Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-02-02 / 5. szám

ugyanazon egy nemzetnek fiai, ki akarta irtani az uj szellemi élet zászlója alá szegődteket. E heves tusa végeredményben áldássá vált a nemzettest egészére nézve. A semmi nélkül elbocsátott, zaklatott testvér, a keresztyén közösség által nagyszerű csudákat vitt véghez közös erővel egyik szellem, másik vagyon s karral kelvén sikra közös ügyök mellett; s mit eddig egyetemesen nem tettek, leteszik alapját a nemzeti miveltségnek, s terjesztésére nagyszerű áldozatokkal iskolákat s egyházakat emelnek, s felköltik a nemzet alvó szellemét, s kezdik azt az idegen járom alól bontogatni, s ügyöket a, nemzet alkotmányos élete léteiéhez csatolják, s annak vagy vele együtt kell bukni, vagy együtt győzni; sőt egyházoknak nemcsak szellemileg hanem vagyonilag is életfeltételeid a keresztyéni közösséget teszik. Nem célja e cikknek egyenként elősorolni, mi nagy szerepet játszott a protestáns egyházban eleitől fosrva mind a külföldön, mind hazánkban o ) a keresztyéni közösség. — Ez volt rugója a nemes és buzgó külföld a protestáns egyház érdeképen oly sok buzgósággal egybekötött áldozatainak, melyeket szegényebb társaik irányában vittek véghez a vallásosság terjesztése és virágzása érdekében. Ez kell hogy legyen rugója a magyar protestáns egyháznak is, hogy mit eddig elmulasztott vallása érdekében, véghezvihesse. A legközelebbi nehéz időben oly szépen, közös erővel lépett fel a protestáns egyház önjoga mellett, gazdagok és szegények vállvetve munkálkodtak jogaik védelme körűi. Sok, felette sok teendője van Magyarországon a protestáns egyháznak, melyet közös erővel kell megoldani, neki nem szabad a szellemi téren megpihenni, hanem folytonosan előre kell törni Valójában a magyar protestáns egyház szá. nandó helyzetre törpült alá a mivelt külföldhöz képest; nincsen tudományos irodalma, a kiválólag felekezeti szempontból kibocsátott közlönyei csak tengenek vagy pártolás hiánya miatt buknak meg; nincsenek vallások virágzását emelő intézményeik. — Vájjon azért-e, hogy nincsenek keblében nemes erők , melyek a közös ügy hasznára zsákmányoltathatnának ki? nem, távolról sem, hanem ennek legfőbb oka belhivatalnokainak szegénységében rejlik ; mert valljuk meg, hogy hol az elélhetés sanyarú gondolata nélkül folytathatja pályáját, csak oda törekszik mindenki; a tehetségdus ifjak, ha olykor volna is kedvök a vallás szolgálatába lépni, elriasztja őket jövöjök -sanyarú helyzetének már gondolatja is; itt is, mint másutt, lelnék fel csak az ifjak munkájok érdemlett diját, ne félnénk akkor, hogy nem lenne protestáns egyházi irodalmunk; de azon kevesek is, kiket hivatás és kedv vezetnek e pályára, avatnak fel a vallás felkentjévé, nemes buzgalmoknak idő előtt szárnyát szegi a szegénység életölő tudata; miképen szerezzen ott szellemi kincseket a lélek, hol az azt tartalmazó források zárva vannak az azt szomjuhozók előtt, nem levén azoknak megszerzésére elegendő fizetésök, sőt még annyi sem, melylyel testi életöket tengethetnék. — Bus érzések, bus gondolatok között fekszik és kél a vallás szolgája, lelke magas röptét lekötve tartja az élet gondja. Nézzünk szét csak egyházaink között, mily sok kis egyházak vannak ott, melyek önmagokra hagyatva, a mindenfelől reájok nehezedett életterhek s a folytonos nagy drágaság miatt nem képesek a legjobb akarat mellett is egyházaikat fenntartani, mily szánalmas lehet helyzetök az itten munkálkodó belhivatalnokoknak, kik ha buzgóságból a kis egyházak vezetését is magokra vállalták — mert nem mindenek vállalják el — bezzeg lakolnak buzgóságukért. — Nem illő és méltányos volna-e, hogy a keresztyén közösség elvénél fogva a gazdagabb egyházak, mint az apostoli korban, segitnék a szegényebbeket, ne engednék őket önterhök alatt leroskadni ? nem méltányos volna-e, hogy azon belhivatalnokok érdekében, kik ily helyeken az egyetemes érdeknek tesznek szolgálatot, történnék már valami, mert közösen inkább emelhetjük a terheket, egyesek leroskadnak alatta ? Ha e lapok szerkesztője által domestica név alatt a protestáns egyház emelésére célzó intézkedés létre jő, már eddig is nem nyögnének sok egyházak, veíek együtt a belhivatalnokok — sehonnan segélyt nem kapva — a szegénység önsúlya alatt, nem emelkednének sok oly panaszhangok : „mit együnk, mivel ruházkodjunk ? — Miért várunk mi reformátusok kezünket összetéve a zsinat után ? az idő halad, és mi maradunk. — Nem égeti-e arcainkat szégyenpír, midőn