének egyes stadiumai. Igy látjuk hogy : „a keresztyénség eddigelé kifejlődésének egy egy bizonyos irányát, a keleti görög majd a nyugoti romai kath. egyházban megfutotta, s mindegyik egyház álláspontján egy egy vallásos rendszerré képződvén ki, a mennyire a görög és római vallásrendszer körén belől lehető volt, kifejlődését főbb vonásaiban be is végezte; s ezen álláspontokon tul, egy uj irányban, tovább fejlődése, a történeti előhaladásban egy uj vallásrendszerré kiképzödése : a protestantismus. A protestantismus már ez értelemben valósággal a római katholicismusnak resultatuma , s mint annak álláspontján túlhaladt történeti fejlemény , a katholicismusnak igazsága is. Igazsága már az által, hogy egy részről mind azon elemek, melyek mint valóban keresztyéniek a katholicismusban is meg vannak, a protestantismusban is benn foglaltatnak, csakhogy változott értékkel, s más azoknak egymáshozi aránya és viszonya, más részről pedig gazdagabb is, mennyiben benne a keresztyénségnek oly oldalai is kifejlettek, melyek a katholicismusban vagy épen nem, vagy csak szunyadva rejlettek. Természetesen e felfogás szerint , a protestantismus századok munkásságának levén eredménye , mint történeti fejlemény csak magából a történetből érthető meg tisztán. És igy fölfogásunk igazsága is csak akkor bizonyulhat be, ha röviden áttekintjük azon irányokat, melyeket a keresztyénség kezdete óta a reformatióig követett, s egy futó pillantást vetünk azon körülményekre, a melyek között, és a melyek ráhatasa alatt növekedett. Ekkor mindkét egyház álláspontja tisztán tűnik föl elöltünk. E történeti áttekintésnél itt e lapok hasábjaihoz mérten, lehető rövidleiben, s csak a leglényegesebb vonásokat emelve ki, igyekezem fölmutatni: 1) hogy a keresztyén egyháznak saját fogalmából folyó fönebb említett feladatát miképp oldották meg a keleti görög és a nyugot romai egyházak; vagyis a keresztyén élet mikép és mennyire fejlett azokban öntermészetének megfelelöleg ? és 2) mi elvek érvényesítésével szándékozik e feladatot megoldani a protestantismus ? 1) A keresztyénség a görög és romai egyházakban. A keresztyénség, a miként az az idvezitö áltat kijelenteteti, s az apostolok irataiban hátrahagyatott egyszerre azon rendeltetéssel lépett fel az akkori világba , hogy az egész emberiséget kebelébe hódítsa, s ez által Isten országát már e földon valósítsa. Egy oldalról állt tehát a biblia,s általában a keresztyén, kijelentés mint adott tartalom ; más oldalrol az akkori emberiség képezve és áthatva azon kor műveltsége által, mely műveltséggel kellett a keresztyén vallást elsajátítaniuk. Ez idő szerint tehát a ker. munkásság nem lehetett más , mint egy részről a vallást külre terjesztés=térités ; más részt őrködni kellett a keresztyén eszmék tisztasága fölött. Védeni kellett a keresztyénség elveit, a zsidó és pogány secták ellen mint az idegen műveltség káros befolyásától, s egyszersmind védeni azok igazságát az egészen kívülről a pogányoktól jövő vádak és támadások ellenében. Idejárult még a romai államhatalomtól szenvedett külső támadás, az üldöztetések, melyek ellenében szinte folytonosan védekezni kellett. Ugy hogy ezen egész kor munkássága lényegesen apologeticai volt, és a keresztyénségnek az egész rajta kívüli világhoz való viszonya egészen tagadólagos. Tagadólagos, a mennyiben a világtól folytonosan támadtatott, s ellene védte magát, de viszont ö is eszméivel amaz elveinek hadat izent, s lerontásukra törekedett. — De épen e tagadólagos viszony miatt, ama körülménynek, hogy azon elemek, melyek a keresztyénséget megronthatták volna, legnagyobb részben rajta kivül leteztek, tulajdonithaló, hogy mind a tanok, mind a ker. élet külbefolyásoktól függetlenebbül, s igy tisztábban, a forráshoz hűbben fejlődhettek, mint később. E tisztaságra, de nem teljesen az akkori álláspontra törekedett a protestantismus is. Nagyban változás történt a dolgok menetében, midőn N. Konstantinnal trónra lépett a keresztyénség. Igaz ugyan, hogy nem üldöztetett, nem kellett védekezni, védte az állam, söt terjesztette, igaz hogy nyugodtabban láthatott tanainak dogmákká képezéséhez: épen mert a támadások által nem sarkantyuztatott folytonos őrködésre, s mert a neki káros elemeket a megkeresztelkedett pogányok magokkal az egyház körén belől hozták mintegy, különösen a görög romai szokások, mythicus fölfogás stb. lassankint be is csúsztak a ker. világnézetbe, életbe és a cullusba. Az egyházat az államhatalom nem üldözte többé söt védte, s föntartását segítette ; de ez által az egyház az állam irányában a függés, tehát alárendeltség viszonyába jött, és függenie kellett oly államtól, mely alapjában nem keresztyén elveken állt fönn , s magát ez elvekre sohasem is tudta teljesen átalakítani. — Az államhatalom nemcsak az egyház kül szervezetének minőségére gyakorolt határozó befolyást, de egész fönhatósággal vett részt az egyház legbensőbb életében is, a vallásos öntudat képződésében, aianfogalmak megállapításában. Mindez okokból keleten az egyház fejlődése sokképén korlátolt lett, s előrehaladása koránt jsem lehetett a keresztyénség természetének oly megfelelő, mint még csak;elébbi sanyarú helyzetében is. Az egyháznak e jszabadtalanságából több kísérletei dacára csak akkor sikerüli kiemelkedni, midőn a nyugoti barbarok megtérítése által más területei ii- jiyert. A minthogy azontúl a ker. polgárisodás élén nem Konstanlinnápoly, ha-Rcm Róma áll. Nyugoton egészen megfordított letf^az egyház viszonya a világi hatalomhoz. — Itt az államoknak ugyszólva mit se köszönhetett az egyház , a^' miért tő-102*