Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-10-19 / 42. szám

Egyik azon kiváló gond és hűség, melylyel a jog fejlése adatik. Bármely nemzet okos akarata, nemzeti szelleme külsőleg tisztán tükröződik vissza, önmaga által alkotott jogrendszerében s alkotmányos intézményeiben, hozott törvényeiben, s eddig rövidebb történeteinknél ez oldal épen nem emeltetett ki, s ha mí kevés ide vonatkozó adat van is szétszórva a szövegben, azt a tanulónak vagy az olvasónak kell összeböngézni, mig itt külön összeállítva folytonos genesisében látjuk jogállapotunkat és törvényeinket, mindamellett mindig a nemzeti fejlődés egyéb irányaival párhuzamosan adva elö. A másik oldal, nogy a hazai történetek a világtörténetnek, s akkori világállapotoknak folytonos szemmel tartásával adatnak elö, koronként kiemeltetvén azoknak azon egymásra vonatkozása, a melyből érthetők meg csak igazán történetünk legjelentékenyebb mozzanatai, s igy minden korban látjuk azon álláspontot, melyet Magyarország az európai történetben elfoglalt. És a harmadik oldal az egész magyar történetnek azon észtani fölfogasa, mely már az első füzet ismertetésénél is inéltanyoltatott, azon történetnek, mint a nemzet egybefüggő, okos s azért benső szükséggel biró fejlődésének előadása, melyben az események csak annyiban birnak értékkel, mennyiben a nemzeti közszellem fejlésének akár gátló, akár előmozdító tényezői; s igy minden esemény, minden intézmény ismertetésénél annak ,,miérla

-je van szem előtt tartva, s csak benső értéke szerint ítéltetik meg. Ez előadásmód nézetem szerint kiválóan alkalmas fötanodai hasznalatra, hol egyáltalában nem lehet célja a történet-tanításnak, hogy pusztán a megtörtént tények s események, mint valamely aggregatum gyűjtessenek be az emlékezet muzeumába, hanem inkább fődolog, hogy a tanuló a történetek nagy erdejében az irányokkal jöjjön tisztába, hogy magát tájékozhassa, a nagy tényekben az elveket ismerje meg, mi bennük érvényesítetett, azon alapvázlatot szerezhesse meg, melynél fogva később is gyűjtendő ismereteit tudatában rendezni birja. Ezek azon előnyök, melyeknél fogva Bocsor történetét némely stylistikai hiányok dacára is nem tudjuk eléggé ajánlani hazai történetünk barátainak. A második füzet sajtóhibáktól sokkal tisztább és kiigazitottabb, mint az első, söt az első füzet sajtóhibái itt javitvák ki. Molnár Aladár. A föld egyes részeinek földirati „ismertet é s e". Brassai Sámuel kézirataiból ujabb adatok szerint kiadta Kovácsi Antal. Kolozsvárt, 1862. Stein János erd. muz. egyl. könyvárus, sajátja. Kis 8-ad rét, 135 lap. (A kékkönyvtár XIII. füzete.) Ára 45 kr. o. é. Azon időben, midőn még minden megbízásunk nélkül mások csinálták számunkra az iskolai tantervet, a földrajzot, mint szukségfelettit, vagy egészen kirekesztették, vagy csak legfolebb, mint a történelem szolgálatában állo, alárendelt segédtant tűrték meg a gymnásium tantárgyai között. Ma már nem igy van. A mióta ismét magunk intézhetjük nevelésügyünket, a földrajz is, mint egyik legképzöbb, s a mellett igen szükséges és érdekes tanulmányág, kellő figyelemre méltatva, régi jogaiba helyeztetett vissza, s mint önálló, rendes tudomány tárgyaltatik a többi testvérek között. S ez igy is van jól. Hanem a földrajzi kézikönyvekre nézve, már nem ilyen jól áll a dolog. Ezeket illetőleg még sok a kívánnivaló. Nem mondhatjuk ugyan, hogy épen szükséget látunk; tanügyeink átalakulása óta több rendbeli jelent meg; hanem csak az a baj, hogy a nagyobb számon igen is meglátszik a sietség és időszerűség. Inkább csak össze vannak öntve, mint alaposan és rendszeresen kidolgozva, s különösen két föhibában sinylenek: vagy minden alapelv és Riódszer nélkül szerkesztvék, — vagy az olyanok is, melyekben a módszer némi nyomait látjuk, vagy igen sokat, vagy igen keveset nyújtanak. Örömünkre szolgál, hogy a fencimzett földirati mii, emez általános észrevételünk alul, dicséretes kivételt képez. Ez már sem nem fordítás, sem nem compilatio mások müveiből; egy teljesen eredeti mü áll előttünk, melyben az alaposság mellett saját felfogás szerint rendezve és helyes alapelvekre fektetett módszerben látjuk a tárgyat előadva. A földirat tanításában rendesen követni szokott mesterséges utakat és módokat mellőzve, e mü a természetest választotta, azon módon tudniillik, mely mind a lélek-és neveléstan józan elveivel, mind pedig a tanítandó növendékek fejlettségével és ismereteivel megegyezik. A földirat tanítására nézve, mint tudjuk, eddigelő leginkább a következő két módszer van elfogadva: a s y ntheticus, mely az iskola épülete és udvarából indulva ki, a növendékkel legelőbb is saját lakóhelyét, falut vagy várost, annak határát, minden földirati minőségeivel, ismerteti meg, s csak azután viszi át megyéje, hazája, — innen a szomszéd országok , az egyes földrész, s végre az egész föld tárgyalására ; és azanalyticus, mely szerint a kezdő gyermeknek legelőbb is a földet, az ö teljes egyetemességében mutatják föl, és csak azután, ha annak alakjáról s azon viszonyról, melyben az égi testekkeli jelesen a nappal és holddal van, nagy részt érthetetlen dolgokkal tömték meg a gyermek fejét, kezdenek arról is szólani, hogy mi van a földön, a mit a gyermek is láthat, milyen a felszíne, micsoda részekből áll stb., mig végre aztán lassacskán és hosszú utakon haza kerülnek. Az előttünk fekvő mü voltaképen e módszerek egyikét sem követi. Az első szerint nem kezdheté, mivel — a jelen füzet a gymnásium első osztályainak levén szánva — fel kelle tennie, hogy e könyv leendő használói a földirat elemeivel már ismerősök; de a másodikat ugyancsak a növendékek iránti szempontból sem követheté, miután ez épen azzal kezdi — a mértani fóldirattal — melynek megérthetéséhez legtöbb alap szükségeltetvén, legutoljára tanítandó. Saját módszerről kellett hát gondoskodni; módszerről, mely szerint a tárgy terjedelemre nézve ugy legyen feldolgozva, hogy mennyisége szerin; az elemi osztályok-